A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-08-26 / 34. szám
Gyurcsó István: Pieta Komor, nyugtalan idők. Az óra ketyegése ú fölriaszt álmunk közepén, robbanásnak véljük az apró, piciny zajt. Alig van szívünkben percnyi nyugalom. Világhatalom a gyermekkiáltás, ha virágos rétek szőnyegén hemperegve az égre néz, margaréta-szemét megforgatja a Nap alatt, ujjong: jaj, de szép galamb! Az égre nézünk, hol sas kering, és vércse szárnya csap a rétre. Rikolt a tyúk, lúd sziszeg, a szélben ring a hársvirág, méhek serege suhan a mézre — Béke! /i or/€////////?e/Zef/^/e ha szárnya van, galamb, s ha galamb, hát béke. Béke! A szélben tollpihe kering, forog, hársavirág int a földről, akácok sírnak szomorú hajnali harmatlitániát, s a tyúk imát kotkodácsol, de a gunár káromkodást sziszeg: — hiába minden, nem védi semmi a kiscsibét, kislibát. Huss! és a vércse messze száll. A sas tovább kering a lucernás fölött, hol süldő nyúl makog, és bozót sehol: a sas szemétől nincs védelem! — Eszterlánc! Eszterlánc ...! A sas lecsap és nyikkan a nyuszi, a kis süldő, húsa még alig van, csak két füle lóg a virágok fölött, ahogy a madarak királya, a győző, átöleli semmi kis derekát, jáj! viszi a messzi felhők tetejére... Száz gyermek kering a réten, néznek az égre, hol vércse, sas, és tollpihe szálldos, s hol a nyuszi harmat-szőrét elkapja a szél. Száz gyerek visong: jaj a nyuszit Megölte a galamb! A SAS ÖLTE MEG! Komor idők! Repül a sas, a vércse: felhő az égen. Alig van szívünkben percnyi nyugalom, csak vasfegyelem. — Eszterlánc! Eszterlánc! — Száz gyermek kering a réten: az égen sas kering. Nézünk az égre. Méz ring a méhek potrohún: kering a gyermek a fűben, láncfüveí tép, arany bóbitát — Arany virág a tavasz, a nyár: nyugalom, béke! Kék harangvirág a szélben: — giling, galang... De sas kering, és nem galamb! A napon fekete foltok: ilyen a Nyár! És a gyermek a nyárra vár: virágos rétre, mézre, kalácsra, kenyérre. — Cseresznye, hinta-palinta, kisvonat... Zürn, ziiin! Mézet hord, mézet a méhcsapat. Rikolt a tyúk, lúd sziszeg, béke van. Galamb!. Kiscsibék bújnak — az égen sas kring! Vércse szárnya csap le a rétre, kislibákra, csibére, egérre, s nincs aki védje, a vércse messze száll. Semmi az! Apró kiscsirke, egérhalál. Vércse és sas: micsoda háború. A gyermek játszik, szívében nincs ború, derűs a játék: Lánc, lánc, eszterlánc — és száz torok kiáltja: nini, galamb! Harangvirág kongat: giling, galang! — Komor idők! Szívünkben alig van percnyi nyugalom, csak a gyermek kiált még, úgy hiszi,
