A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-21 / 3. szám
'“y ulajdonképpen nem akart soha író lenni. Tizenhétéves /v korúban írt ugyan verseket, de ezt nem annyira szuny- 1/ ) nyadó tehetségének, mint inkább egy széke kislánynak kőszönhette. A kislányt Zsuzsikának hívták, ötödik gimnáziumba járt és nagyon szerette az irodalmat. Karácsony előtt Péter elhatározta, hogy megaiándékozza egy könyvvel. Először azt gondolta, hogy kedvenc olvasmányát, a Gróf Monte Chrtstót adja oda Zsuzsikának. Amikor azonban belepillantott, látta, hogy nagyon össze van firkálva annál a jelenetnél, amikor Dantes Edmond, If várának börtönében az abbéval való beszélgetés folyamán rájön, hogy ki futtatta öt ide. Valaki izgalmában összefirkálta — állapította meg Péter búsan, de amikor újból elolvasta a jelenetet, meqbocsátott az ismeretlen tettesnek. A Gróf Monte Chrtsto mint ajándék nem jöhetett számításba, mégis ez a könyv tette lehetővé az ajándék, egy Tóth Árpád kötet megvásárlását, amennyiben a Három testőrrel együtt az antikváriumba került. Hogy a szülők hogyan fogadták könyvtáruk megdézsmálását, arra borítsunk fátylát, a lényeg az, hogy a Tóth Árpád kötet várta a dedlkáclót. Ajánlás nélkül nem lehet könyvet ajándékozni — gondolta az Ifjú, és sorra próbálgatta a nagy gondolkodók szellemes mondásait. Az embernek tizenhétéves korában rendszerint a saját gondolatat tetszenek a legjobban. Péter tehát elhatározta, hogy verset fog írni, rövid kis verset jegyez bele a kötetbe, az első saját költeményét. Bámulatos könnyedséggel írta meg az első két sort: Minden olvasott vers egy-egy letört virág, Szakíts sok virágot, Illatozzon szobád I NAGY IRÉN: Könnyű az írónak... lát meg az író a világból, annál könnyebben eligazodik az emberi lélek útvesztőiben. Utazni kellene, mindegy, hogy merre csak el a megszokott hazai tájból. Világot látni I ' ’ Gyermekkorában sohasem szökött meg hazulról. Minden elfojtott kalandvágya most ébredt fel, s párosulva a tudás vágyával, elviselhetetlenül unalmasnak festette a nappalokat és pokollá varázsolta az éjszakákat. Reménye az utazásra nem lehetett, író csak akkor Jut el külföldre, ha már valami maradandót alkotott. Péter pedig egészen a kezdet kezdetén torpant meg. Keserűen gondolt a sportolókra, akik rövid Idő alatt annyi élményt gyűjthetnek össze a nagyvilágban, amennyi a hozzá hasonló kezdő íróknak jó néhány munkához szolgáltatna anyagot. Hiába járt-kelt nyitott szemmel az emberek között, hiába figyelt meg mindent, kérdezett meg mindenkit, nem akadt rá a nagu témára, amelynek megírása után kinyílna előtte a nagyvilág Néhány sikertelen próbálkozása után jellobbant benne a régi dac. Ha nem megy az írás, abba kell hagyni. Félretette a tollat és a számokba temetkezett. Ojból csak hivatalnok lett. Szabadidejében régi kedvenc könyveit olvasta és lassan megnyugodott. Pontos és szorgalmas hivatalnokokra nagyobb szükség van, mint tehetségtelen írókra — mondogatta kicsit keserű szájízzel, ha valaki irodalmi munkássága felöl érdeklődött. A kővetkező sorok már nehezebben készültek el, s miután lényegesen gyengébben sikerültek, mint az Idézett két sor, nem érdemes ideírni. Így kezdődöttI Zsuzsika nagyon örült a könyvnek, Péter pedig ezután csak úgy ontotta magából a lírai költeményeket, amíg ... Az életben úgy van, af^i el akar menni, azt a világ legszebb szerelmes versével sem lehet visszatartani. Zsuzsika is elment, helyesebben átpártolt egy elegáns jogászhoz, Péter pedig hőst gesztussal tüzbevágta az összes verset és visszatért a könyvvitelhez és a kereskedelmi