A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-07 / 1. szám
a són, Felesleges munka. Feküdjön le mint éri és várja nyugodtan a halált. Nekem azonban eszemben sem volt, hogy nyugodtan várjak a halálra. Felálltam, kitapogattam az egyik csákányt és odaléptem a falhoz. Csapásaim nyomán csengő hangot adott a szikla. — Ne ott, menjen egy kicsit balra — hallottam Engelbrecht hangját. — Ott vékonyabb a fal. Néhány lépést tettem bal felé és mun-t kához láttam. ... . ,, ... Amikor egy idő múlva leültem, hogy — El Innen! a Marsra! a Holdba... doztam volna a saját és a lányom életét, pihenjek egy kissé Engelbrecht lihegé-Itt a világ vége! Százer font sterlinget Nem könnyű az ilyen áldozat. De jobb, Sét hallottam — a professzor leszállt a egy grammért! ha ketten pusztulnak el, mintha ezrek kocsiról. Aztán fémes csengést hallottam Engelbrecht lerázta magáról támadóit, esnek áldozatul. így van? ahogy csákányt keresett magának s hörögve Bailley felé közeledett: — Minek most ezen fölöslegesen töp- _ Mi az, így kell bontani a sziklát?! — — Megöllek ... Darabokra szaggatlak 1 rengeni? — vontam vállat. dörmögte. — Menjen arrébb egy kicsit" Fogytán volt már az erőnk. — Ez nem fölösleges... Fontos ne- Más annak a módja. — s közben már — Vissza! Vonuljon vissza, mert vé- kém, hogy mit tart rólam. Lányom nem erős, egyenletes csapásokat lehetett halgünk van... — szóltam oda Engelbrecht- nekem, hanem Önnek írta utolsó levelét, lani. nek. ' Szerette önt. Mit gondol, talán nem vet- Néhány órát dolgoztunk. Végre EngeN A professzor valamelyest magához tért. tem észre?... brecht megszólalt: Körülnézett és látta, hogy reménytelen Hallgattam. Ennek a nagy erős tu- _ Mára ez elég — és eldobta a csáa helyzet. Ellenségeink közül hárman dósnak nehéz volt a szíve, s nem tudta kényt. De alvás előtt még elhúztuk a a földön feküdtek, a többiek azonban, titkolni kétségbeesését. csilléket az ajtótól és sorban felállítottuk székekkel felfegyverkezve, uj támadásra _ De azért ne tartson olyan rossznak, őket a vágányon az egész barlang hoszindultak. folytatta — ha vétettem is az emberiség szában, úgyhogy az első az alténak m Kettőjük kezében már megcsillant az ellen, súlyosan megbűnhödtem érte. Éjsza- utolsó pedig a szemközti falnak támaszautomatikus revolver. kákát nem aludtam s igyekeztem találni kodott. Kétségbeesett harcban hátráltunk az valamilyen kivezető utat. Kerestem a _ Ha most mé_ megrakjuk őket apó felé s aztán * “•[g", módját hogy semmisítsem meg Bailley szerszámokkal, meg a kibontott szikladason, ellenségeink mindenütt a nyomunk gyáráti de úgy, hogy ne okozzak vele rabokkal, akkor az ördög sem jut be ide ban. Befordultunk a sarkon, beugrottunk katasztrófát. Éppen ezzel a gondolattal hozzánk a felvonóba s lementünk egy emelettel foglalkoztunj5 Nórával együtt az utóbbi Annyira k! voltunk merülve, hogy rögmelyebbre. A következő pillanatban a időben. Az Ön lelkiismerete nyugodt le- tön elaludtunk, amint úgy-ahogy kényehuliadékgyűjtő csatornánál voltunk. Ln- het; Qn nem Bajjjey számára, hanem el- iembe helyeztük magunkat, nek azonban zárva volt.az; ajtaja. lene dolgozott. S a kísérletek igen ered- Arra ébredtem, hogy fázom és gyötör — Ide 1 gyorsan! — kiáltott Engelbrecht, ményesek voltak. Már a vége felé kö- az éhség. A sötétből Engelbrecht elnyújakl jól ismerte a járást a földalatti va- ze!e(jtek. S ha Nóra nem sietett volna tott ásítását hallottam. roskában. annyira... Szegény lány... De hát so- _ Fönn van, professzor? — kérdeztem. Halálra ítélve. káig nem tudtam megbirkózni ezzel a — Már rég nem alszom. Éhes vagyok, Beszaladtunk a hulladékgyűjtő csa- feladattal. Voltak napok, amikor a két- de mit sem tehetünk ellene; kénytelenek torna melletti barlangba, és gyorsan be- ségbeesés szélén álltam. És akikor elha- leszünk y reggeli nélkül munkába kezderántottuk az ajtót. tároztam: ma véget vetek az egésznek! ni. Egy befejezetlen cseppfolyós levegő Megölöm Nórát, aztán Billeyt és végül Felvette a csákányt. Eleinte bizönytalaraktár volt ez Még nem volt felszerel- magamat... De amint megláttam Nórát, nők és szabálytalanok voltak az ütései, ve a hűtőberendezés s ezért aránylag ragyogó fiatalságát... ól... — Engel- Később