A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-07-08 / 27. szám
Si Of£'g//s//ss/e//eí4’/ef" Az iskolaév végén Most, amikor köszönetét mondunk gyermekeink tanítóinak egész évi áldozatkész és fáradságos munkájukért, s mielőtt elcsendesedne egy időre az iskola udvara, nem árt, ha mérlegeljük az 1961/62 iskolai év eredményeit, hiányait. Kétségtelen, hogy az elmúlt iskolai ev egyik legjelentősebb eredménye: fejlődött a közgondolkozás, a felnőttek pedagógiai műveltsége és az iskola ifánti megbecsülése. Az iskoláknak nyújtott szülői segítség Komáromban. Rimaszombatban, Bratislavában és majdnem mindenütt sokoldalúbbá vált és gazdagodott. Nem csupán az anyagiakban lett tudatosabb és tervszerűbb, hanem . a szülők pedagógiai munkájában, az iskolának nyújtott erkölcsi segítségében is. A társadalmi segítséggel épített műhelyek, öltözők, játszóterek, sportpályák, a szülők vezette szakkörök százai bizonyítják országszerte a fentieket. Ami a szülői munkaközösségek szervezeteinek megélénkülését jelenti, csak egy példát említünk: Nagymegyeren a szülők egyetemének előadásai iránt oly nagy volt az érdeklődés, hogy jövőre meg kell majd ismételni. Ezzel összefüggésben megállapíthatjuk: ebben a tanévben országszerte felengedett az iskolák zártsága. Az iskolák az eddiginél is nagyobb számban engedték be falaik közé a munkásokat, erősebben vonzották a szülőket és sikerrel alkalmazták őket szakoktatókként, mint a nevelésben aktívan részes, tevékeny társakat. Az elmúlt iskolai évnek egyik jelentős vívmánya, hogy megnövekedett a tanítók érdeklődése a pedagógia és az egyes tantárgyak módszertana iránt. Az iskolareform vitái most váltak tudatosan valósággá és vitték közelebb iskolaügyünket a teljes demokmokratizálódás felé. Ezen az úton az egyik iskola pedagógusai gyorsabban, másfelé lassabban haladtak, azonban mindnyájan nagy lépést tettek előre. Előreléptünk több nevelési kérdésben. A szocialista hazafiság, a nemzetköziség, a pionír és a CSISZ szervezet, a közösségi nevelés sok-sok kérdését oldotta meg a gyakorlatban ez elmúlt iskolai év. Főleg azonban az oktatási és módszertani kérdésekben értünk el jelentős eredményeket. Jobbak és gyakorlatiasabbak, színesebbek és eredményesebbek lettek általában a tanítási órák. Értékes pedagógiai pezsgés indult meg az iskolákban: tanítóink keresik, kutatják, hogyan lehetne élőbb és maibb a tanítás, a tananyag átadása. Még egy figyelemre méltó jelenség kezd gyökeret verni a csehszlovákiai magyar tannyelvű iskolákban: A magyar és a szlovák nyelvtanítás már igen sok helyen nem csupán e két tantárgy — a magyar és a szlovák nyelv — sajátosan szakmai magánügye. A magyar és a szlovák nyelvnek szóban és írásban való kifogástalan használata kezd az iskolákban az egész nevelés-oktatás közös ügye lenni. Már sok helyütt tudatosították, hogy a két nyelv tanítása csak akkor lehet eredményes, ha a magyar és a szlovák nyelv tanítóját az egész nevelői testület támogatja munkájában. Mert, ha a tanulók azt tapaszlalják, hogy helyesen beszélni és írni csak a magyar nyelv óráján kell, s amit itt szabályként tanulnak meg, annak más tantárgyak tanítói semmi különösebb jelentőséget sem tulajdonítanak, akkor a magyar nyelv tanítója menthetetlenül kisebbségbe kerül, s a fanulók a nyelvhelyességről és a helyesírásról tanultakat csakhamar „tanári vesszőparipáknak” tartják. Ha a tanulók a természettudományos ‘antárgyak köréből nem tanulják meg szlovák nyelven is a szakkifejezéseket és azokat e tantárgyak tanítói rendszeresen nem követelik meg, akkor szlovák szókincsük, jó beszédkészségük ellenére is szegényes marad. Az egész tanítói kar egységes állásfoglalása nélkül nem lehet eredményt elérni, mert a közöny — a pedagógia e legveszedelmesebb ellensége — veszélyezteti mind a magyar, mind a szlovák nyelvi oktatás sikerét. Szerte az országban sok helyen láttuk az elmúlt iskolai évben az egységes nevelői ráhatásnak szép példáit ezen a területen. A rimaszombati, királyhelmeci, nagymegyeri és sok más iskolában már nem hagyják magára a súlyos feladatokkal viaskodó magyar és szlovák szakos tanítókat: birkózzanak meg munkájukkal „úgy, ahogy tudnak.” Félreértés ne essék. A tanítói kar e téren létrehozott -egységes eljárása nem azt jelenti, hogy a helyes nyelvhasználat ismereteire és készségeire a magyar, illetve a szlovák szakos helyett az iskola többi tanítójának kell megtanítania a gyermekeket. Nem, nem ^erről van szó. Ellenben tarthatatlan állapot az, hogy azokat az eredményeket, amelveket a magyar órákon nagy fáradsággal ér el a tanító, a többi tantárgy óráján lerombolja a nemtörődömség. Tűrhetetlen, hogy például kémia órán ne irtsa a tanár a „írhassuk, olvashassuk” nyelvi vétségeket; tűrhetetlen, hogy a számtandolgozatokban még a legdurvább helyesírási hibákat is észrevétel nélkül hagyja a tanító. Tarthatatlan állapo* az is, hogy azokat az egyre mélyülő és szilárdu-Folytatás a 14. oldalon Pátzay TÖRÖK ELEMÉR Bennem most ébred lel.» Nekem ringó bölcsőm volt e tarka berek, napc§ókolta tejszín arcom s fürge szelek simogatták fényes homlokomat: rég volt mikor takaróként borúit rám az égbolt. Mindegy, hogy egykor kim voltál, te fényekkel átszőtt roppant határ, bennem most ébred fel minden, mit a múló évek bronz testéből présel ki a dúsan csurgó pipacs fénytől ittas táj, hol fehér margaréták könnyű füzére csilingel, s hallom a tárölű réten kasza pendül, és a szálas füvek nyújtózkodó borzas dús rendekre gyűlnek. 9
