A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-10-28 / 43. szám

SZIROTYÁK DEZSŐ RAJZA KOVÁCS JÓZSEF ítéletnap után A harmadik nap reggele vöröslő« fel a szörnyű eset óta. Két nap, két éjjel szakadt az eső. A fák levelei és a füvek, mint nagy szárazság idején összezsugo­rodtak, jelezvén, hogy lassul a nedvke­ringés bennük. De most nem volt száraz­ság, hisz két napja zuhogott az eső. Még­is megállt az életnedv a növényekben. Végképp megállt. Elpusztultak a növé­nyek. De nemcsak ők, minden elérzék­­telenedett. Nem bújtak férgek az avar alatt, nem röppent varjú károgva a ma­gasba, a kőszáli sas se körözött zsák­mányt lesve a hegyek erdeje fölött. Sem­mi élőlénytől származó hang nem szólt az egész vidéken. Tán a nap is azért takarta el negyvennyolc órára az arcát, mert iszonyodott a látványtól. Most, hogy mégis rászánta magát, s körültekintett, siralmas kép fogadta a földön. Siralmas, de nem volt, aki sirassa. Meghalt az érzés, meghaltak a hangulatot felfogó érzékszervek. Közömbös egyhangúság honolt mindenütt. Se jajszó, se károm­lás. Csak az egyre erősödő szél koccan­totta össze néha a fák ágait. Dögkese­lyűk számára tálalt asztalt volt a föld. De hol maradták ezek a dögvészkor oly hasznos idénymunkások?! Sehol, ők is kiterítve, átadták magukat a lassú enyé­szet biztos folyamatának. Megállt az élő mozgás. Csak a törvényszerűség patan­­csának engedelmeskedve, a szennyes eső­víz folydogált a lejtőkön, mosni próbál­va a világ mocskát, a föld kérgét. De reménytelenül mert minden — de min­den, ami volt, halált lehelt. A halál lett az eszme. Nem tombolt már, csak győz­tes közömböségge) ölelte át a földi min­­denséget. Szenvedély nem zavarta meg a közömbösséget. Nem volt kitől — mi­től származnia szenvedélynek. Ilyen ál­lapot után csak a sejtekből indulhat is­mét fejlődésnek az abszolút, új élet. Oj törvények által alakítani egy talán egé­szen más, szerves világot. Az egyik sziklahasadékban egy bokor­ra fennakadt ember, emberi test. És cso­dák csodája mozdul. Mozdulása inkább idegrángatódzás, mint tudatosság. Hosszú órák múltak el az első rándulás után. A nap .már megtette fele útját, a zenit tetejére hágott, mikorra az ember le­gurult a szakadék alján csordogáló ér vizébe és hanyattfekve maradt. Keze a feje felett előrenyúlt és ahogy a vízfo­lyás mozgatta, valóságos mesterséges lé légzést kapott. Aztán egyszerre csak megindult a rendszeres légzés Egy-kettő, egy-kettő. . . szállt a tüdő­re a bemocskolt s az esőtől kissé át­szűrt levegő. Ez megint eltartott egy ideig. Azután, még mindig ötudatlanul, emelkedtek a szemhéiak. A szemek útjá­ba a hasadék által keresztbefoglalt úszó felhőfoszlányoktól tarkított ég került. Az ember egészen magához tért. Még kis ideig feküdt, maid lassan visszatérő ere­jével kivonszolta magát a vízből. Meg­próbált gondolkozni: „. Kora hajnal volt, amikor öttagú kis csoporttal elin­dult turistaútra a hegyek közé. .. Már fenn bandukoltak hegy gerincén, ami­kor valami ismeretlen erő megtaszitotta. A zuhanásra még némileg emlékszik. De hová lettek társai, miért nem segítettek rajta?!“ — Gondolatfűzése misztikus ho­mályba fulladt. „Különös, nagyon külö­nös!