A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-21 / 3. szám

I

E. Szidorkin (Szovjetunió): Az állványokon

ALEKSZANDR TVARDOVSZKIJ

Egyre messzebb

(Részletj

Egy ölelésre, szívkö'zelben vannak a világ népei, s a békében nyert győzedelmet adózva mind elismeri.

Az igazság erős kezével emeli jel szent jogarát, békítőé jár közlünk — s Delével kontinenseket ölel át.

S remények, ijesztő veszélyek fölött mind tisztábban ragyog.

— Ma ez vagyunk mi miden

népnek,

s várakozásunk mind nagyobb.

Sorsunk egét napként ragyogja legelső törvényünk: — Lenint követni szállón s botladozva s tüzén edzeni érveink.

Ki véle tart — mindenki bátor, s küzdelmeink arannyal írt legenda könyvében akárhol keressék — nem lelik a hírt, melytől dicsőségünk kihunyna s becsületünket rozsda fogja.

VÁCI MIHÁLY fordítása

Jelmez, játék, színpadkép

Műkedvelő színjátszásunknak most van az idénye. Az együttesek járják a falvakat, klasszikus és inai tárgyú színdarabokat mutatnak be. A magyarlakta vidékeken dolgozó, közel hétszáz műkedvelő együttesnek az új „évadot” különösen jelentőssé teszi az a tény, hogy a Csemadok Központi Bizottsága — a CSISZ Központi Bizottságával és a Népművelési Intézettel karöltve — ez idén megrendezi a szocialista dráma fesztiválját. Az aláb-: biakban szeretnénk ez alkalomból rávilágítani a műkedvelő színjátszás néhány problémájára. írásunk eszmeileg az Üj Szóban „Műkedvelő színjátszásunk” címmel megjelent cikksorozathoz kapcsolódik.

Sok tényező játszik közre, különböző elem ötvöződik, • míg á' mű egységes stílusé elő-j adássá válik. A legfontosabb természetesen maga a darab, a mű mondanivalója. Fontos szerepe van azonban a jelmeznek is. Ha a jelmez nem kielégítő, ha nem a darab helyes értelmezésén alapul — a „melléfogást“ az egész előadás megsínyli.

Műkedvelőinknél,. sajnos, a jelmezzel kapcsolatban _4s sok a kifogásolható. A szereplők sokszor annyira kikészítik magukat, hogy már-már nevetségesek, ugyanakkor öltözékük is stílustalan, nincs kapcsolatban a művel, nem jellemző arra a korra, amelyikben a darab játszódik. Hogy csak a mai színműveknél maradjunk : a párttitkár nem ábrázolható frakkban; egy orvosra, vagy egy üzem igazgatójára sem a kék szerelőruha jellemző... Nem szabad gumicsizmában vagy tűsarkú cipőben népdalokat énekelni, mint ahogy nem szabadna népviseletben rock and rollt táncolni... Néhányszor pedig ilyesmit is láttunk.

A jelmez nem házilag készül. Általában a kölcsönzőből szokták beszerezni. Előfordul azonban, hogy a színjátszók a darabhoz szükséges ruhákat maguk készítik el. Máskor is, de ebben az esetben különösen fontos tudniok, hogy a színpadi öltözéknek, a jelmeznek kifejezésre kell juttatnia a darab alakjainak társadalmi helyzetét, foglalkozását; jellemeznie kell az író által megrajzolt alakot s általában azt a kort, amelyben a mű játszódik. Ellenkező esetben megtörik az előadás stílusa.

A helytelen értelmezés a játékra is vonatkozik.

Műkedvelőink a drámából gyakran komédiát csinálnak. Egyrészt azért, mert rosszul értelmezik a darabot, másrészt mert olyanra bízzák a hős szerepét, akinek már az alakján akarva, nem akarva mosolyogni kell.

Emlékszünk olyan Fucíkra, akit egy száz kiló körüli pocakos bácsi alakított. Máskor 16—17 éves lányt láthatunk nagymama szerepében...

Elsősorban természetesen a rendezőé a felelősség. A szerepnek megfelelő színész kiválasztása a rendező feladata. A játékosok sok esetben bohóckodó kedvüket szabadjára engedve, akár nekik való a szerep, akár nem, akár vígjátékról van sző, akár. nem.—, túljátsszak szerepüket.;

•A színjátszás elemi szabályait nemcsak a rendezőnek, hanem a szereplőknek is ismerniük kell. Beszéd közben nem szabad a közönségnek hátat fordítani, a főszereplőknek általában a színpad közepén a helyük, tömegjelenetekben az alakok félkör alakban helyezkednek el stb.

Mindez nagyon természetes, sok helyen pedig még ezeknek az elemi követelményeknek sem tesznek eleget. Csoda-e, ha a nézők akkor is nevetnek, amikor nem kellene?

Műkedvelő színjátszásunknak a színpadkép legalább olyan problémája, mint a rendezés, a jelmez és a játék. Színjátszó együtteseink legtöbbje rnég ma sem jutott túl az elavult kulisszarendszeren.

Számos rendezővel beszélgettünk, még több együttes műsorát megnéztük. A tapasztalatok azt mutatják; műkedvelő színjátszóink legtöbbje ma is régi, elavult módsz írekkel dolgozik.

Nemcsak az együttesek, de még a nagyobb anyagi eszközökkel rendelkező művelődési otthonok tulajdonát is 4—5 kulisszából álló „díszlettár“ képezi. Leggyakrabban a kulisszák egyik oldala szobafalat, a másik oldala erdő-mező vagy utcarészletet ábrázol. E „díszlettárat“ használják aztán unos-untalan, függetlenül attól, kifejezi-e a színmű mondanivalóját vagy sem. Pedig — legyen akár „rendszer“, akár „szokás“, akár „objektív adottság“ — ez nemcsak a színpadi tér realista ábrázolását gátolja, de gúzsba köti a rendező térformáló fantáziáját is. Szinte törvény, hogy a színpad-sablon egy bizonyos mozgatási vagyis rendezői sablont eredményez.

Mivel hiányos a rendezés, sok esetben nem megfelelő műkedvelő színjátszó együtteseink díszlete és játéka. A rendezés viszont sokszor azért hiányos, mert a rossz színpadkép nem nyújt lehetőséget a rendezőnek fantáziája kibontakozására, a valóságnak megfelelő elképzelés kifejezésére.

Nem ritkaság, hogy műkedvelőink a reális ábrázolás helyett kirívó naturalizmusba esnek. Láttunk színmű(Folytatás a 15. oldalon)

9