A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-06-10 / 23. szám
23 Csoda-forrás áS Kiröppen a kalitkába zár értelem. Szeretsz-e? Soha nem kérdezem. § Ballag az élet az ég szirma alatt: Lányok, fiúk s fehér galamb-csapat. * S egy kismama — kocsit tol, s benne Fájdalma bére, élete, szerelme. ii. S} ód#/*#/m#/f#&/*/# Kék ág alatt ballag az élet, kemény kezű munkások hordozzák, barna szeműkben őrzik, s éjjelente megcirógatják. Néha gyümölcsnek is nevezik, meg kenyérnek, de valójában ő a Jövő, a születendő Gyermek; anyja bordái alatt a vér csoda-forrásaiból táplálkozik, bokrok alatt játszik, lágy búzába búvik, olyan ő, mint a muzsikusok: haján a legszebb dalok lobognak. Érzitek-e ezt, nehezült testű, gyerekre váró anyák? Vagy csak az ösztön, a vágy s a kéj hármas hatalma növeszti méhetek gyümölcsét, amit én lövőnek nevezek?! Kék ég alatt ballag az élet, bokrok alá .húvik, sír, s a füveket vér harmatozza. Nem a szomorúság s a bánat cseppjei ezek! Az öröm festi pirosra arcotokat, nehezen lépdelő, életet hordozó anyák. Éjszaka felröpülnek a virágok, éjszaka a ti virág-szemetek becsukódik. A testetek csoda-forrás. Tisztára mossa a jövőt. Mint felvágott érből a vér cseppek, a tüzes cseppek: zúgva, zuhogva arany-nyilakat dobva énekelnek a hulló csillagok. Az éjszakában nő az Idő, karcsú növényét csillag-eső öntözi, vér harmatozza, villám melengeti... Nőj, nőj, gyönyörű idő emberekkel, házakkal, utakkal. — Állok az éjszakában, fejemre hull a csillagok pora, tenyerem kitartom, tenyerem: a csillagok otthona, lágyan megbújnak benne, mint a galambok, a turbékoló, csodagalambok, s néha felröppenek, messze-messze szállnak: Afrika, Ázsia földje fölé szállnak — Csillagok, galambok. Nő az Idő — karcsú pálma, engem cirógat minden ága, szívemre borul, melegem várja, csillageső, éjszaka, élet: az életünk növekvő, karcsú pálma! N C/3 < > < H ekito virág Az a jó, hogy nem hitegettél. Elvégzed a munkádat, s a fáradt esti szürkületben eszedbe jut a boldogság. Nemsokára huszonhárom éves leszel, néha köhögsz — megfáztál — mondod, s fehér zsebkendőt tartasz ajkad elé. Az a jó, hogy őszinte voltál. Gál Sándor versei Vonatra ülök, mert az én sorsom: utazás, hogy mindenhol megkeressem az embert, s hogy meséljek az emberek szeméről, melyben a jövő vert tanyát. Te csillag is lehettél volna, Melynek fénye alatt dadog az értelem, így csak emléked viszem otthonomba Szívemben egy vélt helyen: S nem vagyok szomorú! Énhozzám nem ér fel a bánat, Elvégzem a munkámat Épp úgy, mint te, szép-karú, barna virág. A májust mindenki másként látja. Neked a május: békítő virág' Huszonkét éved bizsergő vágya Csillagok zuhant tüzéért kiált. Nekem testvéreim a galambok. Ott laknak, ahol a boldogság. Nyelvük alatt ezüst lantok, S szárnyukon a májust hordozzák szelíd-fehérben. Csengettek. Te ajtót nyitsz, és tudod, ki jön. S nem veszed észre, hogy a falak susogva beszélnek feletted. 9