számtanhoz. Érettségi után kikerült az életbe. Pontosabban bekerült egy szűk, dohányfüsttel teli kis szobába, ahol mint egy vállalat főkönyvelője élete eégéig csinálhatta volna havonta a próbamérlegeket ingyen és minden év végén a mérleget mérlegpénzért, ha nem jön közbe a háború. Péter az irodából egy két hónap kiképzése után a frontra került. Mi mindent élt át a háborúban azt ne részletezzük, nem tartozik a tárgyhoz és különben ts mindenki könnyen elképzelheti. Folytassuk Inkább olt, amikor Péter Ismét számoszlopok között ült, ezúttal az Állami Statisztikai Hivatalban és a körülményekhez képest boldog volt. Epen, egészségesen került ki az öldöklő háborúból, egy szál ruha volt ugyan minden Ingó és ingatlan vagyona, de az élet szép, ha az ember fiatal és van munkája. Péter, akárcsak a háború előtt, most is rengeteget olvasott. Ismerte a hazai és a világirodalom számottevő müveit, de íróval még nem találkozott soha. Nagy volt tehát a meglepetése, amikor á főnöke, egy sovány alacsony szőke bajuszkájú ember közölte a könyvelési osztállyal, hogy háromhónapi ftzetésnélküll szabadságra megy, mert az Irodalmi alaptól ösztöndíjat kapott új regénye megírásához. Péter első érzése az irigység volt. Elképzelte, hogy amíg ők a fülledt levegőjű irodában görnyednek. Boros, ez a csendes, jelentéktelennek látszó emberke jegyzetfüzettel a hóna alatt sétál a Dunaparton, felmászik a Zerge-hegyre, vagy beül egy kávéházba, ahogy éppen a kedve tartja. Néha nagy dolgokat eredményeznek a csúnya kis emberi Indulatok. Péter néhány éjszakai töprengés után — ugyancsak éjszaka — írt egy elbeszélést. Hajnal felé fáradtan tért aludni, fáradtan, de nagyon megelégedetten. Reggel, amikor elolvasta, már nem volt olyan elégedett. Valahogy a józan nappalt világosságnál olvasva már nem érezte az elbeszélést olyan kitűnőnek. Napokig elő sem merte venni az írást, de egy éjszaka ismét munkába vette, javítgatta, csiszolgatta, legépelte vagy háromszor egymás után, aztán borítékba tette, majd másnap feladta az egyik napilap címére. Ettől kezdve Péter mindennap jól megjátszott nyugalommal, de belül lázas remegéssel vette kezébe a hivatalban az újságot, míg végül a lap Irodalmi rovatában megtalálta a novellát. Soha nem érzett gyönyörűséggel kezdte olvasni, s most már szerénység nélkül megállapította, hogy a novella jó. -Mai tárgyú, a problémát a szereplő személyek teljes megelégedésére, a párt irányvonalának szemelőtt tartásával, életet lehelben sikerült megoldania. A tiszteletűi! Péternek nagyon jól jött, de nem csak emiatt folytatta tovább irodalmi tevékenységét. A falu életéről, különös tekintettel a szövetkezett gazdálkodás népszerűsítésére, kerekített ki egy jól stkerült történetet, majd háborús emlékeiről írt és mindenféle problémáról, ami napjainkban előadódik. Amikor első elbeszélését beküldte az újságnak, nem is gondolt arra, hogy álnevet válasszon, a saját nevét írta alá, így aztán minden újabb müve után titkolt büszkeséggel fogadta a kollégák szerencsekívánatalt. Péter lassan közismert író lett; sajnos azonban, ahogy szaporodott novelláinak száma, úgy fogytak körülötte a megírandó problémák, míg végül holtpontra jutott. „Könnyű volt jack Londonnak, Gorkijnak, témát találni, hiszen ők a fél életüket csavargással, utazással töltötték“ — gondolta sokszor keserűen. Csak kevés író képes arra, hogy bezárkózva négy fal közé, csodálatos kalandokat vagy megrázó élményeket írjon le“. Péter véleménye mindig az volt, hogy mennél nagyobb darabot Október közepe volt. Reggelenként pirosra csípte a friss levegő az