A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-07 / 1. szám
H I a az utazó Spanyolország felöl átlépi a határt s maga előtt látja — mint ml — Elvas határvároskát, tiszta, fehérre meszelt házacskáival, alig hiszi el, amit pedig nyugati statisztikák sem tudnak eltagadni, hogy Portugáliában legalacsonyabb az életszínvonal egész Európában. Mondják, hogy az első benyomás a döntő mindig. Portugália esetében azonban ez nem így van. Mert Estremozban, a következő, valamivel nagyobb városban megismerkedtünk Portugália másik arcával is. A piacon, ahol hetivásár van éppen, őkörhajcsárokat látunk rongyos ruhában. Sápadt, kiéhezett emberek, lerí róluk a nyomor. Szikár, sovány parasztokat látunk, akik igyekeznek néhány escudoért lehetőleg jól vásárolni. Elérkezett hát a pillanat, amikor már hiszünk a statisztikai adatoknak ... A „gazdag“ Alentejo Nem megyünk az átlag turisták szokása szerint rögtön Lisszabonba, hanem délnek vesszük utunkat. Algardéba akarunk jutni, az ország legdélebbi tartományába. Január végén itt már mandulafák virágoznak, elébünk tárul a tavasz teljes pompájában. Utunk Portugália leggazdagabb területén vezet. Statisztikai adatok szerint: Alentejo tartományban 1759 000 hektár a mezőgazdaságilag megművelt földterület, ebből 1 734 500 hektár 3278 nagybirtokos tulajdona. 51160 paraszt között oszlik meg tehát a fennmaradó 24 600 hektár, mint a legsötétebb középkorban! A földeken az országúttól jobbra és balra parasztasszonyok dolgoznak. Hosszú, egyenes sorokban, előttük mindig ott a felügyelő, a földbirtokos hajcsára. Tipikus kép, mely állandóan ismétlődik. Egyhelyütt megtudjuk, hogy ezek az asszonyok 10 escudót keresnek naponta, ami körülbelül 9 cs. koronának felel' meg. Később ugyancsak megtudtuk, hogy a parafaipari munkások legmagasabb napi bére mindössze 15 escudo! ' Puskaporos hordó Lisszabon, a főváros kétségtelenül Európa legszebb városai közé tartozik. Környékén van Arradiba és Estoril, két fényűzően berendezett tengeri fürdő, unatkozó amerikai, angol és francia ‘ gazdagok híres nyaralóhelye. Megnéztük a várost, de a Baedekerben található érdekességek helyett inkább az A lisszaboni Parlament Iskola Grapja falucskában érdekelt, ml az egyszerű emberek véleménye Salazar diktatúrájáról. A közvéleménykutatást mindjárt a benzinkútnál kezdtük. A benzinkútkezelő megkérdezi, honnan jövünk, s aztán mindjárt ezt akarja tudni, mennyit keresnek nálunk a munkások. S köntörfalazás nélkül hozzáteszi, hogy disznóság, milyen alacsonyak a munkabérek Portugáliában. Többet azonban nem mond, csak keresztbe rakja négy ujját, jelezve, hogy a rács mögé kerül, ha sokat fecseg. A garázsban apróbb javításokat végeznek a kocsimon. Az egyik munkás németül szólít meg. Kiderül, hogy Bécsből származik s mint politikai menekült az Anschluss után került Portugáliába. Eleinte meglehetősen tartózkodó, de aztán belejön a beszédbe. Véleménye szerint Portugália olyan, mint a puskaporos hordó, bármely pillanatban robbanhat... 49 százalék analfabéta Észak felé utazva egyre inkább eltűnik az első napokban szerzett aránylag jó benyomásunk, mikor még nehezen akartunk hinni a hivatalos statisztikáknak. A déli tartományokban meglehetősen alacsony az életszínvonal, az északi tartományokban Asszonyok a kútnál viszont már Igazi nyomorban élnek az emberek. Coimbra ősi egyetemi városkában a gazdag portugálok fiai és leányai tanulnak. Valamennyien beszélnek még valamilyen idegen nyelven, elsősorban angolul és franciául. Ezzel szemben az országban 49 százalék az Írástudatlan. Olaszországban a gyereknek mintegy 15 százaléka nem jár iskolába, Portugáliában a gyerekek fele nem járhat iskolába. Észak-Portugália hegyvidéki tájain felismertük, hogy az itteni gyerekek sohasem jutnak el Colmbrába, az egyetemre. Csak akkor, ha megváltozik a gyűlölt rendszer. Nem hordanak parádés diákruhát, valamiféle használt jutazsákot húznak a fejükre, amely az eső elől védi őket. Ijedten nézik az idegent. Sápadt arcuk éhségről és nyomorról tanúskodik. Alighogy előveszem a fényképezőgépet, szertefutnak. Nyilván semmi jóra sem számítanak. Igen, most már elhisszük, amit a statisztikai adatok közölnek: olyan nyomort, mint amit Portugáliában tapasztaltunk, egész Európában nem láthat az ember. K. SELIGER A lisszaboni Úráros egyik utcája PORTUGÁLIA Nyomor az anyaországban...