A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-11-11 / 45. szám
\gX Um Karel Hájek felvétele 4 O(#0/w/45 1 0 0 R m FAYAD JAMIS Ezért a szabadságért Ezért a dalba való szabadságért az esőben oda kell adni mindent Ezért a szabadságért mely szorosan odaköt a nép szilárd és édes szívéhez oda kell adni mindent Ezért a napraforgós szabadságért amely a begyújtott gyárak és kivilágított iskolák hajnalán nyílik ezért a csikorgó földért és az ébredő gyerekekért oda kell adni mindent " Nincs más alternatíva csak a szabadság Nincs egyéb út csak a szabadság Nincs másik haza csak a szabadság Nem volna vers se több a szabadság vad zenéje nélkül Ezért a szabadságért amelytől borzadnak akik fényűző nyomorúságok nevében mindig és újra meggyalázták Ezért a szabadságért amely az elnyomók éjszakája és végleges virradata a már legyőzhetetlen népnek Ezért a szabadságért amely fényt áraszt a süppedt pupillára a mezítelen lábakra a lyukas tetőkre és a gyerekek porban kutató szemébe Ezért a szabadságért amely az ifjúság birodalma Ezért a szabadságért amely szép mint az élet oda kell adni mindent és ha szükséges akár a saját árnyékunkat is és még az sem lenne sohasem elég. ANDRÁS LÁSZLÓ fordítása GÁL SÁNDOR . . -A ; ’ ■ • „ v. ... ,»v Novemberi játék Emiékül anyámnak Anyám se tehet róla, hogy megszülettem, meg apám se. Lényegében a szerelem gyermeke vagyok. November hidege ajkon csókolt, így Ismertem meg a világot, de nem haragszom érte. Születnek a gyerekek s nem tehetnek róla. Egy ölelésről senki'sem tehet. A bomlott ég alatt a lány sírva leborult. Ebből leltem — egy ölelés szép ráadása. November hozott a világra. Kimért utamra mezítláb léptem, némán, komolyan, ahogy illik kezdeni az életet. Most szobrot állítanák anyámnak, de nem vagyok kőfaragó, így hát csupasz ceruza-sorokban örökítem meg virág testét, Mert a betűk is virágok, s a virágok vigyáznak egymásra. Köszönöm, anyám, a tejet, mely belőled kibuggyant, hogy nőjek. Köszönöm a sorsom, köszönöm a fájdalmakat, azok is szépek, meg az örömöt; anyáml az örömöt ezerszer köszönöm néked. Virág-tested most gránitba vésném, de nem vagyok szobrász, s vésőm a húsodba vágna, én pedig azt akarom: ne fájjon neked az örök lét! Mert megmaradsz te, de nem gránitban, ércben, bazaltban, de általam a szavak zsongásában, a bő-árú versek során. Nem is tudom, miért szeretlek ilyen kegyetlenül! Látod, huszonöt éve élek, de a boldogságot mindig csak kergetem. Ne bántson ez téged, nem azért mondom, hogy fájjon, csak most mindent el kell beszélnem, hogy a süket falak is zengve kiáltsák a te neved, anyám! Halálosan szép az élet, anya, te lehet, hogy nem is tudod. En minden nap kétszer meg tudnék halni a világért, csakhogy a világ még nem tudja ezt, de majd zengőn felmegyek egyszer a fényességek .hegyére, s meglátnak engem. Ö, mennyire hasonlítunk mi egymásraI Épp úgy mint a napsugarak S hogy szereted a munkát! a kezed Sose lesz puha és finom. Es mégis leborulva áldom a kezed. Csak a szombati vacsorámat főzöd immár tíz évé, minóta kinőttem a házból, az utcából, ahol a porban cipót sütöttem. Szombaton vársz s én — kegyetlen — néha szombaton nem • megyek hozzád. De látod, anya, oly hatalmas ez a föld, ez az orszáq (s mindenhol élnek), hogy a munka elveszti az időm, s az emberek közt járva néha megfeledkezem rólatok. \ Ilyenkor én, a felnőtt, csavargó, akácok lombja alól tűnődve bámulom a fennséges magasságot, és ezerszer megkérdem a füvek árnyékát: mit kezdjek vércseppes, forró életemmel?! De a füvek némán alusznak. Mit tegyek? Harminhcétben, mikor születtem, november csókolt szájon, Mikor nyolc éves voltam a háború üszkös-szén-szája vicsorqott rám. Szép, néma hullák közt tanultam éhezni, s a tetőn nem volt cserép. így éltem, te tudod anya, együtt aludtunk a dohos pince-lyukban, De a pince mélyről végre is zengő napfényre léptünk, pocsolyák alvó tükre mosolygott sápadt életünkre, és az isten, ez a hóbortos teremtő, szétlőtt tankokkal játszott. En mondom anya, nagyon erős ez a föld, elbír annyi kínt, annyi vért, annyi szennyet, annyi vad. értelmetlen szenvedést, szép szerelmet amit az életem negyed százada hordoz. S mi vagyok én? Egy ölelés szép ráadása, semmi több, azt te tudod legjobban anyám. Huszonöt éve élek, s már tíz éve csak szombatonként főzöd vacsorámat. ' /■-. :-i—.____i_ILÍ