emberek arcát, a déli nap melege is szelíd volt már, a levegőben ökörnyálak libegtek hosszú Oszt jósolva, amikor Péter kivette szabadságát és hazament a szülőfalujába. Nem volt érzelgős, mégis valami furcsa meghatottsággal ballagott a hosszú országúton, befelé a faluba, jó néhány év telt el azóta, hogy otthon járt. Apja falusi tanító volt, akt ha hivatalos ügyben a fővárosban járt, mindig meglátogatta a fiát. Mióta a gyerekei felnőttek és eltemette a feleségét, egyedül csak a munkának élt. „Vajon mit fog szólni az öreg“ — gondolt Péter mosolyogva az apjára, amikor szekérzörgés riasztotta fel gondolataiból. Felpillantott a kocsira s egy mosolygósképű, fiatalos arcúi fehérhajú bácsit látott meg. — Kerekes bácsi, megismer? — kiáltott az öregre. Az öreg szorosabbra fogta a gyeplőt és rövid tűnődés utárí felkiáltott. — Hogy ne ismerném megI Szakasztott olyan, mint az apja volt vagy harmtnc évvel ezelőtt, amikor megérkezett a faluba. Eri vártam szekérrel az állomáson. Hát csak ugorjon föl maga ti szaporán. Péter nem kérette magát, feldobta kofferjét a szekérderékba, maga nem felugrott a lassan haladó kocsi bakjára. — Meg ne álltísa, Kerekes bácsi, hadd látom fürge-e még a lábam? — Meglehetős — mondta nevetve az öreg — de azért né nagyon próbálgassa már az ügyességét. Hagyja csak azt a gyerekekre. — Hiába nő, öregszünk — mondta kicsit nagyképűen Péter, Az öreg egy ostorcsapással gyorsabb ügetésre biztatta a lovakat, majd megszólalt. — Látja, ilyen az élet. Ma nem vagyok olyan fürge, mint tegnap voltam, és holnap megint egy kicsinykét lassúbb leszek. Majd ha az én koromban lesz, maga ts tapasztalja. Az élet nem áll egyébből, mint változásból. Egy kicsit mind a ketten elgondolkoztak, majd az öreg így olytatta: — Hiába no, nem vagyok én pap. Nem tudom úgy elmondani, mit gondolok, mint a tanult emberek. Pedig elhiheti, az én koomban az ember már tisztábban lát mindent, mint a fiatalság, Péter nem mert megszólalni. Nem akarta megzavarni Kerekei ácsit, akt úgy látszott, nem társalog, inkább csak hangosan ondolkodlk. — Nézze csak meg jól a határt. Gyermekkorom óta járom, •yalog vagy szekérrel. Szekérről lobban szeretem nézni. így meszztre elnézhetek . . . Régóta járom, de mondom magának, mindenap másnak találom . . . Nagyjából mindig egyforma, de ha az mber jobban megnézi, látja, hogy mindennap.. . minden percben megváltozik itt valami . .. Péter némán figyelt, de az öreg nem nézett rá. — Nézze csak ezt a levelet — hajolt le és egy levelet vett el a szekér aljából. — Nézze csak meg Jól — adta Péter kezébe a levelet. A színé nég zöld, de már itt-ott barna foltok, csíkok vannak rajta, •alán nem jól mondom, de azt gondolom, hogy ezen a kis evélen meglátni mindent. Rá van írva az egész év, a tavasz, nyár, meg az ősz, s ha Ittmarad kint a szabadban, rajta lesz : tél is. Rajta lesz minden, amin keresztülment, rajta lesz az •gész változás. , _ — Kerekes bácsi, köszönöm, hogy elhozott, és sohasem jogom •Ifelejtent ezt az utat — szorongatta az öreg kezét Péter, ml■őzben befordult a szekér az utcájukba. — Ugyan már — állította meg az öreg a lovakat — minek •z a nagy hálálkodás. Úgyis erre vitt az utam. Péter nem tudta elmondani, nem azért hálás, mert nem kellett yalog jönnie, hanem valami egészen másért. Egy gondolatért, melyet az öreg falust ember szaval ébresztettek benne. Elő ■ell venni a tollat és meg kell próbálni újból. Le kell ifnt Íjból és újból az életet olyannak, amilyen ma, de ágy, hogy ienne legyen a tegnap és benne legyen a holnap, egyszóval tenne legyen az egész változás. 11