“ — látja magát a bokron fenna­kadva eszméletlenül. Látja maga magát legurulni, majd feléledni. Tulajdonkép­pen mindent tud, ami öntudatlan állapo­tában történt vele. Ügy emlékszik min­denre, mintha második személyben figyel­te volna önmagát. Különös... Fájdalmat egyelőre nem érez, csak végtelen gyen­geséget. Memóriájában feldereng az idő. Talán több nap is eltelt azóta, hogy ide leesett. Igen-igen. .. azért gyenge, mert rég nem evett. Megtapogatta fölszerelé­sét és megállapította, hogy mindene meg­van. Élelmiszeres kis oldalzsákjában üvegecske, benne pálinka. Ezt kotorta elő legelsőnek. Fölnyitotta és nyelt belő­le egy keveset. Az italtól kissé megerő­södött, úgyannyira, hogy fel is ült, Kis idő múltával éhséget érzett. Evett pár falatot. Vizes ruhái megszáradtak. A völgyben, illetve hasadékban, ahol tar­tózkodott, hamar beesteledett. A kime­rültség mély álomba ejtette. Hajnal felé fázósan ébredt. Most kezd­­x ték csak értelmét foglalkoztatni a rajta kívülálló 'dolgok. A hasadék fölött már derengett. Erejét összeszedve elindult kifelé, amerre az utat vélte. Amikor a hajdan növényekkel borított részre ért, megdöbbenve látta az általános pusztu­lást. Iszonyatot ébresztő gondolata tá­madt. „Nem, nem!“ — hesegette el ma­gától a gondolatot, de az mindig újabb érvekkel gazdagodva jött vissza üldözni őt. — „Igen, igen... a politikai feszült­ség nagy volt, de ki vette már komo­lyan. Ki hitte el, hogy az ember, aki az istenek titkát felfedte, aki csillagokkal labdázott, ilyen őrületbe essen?!“ — Ö nem is olyan rég még főiskolai hallga­tó volt. Beavatottja annak a tudomány­nak, melynek segítségével azt a pusztí­tó gépet gyártották. Ha megállt volna a fejlődés a tűzcsiholásnál, most nem lenne egyedül a földön. Mert a körül­ményekből következtetve egyedülinek gondolta magát. Mégis ama valószínűtlen dolgoban reménykedve, hogy esetleg ta­lál még valakit, s csak úgy, vaktában elindult. Vándorlásának harmadik napján külö­nös változást észlelt magán: az aránylag nyugodt, melankólikus állapota kezdett átváltozni. Ideges rohamok szállták meg. Egy ízben afelett kacagott, hogy íme, az egész világ övé lett. Amiért a történe­lem folyamán emberek Százmilliói hal­tak meg háborúkban, hogy a földnek egy-egy részét hatalmukba kerítsék, most neki ez ingyen megadatott. Teljha­talmú és egyedüli ura lett földnek... az egész földnek. . . ha-ha-ha! ! ! Majd más esetben kétségbeejtő elha­­gyatottságán keseredett el és sírt. Elő­ször csak csendesen, majd zokogását ál­lati erejű ordításra felerősítve. De leg­sűrűbben dührohamok jelentkeztek nála. Ilyenkor átkozódott s fejét a sziklába verte. Majd a földön fetrengve haját tépte. Egyik ilyen alkalommal mindkét mar­ka tele lett hajjal, és érdekes — a kité­pett haj helyén semmi fájdalmat nem érzett. Ahogy ezt a tényt megállapította, lecsendesedett. Megpihent és minden tu­dását a tapasztalt jelenségre összponto­sította. Igen, ez a robbanás következ­tében megfertőzött sejtek bomlása. Mert a levegő, a föld, a víz, az egész minden­­ség már nem az életet, csak a halált szolgálja. Elevenen rothadásra van ítél­ve. Sokkal jobb a három miliárdnak, akik azonnal elpusztultak. Az ötödik nap reggelén delíriumba esett. Minden logikus összefüggés meg- Folytatás a 15. oldalon 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom