A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-21 / 3. szám

BABI TIBOR

tökmag

Csillagok közt aranysarló, búsan-nyihant a rokkant ló.

Beke Ábel bő qatgában sompolyog az éjszakában.

Egyet jobbal, egyet ballal, nem véti el. akarattal.

Éjjeli őr Csülök Bence, szeme guvaá dülledezve.

Ilyen csodálatossáqot; embert menni így ki látott?

Nézi, nézi Csülök Bence, adta vette teremtette, egyet jobbal, egyet ballal, hogy tudja ezt akarattal?

Összerezzen gatyás Beke.

— Én vagyok csak. bakter Bence, 'megfejted é az üszőket?

Szuszog Ábel, fúl. nyeleget, nem fejt biz ő bornyút este, tökmagot csórt a közösbe.

Bence bátyó! — így gyón Ábel — a tagságnál ne árulj el, nem fejtem ma a bornyakat... Nesze, fogjad jutalmadat!

Vén kandúr mász’ az ereszre.

Ég veled! — szól Csülök Bence, s kíváncsian nézi végre,

Ábel mit tett tenyerébe?

Nézi, s lelke bődül nagyot; Jebuzeus... hát tökmagot!

PETRIK JÓZSEF:

bizony...

...Nem egyszerű a lélek arca, furcsa zűr, rejtvénycimbalom, dúl benne szenvedélyek harca, s újra ránctalan, sima nyugalom. Tegnap még értettem magam... ma csak borongok szótalan. akármi legyen a nevem, ha ez nem történt meg velem: Hátul a kertben, dús telér partján a bokrok lágy fehér, hamvas virágokkal tele.

Halk szellőzsongás lépdele, lassan feljö.t a holdsugár s vele egy karcsú, szende lány, szemérmes tündér, meztelen, főj} — búgja szerelmesen.

Nézem őt, nézem szótalan,

Mi lesz? — kérdezem önmagam. Szeme sugára csupa tűz, pajkosan int, mint vesztaszüz, a bokrok árnya megremeg. Felsóhajtnak a fellegek, a fű pázsitja zeng, jajong, felhő mögé bújt már a hold, a lég vár némán, terhesen. Lehajtom árva jó fejem; nem, én ezt nem tehetemI Szemem becsukott ablakok; kislány, én olyan nem vagyok!

NI

00

<

>

Z

ILI

—I

ILI

LO

U

Q)

<D

a

Cl

a

Aí

co

Qj

co

CJ

ö

o _

Öl 'CD

§ E

N 'O a 'Q

s

a

o

Aí

o

43

Í3

o

co

'<3

■g

<3

R,

A!

te

te,

QJ L.

2? 8

tej R,

£ £ te

K * c

« ,§ 8’S

eo ö

CD

'Qj 'Qj

Aí A;

a

o

Öl

c

o

n

öl

ÖT

:o

ÖT

CD

CD

ß

CD

43

S3

ö

'O

a

<3

Af

Qj

fQj

Öl

Ö)

QJ

s*

ß

CD

N

CO

co

x3

Q*

CJ

ÍO N «0 :o

£ a 3“

«a

^ CJ co

te .§ Jte

*

te «

£ S

te

a te 33 a a

ö — O Q a

«'S

te

co A! Qj 43

~ & ■§ :§

'te S3 .«

•is 8 fi

a B £

§■§£

:p ^ te,

* £ c

a <3 *

QJ

Aí

QJ

Ö

A*

CD

S3

O

43

c

a

43

X3 X3 **S? ^ .§ 73

S.«

Aí

ti

co

CJ

QJ co 0) ö qj

gl 'Qj

§ s

.2 « ÖI'O öl

■a

CD

XD

a;

Qj

'O

'ö

'O

ö

43

«O

VJl r~& ö 43

•N,

a

O

öl . S3 :ö o Aí

M

CO

■Kj 'Qj

*3

co

ß s

'ö

ö

CD

Ä 'S « S * -S3

ß

Qj

CO <0

Qj

'S I ,5- S

'«O

ö

Öl

ö

ß

DUBA GYULA

irodalmi karikatúrái

Bús, borostás, színehagyott vaj arcom megadón göcsörtós gerincedre hajtom, bús epedéstől sírásra görbül az ajkom.

Tűz sugári Boszporuszt csillám egeknek, kacér fénnyel avitt, mézszín irhádra esnek s táncoltatnák tűnő, lenge sziluettet.

Fanyar zöld bensőmben zsongnak suta vágyak, kalórják hevével marni kusza szádat, belédbujni, s testemen viselni ruhának.

Be tüll gerincedre borongások jönnek, s mezítelen hátad sziromsátrán pengnek, kacagnak az antik, ósdi sziluettek.

az

O

oo

O

y

í L

</>

c

‘Q>

*v a

<D

<D N

o

<D *o

^3

o

10