A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-10-28 / 43. szám
Köznapi gondok fc*em futhatunk át sző nélkül W a fenti két idézeten. ' ■ ■ - Az elsőn azért nem, mert a kilátásba helyezett munkaidő csökkentés nem puszta tény, amelyet magától értetődően egyszerűen csak tudomásul kell vennünk, hanem olyan lehetőség, amely már a közeljövőben messzemenő következményekkel jár. Ezek közül az a legkecsegtetőbb, hogy gyakorlatilag heti egy nappal kevesebb lesz a munkahelyen töltött idő. azaz enynyivei. több lesz a szabad idő. Ezzel az idővel pedig valamit kezdeni kell. A másik idézetnél is meg kell államink, hiszen az előbbivel első tatásra is összefügg: a több szabad idő és a nagyobb kulturális lehetőségek szükségessége egymással jár. S ha ezek a lehetőségek már ma is gazdagok, ha csupán arra figyelünk fel, hogy a televíziótulajdonosok száma nálunk közel másfél millió, a hírlapok és folyóiratok egy-egy kiadása majdnem 17 és félmillió példányt tesz, s hogy az egy lakosra eső könyvek száma meghaladja a négyet, joggal tehetjük fel a kérdést: kell-e még tovább bővíteni a dolgozók művelődési lehetőségeit. Ami e két idézettel kapcsolatban papírra kívánkozik, az, vajon a jelenlegi körülmények között is tartalmassá tesszük-e már a szabadidőt, egyre kulturáltabban, egyre igényeseben szórakozunk-e? A költő ezt mondja: „Van, aki az éjfélt végigkóborolja, van, aki létét hüs italba fojtja, vagy kártyát perget gyötrő szenvedéllyel.. Van bizony! Nem is egy, nem is kettő sok! Ha nem így volna, nem lett volna szükség új törvényjavaslatra az iszákosság elleni küzdelemről (nemrég olvashattuk az Üj Szóban), ha nem így volna, akkor a kártyatulajdonosok száma nem növekedne szinte szemmel láthatóan Így van, ugyebár! Ne vegye senki zokon, hogy nem hallgatom el a jelenséget, de társadalmunk fejlődése érdekében nem tehetek másként — hisz vétkesek közt cinkos, aki néma — s éppen a dokumentum szelleme bátorít, hogy egy mindennap ismétlődő példát hozzak fel rá. A járási székhelyre vivő autóbuszról, helyesebben annak állandó uta„1970-ig a dolgozók első kategóriájában el kell érnUnk a 40 órás, a többi dolgozó esetében pedig a 42 órás munkahetet.“ „Tovább kell bővíteni a dolgozók széleskörű nevelési és kulturális lehetőségeit.“ (A „Szocialista társadalmunk további fejlődésének távlatairól“ c. pártdokumentumból.) sairól van szó. Két tipikus mozdulatuk van: az egyik valamilyen lapos táska után, a másik a kártya után. Szinte állandó partik alakultak ki. Vannak, akik már a felszálláskor kiváncsi sóvárgással kukucskálnak be a busz ablakán: nem íőglalta-e el valaki a négyes férőhelyet, nem rontja-e el a parti-lehetőséget, mert az olyat képesek felállítani, csakhogy a „brink“ folyhasson. Igaz. a busz ráz, könyvet olvasni nemigen lehet. De újsággal vagy folyóirattal azért mégiscsak lehet boldogulni, de ezt csupán egy-kettő teszi. Lehetne például nyelvet Is tanulni (akár szlovákot, akár magyart, mert a járásban mindkettő ismeretére szükség van). Vagy lehetne más, okosabb szbrakozást is űzni, de csak ez az egyetlen marad: a kárytapörgetés „gyötrő szenvedéllyel“. Ha csupán ebben a buszban hódolnának az emberek ennek a „rossz szellemnek“, még talán el is hallgatnám, de amikor ezt csinálja a felnőttek nagy része, az iskolás buszokban is, s így gyerekeink tőlük tanulják a kártyázás művészetét — jövőre ezért még több lesz a kártyaértő gyermekek száma — ez már papírra kívánkozik. Az új társadalmi rend létrehozóiról, megalkotóiról ilyen sokatmondó szavakat irt le Ady Endre: ... éhe a Szónak, Éhe a Szépnek hajt titeket — S ha szocialista társadalmunk további, gyors fejlődését akarjuk elősegíteni, akkor ennek valóban így kell lennie! A Szónak és a Szépnek az éhe: a kulturális szomj kell, hogy hajtson mindenkit. Mert a civilizáció (amit az egyiknél a személykocsi, a másiknál a legmodernebb televíziós készülék, a harmadiknál emeletes lakás »jelent), felemás dolog, külszín, ha nem párosul kulturáltsággal. És ez a kulturáltság mindenütt megnyilvánul: otthon, az autóbuszban, a munkahelyen és az időtöltési módban egyaránt. Az új társadalom emberének az is éppen egyik fokmérője; milyen viszonya van a kultúrához, hogy tölti szabadidejét, hol és mivel szórakozik legszívesebben. De erről majd a következő számban. TOLVAJ BERTALAN Kiss Sándor linómetszete BARTAUS JANOS (Romániai MESSZE VAGYOK... Messze vagyok már, messze a földtől, mégis érzem szívedobbanását, — Mint rég nem látott Kedves, hívnak a barázdák, szólnák az üvegtiszta légen át, mely búcsúzó fecskék dalával van tele. Nézd a tájat — úgy fáj ez a roppant-nagy szeptemberi kékség. A völgy oly halkan cseng, mint az üvegharang. A kertek lábja még méregzöld, de látod — a kukoricatáblák messze aránylanak. Érik a szilva, a dió is. Bágyadt szeptember ölén sárgulnak a lombok. Lágy fuvolahang rezg át a fák között. Mint fájó szerelem, sóhajt az őszi szél. mely szívem dobbanásával van teli. Ö, ősz, élet nagy ősze — hiába lépek, elérsz már engemet. A vér lassabban áramlik. A nyár saját tüzébe dűl, de a fürtökben a méz cukrosodik. Ö, álmok, világot átérő, szédítő álmok, ne hagyjatok el! Remények és kedvek — lobogjatok! Szívemben ne csituljon el soha az ének! A tavaszi vad lángolások égigérők, de a halhatatlan őszi tüzek mélyebbek, szebbek. 9