azonban egyenletesebb lett a meleg, volt a barlangban Egyelőre a tar- brecht nagyot sóhajtott. — Nem tudtam tempója és teljes erőből dolgozott. Egy talék járműveket és szerszámokat he- kezet emelni rá. Aztán lassan elvesztet- idő múlva felváltottam őt. lyezték el itt A barlangnak nem volt tem a bizalmát. Mit gondol, talán nem Észrevehetően kifárasztott az éhség, világítása. láttam szemében azt a szörnyű kérdést? Egyre gyakrabban és gyakrabban voltunk — Toljon ide egy néhány csillét — Nem gonosztevő az apja, akit úgy sze- kénytelenek pihenni. Ólomlábon haladtak ' parancsolt rám Engelbrecht, — eltorla- retett s akinek szeretettében soha sem ké- előre az órák. Ügy tűnt fel, hogy a szikla szoljuk az ajtót. telkedett? ma sokkal keményebb, mint tegnap volt. Összetoltuk a kocsikat, és telihánytuk Engelbrecht hirtelen felugrott és oda- Végül is tehetetlen haragomban eldobtam csákányokkal, lapátokkal, mindennel, ami lépett hozzám: __ a csákányt és mint egy teli zsák dőltem csak a kezünk ügyébe kprült s amit ki — Meghalt, szegény kislányom. Nehéz el a padlón. Engelbrecht még dolgozott tudtunk tapogatni a sötétben. a szíve... Nos, most hát világos a hely- egy kis ideig, aztán ő is abbahagyta. — Így ni — mondta a professzor, zet... Halálra vagyunk ítélve. Nem bánt, — Kétségbeejtő a helyzet — jegvezte amikor befejeztük a munkát — Így ki- hogy meg kell halnom, csak az, hogy nem meg sötéten. — így bizony nem bírjuk sobírhatjuk egy ideig. sikerült megfojtanom azt a banditát... lkáig, pedig még csak a munka harmadá-Kint feldübörögtek üldözőink léptei. Nyilván Iki akarnak éheztetni bennünket, nál tartunk. Kisvártatva dörőmbölést hallottunk az Szerencsére nem sikerül minket megfa- így telt el még egy nap, már amennyiben ajtón. Nem válaszoltunk. Egy idő múlva gyasztaniuk. Különben ez nem is fontos, helyesen számoltunk. Igyekeztünk fiiból abbamaradt a dörömbölés. Minden elcsen- Talán Nóra nem fagyasztotta meg önma- elaludni, egymáshoz bújva, hogy felmedesedett. Nem tudtuk, vajon rájöttek-e gát?... legítsük egymást. Egvre jobban éreztem ellenségeink, hogy nem lehet kinyitni az Engem is mélyen lesújtott ennek a ked- a hideget. Nem tudtam elaludni. Gvomajtót, vagy pedig taktikát változtattak, vés teremtésnek a halála. Szerettem őt, rom görcsösen összezsugorodott az éhségminden esetre jó! jött ez a kis pihenő, és éppen abban a pillanatban veszítet- tői. A lábam hideg volt, a fejem lázas, Alig álltunk már a fáradságtól a Iá- tem el, amikor megtudtam, hogy ő Is s egész testemben szörnyű fájdalmat érezbunkon. szeret engem. De azért nem akartam tem. Kétségbeejtő gondolatok kínoztak’, Engelbrecht lefeküdt az egyik kocsira megadni magam harc nélkül. hiába harcoltam ellenük minden erőmmel, és kinyúitőzott. — Hát innen valóban nem tudunk ki- Kezdtem feladni a reményt, hogy valaha — Nem jött ki a lépés — mondta. El- jutni? — kérdeztem. is kijutok innét. Szerettem volna beszélvesztettem a fejemet. De hát ilyen a A professzor egészen el volt merülve getni Engelbrechttel. de ő csendesen fetermészetem. Sokáig tűrök, de aztán egy- szomorű gondolataiban és nem értette küdt. lehet, hogv elaludt. Sajnáltam volna szer mégiscsak kijövök a béketürésből ... meg rnindjárt a kérdésemet. felébreszteni álmából . Elhallgatott. ' innen? — szólalt nme vég- Amikor már végképp elvesztettem a — Azt gondolja, hogy bűntársa va- _Bizonvaznem könnyű dolog Bár reményt, hogv elalszom, felkeltem s odagyök Mr. Bailleynek? — szólalt meg né- _ .. . . 7 külvilággal § mentem a sziklába vágott nyíláshoz és hány perc múlva. z a 101 nataros a kuivnaggai. próbáltam lemérni, hogv milyen messzire — De hisz nem tehetett semmit.. — Hát akkor mire várunk? kiáltot- jutottunk. Lábam alatt nagy robajjal görsiettem az ellenvetéssel, hogy megnyug- tam fel. — Itt vannak a csákányok! Igaz, dűltek tovább a kibontott szikladarabok, tassam. hogy teljes a sötétség, de sötétben is le- — Ki az? — hallottam Engelbrecht — De igen, tehettem! Megakadályoz- ,iet dolgozni. hangiát. itattam volna a katasztrófát, megmenthet- — tehet — hagyta rám Engelbrecht. — — Én vagyok, ön nem alszik? Sem volna egy csomó embert, ha felál- De éhen halunk, amíg áttörjük a sziklát. (Folytatjuk) 10
