A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-10-28 / 43. szám
SZIROTYÁK DEZSŐ RAJZA KOVÁCS JÓZSEF ítéletnap után A harmadik nap reggele vöröslő« fel a szörnyű eset óta. Két nap, két éjjel szakadt az eső. A fák levelei és a füvek, mint nagy szárazság idején összezsugorodtak, jelezvén, hogy lassul a nedvkeringés bennük. De most nem volt szárazság, hisz két napja zuhogott az eső. Mégis megállt az életnedv a növényekben. Végképp megállt. Elpusztultak a növények. De nemcsak ők, minden elérzéktelenedett. Nem bújtak férgek az avar alatt, nem röppent varjú károgva a magasba, a kőszáli sas se körözött zsákmányt lesve a hegyek erdeje fölött. Semmi élőlénytől származó hang nem szólt az egész vidéken. Tán a nap is azért takarta el negyvennyolc órára az arcát, mert iszonyodott a látványtól. Most, hogy mégis rászánta magát, s körültekintett, siralmas kép fogadta a földön. Siralmas, de nem volt, aki sirassa. Meghalt az érzés, meghaltak a hangulatot felfogó érzékszervek. Közömbös egyhangúság honolt mindenütt. Se jajszó, se káromlás. Csak az egyre erősödő szél koccantotta össze néha a fák ágait. Dögkeselyűk számára tálalt asztalt volt a föld. De hol maradták ezek a dögvészkor oly hasznos idénymunkások?! Sehol, ők is kiterítve, átadták magukat a lassú enyészet biztos folyamatának. Megállt az élő mozgás. Csak a törvényszerűség patancsának engedelmeskedve, a szennyes esővíz folydogált a lejtőkön, mosni próbálva a világ mocskát, a föld kérgét. De reménytelenül mert minden — de minden, ami volt, halált lehelt. A halál lett az eszme. Nem tombolt már, csak győztes közömböségge) ölelte át a földi mindenséget. Szenvedély nem zavarta meg a közömbösséget. Nem volt kitől — mitől származnia szenvedélynek. Ilyen állapot után csak a sejtekből indulhat ismét fejlődésnek az abszolút, új élet. Oj törvények által alakítani egy talán egészen más, szerves világot. Az egyik sziklahasadékban egy bokorra fennakadt ember, emberi test. És csodák csodája mozdul. Mozdulása inkább idegrángatódzás, mint tudatosság. Hosszú órák múltak el az első rándulás után. A nap .már megtette fele útját, a zenit tetejére hágott, mikorra az ember legurult a szakadék alján csordogáló ér vizébe és hanyattfekve maradt. Keze a feje felett előrenyúlt és ahogy a vízfolyás mozgatta, valóságos mesterséges lé légzést kapott. Aztán egyszerre csak megindult a rendszeres légzés Egy-kettő, egy-kettő. . . szállt a tüdőre a bemocskolt s az esőtől kissé átszűrt levegő. Ez megint eltartott egy ideig. Azután, még mindig ötudatlanul, emelkedtek a szemhéiak. A szemek útjába a hasadék által keresztbefoglalt úszó felhőfoszlányoktól tarkított ég került. Az ember egészen magához tért. Még kis ideig feküdt, maid lassan visszatérő erejével kivonszolta magát a vízből. Megpróbált gondolkozni: „. Kora hajnal volt, amikor öttagú kis csoporttal elindult turistaútra a hegyek közé. .. Már fenn bandukoltak hegy gerincén, amikor valami ismeretlen erő megtaszitotta. A zuhanásra még némileg emlékszik. De hová lettek társai, miért nem segítettek rajta?!“ — Gondolatfűzése misztikus homályba fulladt. „Különös, nagyon különös!“ — látja magát a bokron fennakadva eszméletlenül. Látja maga magát legurulni, majd feléledni. Tulajdonképpen mindent tud, ami öntudatlan állapotában történt vele. Ügy emlékszik mindenre, mintha második személyben figyelte volna önmagát. Különös... Fájdalmat egyelőre nem érez, csak végtelen gyengeséget. Memóriájában feldereng az idő. Talán több nap is eltelt azóta, hogy ide leesett. Igen-igen. .. azért gyenge, mert rég nem evett. Megtapogatta fölszerelését és megállapította, hogy mindene megvan. Élelmiszeres kis oldalzsákjában üvegecske, benne pálinka. Ezt kotorta elő legelsőnek. Fölnyitotta és nyelt belőle egy keveset. Az italtól kissé megerősödött, úgyannyira, hogy fel is ült, Kis idő múltával éhséget érzett. Evett pár falatot. Vizes ruhái megszáradtak. A völgyben, illetve hasadékban, ahol tartózkodott, hamar beesteledett. A kimerültség mély álomba ejtette. Hajnal felé fázósan ébredt. Most kezdx ték csak értelmét foglalkoztatni a rajta kívülálló 'dolgok. A hasadék fölött már derengett. Erejét összeszedve elindult kifelé, amerre az utat vélte. Amikor a hajdan növényekkel borított részre ért, megdöbbenve látta az általános pusztulást. Iszonyatot ébresztő gondolata támadt. „Nem, nem!“ — hesegette el magától a gondolatot, de az mindig újabb érvekkel gazdagodva jött vissza üldözni őt. — „Igen, igen... a politikai feszültség nagy volt, de ki vette már komolyan. Ki hitte el, hogy az ember, aki az istenek titkát felfedte, aki csillagokkal labdázott, ilyen őrületbe essen?!“ — Ö nem is olyan rég még főiskolai hallgató volt. Beavatottja annak a tudománynak, melynek segítségével azt a pusztító gépet gyártották. Ha megállt volna a fejlődés a tűzcsiholásnál, most nem lenne egyedül a földön. Mert a körülményekből következtetve egyedülinek gondolta magát. Mégis ama valószínűtlen dolgoban reménykedve, hogy esetleg talál még valakit, s csak úgy, vaktában elindult. Vándorlásának harmadik napján különös változást észlelt magán: az aránylag nyugodt, melankólikus állapota kezdett átváltozni. Ideges rohamok szállták meg. Egy ízben afelett kacagott, hogy íme, az egész világ övé lett. Amiért a történelem folyamán emberek Százmilliói haltak meg háborúkban, hogy a földnek egy-egy részét hatalmukba kerítsék, most neki ez ingyen megadatott. Teljhatalmú és egyedüli ura lett földnek... az egész földnek. . . ha-ha-ha! ! ! Majd más esetben kétségbeejtő elhagyatottságán keseredett el és sírt. Először csak csendesen, majd zokogását állati erejű ordításra felerősítve. De legsűrűbben dührohamok jelentkeztek nála. Ilyenkor átkozódott s fejét a sziklába verte. Majd a földön fetrengve haját tépte. Egyik ilyen alkalommal mindkét marka tele lett hajjal, és érdekes — a kitépett haj helyén semmi fájdalmat nem érzett. Ahogy ezt a tényt megállapította, lecsendesedett. Megpihent és minden tudását a tapasztalt jelenségre összpontosította. Igen, ez a robbanás következtében megfertőzött sejtek bomlása. Mert a levegő, a föld, a víz, az egész mindenség már nem az életet, csak a halált szolgálja. Elevenen rothadásra van ítélve. Sokkal jobb a három miliárdnak, akik azonnal elpusztultak. Az ötödik nap reggelén delíriumba esett. Minden logikus összefüggés meg- Folytatás a 15. oldalon 10
