A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-05-27 / 21. szám

Mint Mária VsssiljMn» CmIiov Vény* MMliiTtl Mint Munk« • CsedSleio« «risSnybsn Ezeknek élek én, látod. Az Almáknak és • szerepeknek. Vigasztalom, hogy van úgy néha. az él raok valóra válnak és egy-két azorepet, malyrs most mint álomra gondol csupán, el is fog játszani a MATESZ színpadán.-~ Emlékszel, mikor tíz éve találkoz­tunk, elmondtuk egymásnak az álmain­kat? Hogy ezt fogjuk játszani, meg azt. És milyen kevés teljesült belőle. — A következe tíz évben majd pó­toljuk, Annuska — nyugtatom meg. Tovább megyünk a konyhába. Ott foly­tatjuk a beszélgetést. — Talán azért kapok olyan kevés sze repet, mert nagyobbrészt mai darabokat játszunk és én valahogy nem vagyok olyan mai leány-típus. Nem gondolod? — Megnyugtatom, hogy színházunk szov jót darabjaiban, amelyekben játszott, vagy más egyidejű darabban is, megáll­ta a helvét. Igaz, a nagy ilkereket kiasz­­szlkusokban aratta. Következd színhely mér az előszoba. A bejárati ejtő kilincsén kezével még egy kérdést szegez a mellemnek; — Annak ld8jén benn volt a dramatur­giai tervben a „Seentivénéjl élőm". Bol dog voltam, hogy eljétszhetom benne Hermla szerepét. Mér a szlnllskolában játszottam vizsgaelőadáson és szerettem volna eljátszani érett színésznőként te. Mit gondolsz, fogjuk még ml azt játsza­ni? — Erre csak Fellegi elvtárs, a színház igazgatója adhat feleletet — térek ki a válasz elől. Bevezet a szobájába, Csupa könyv, Ud­­vardy Anna legjobb banátjal. A talon fényképek, régi szerepek emlékei. Az asz­talon album, tele e színésznő pályafutá­sénak legszebb dokumentumaival, fényké­pekkel, kivágott kritikákkal. Elnézem tö­rékeny alakját, kedvet arcét és eszembe jutnak régi szerepel, az alakítások szé­les skálája. Annuska 18 éves koréban vé­gezte el Budapesten a azlniitkollt, majd mikor esüleivel hazunkba költözött, a prágai konzervatóriumon folytatta a ta­nulást. Az 1952-ben megnyílt Magyar Te­rületi Színháznak alapítása öta tagja és sok színházt siker rémeié. Most le meg­találom bane a régi ezerepek nagyszerű alakítóját. „Az aranyember" Tímeája, „A néma levente“ Beatrlxa molyosog rám az asztal túlsó oldaláról. Nehezen Indul a beszélgetés. — Ogy érzem, a színház kissé mailóz az utóbbi időben. Nem kapok megjelelő szerepet. Amit kapok, azt igyekszem be­csületesen eljátszani, ennyi az egész. Egy színésznőnek a színpad az élete ée mos­tanában vajmi kevés alkalmam van mag­mutatni mindazt, ami bennem van, Mikor — úgy érzem, jogosan — panaszkodom, azt mondják, hogy klasszikus színésznő­­típus vagyok és mostanában esért kell engem oly sokszor pihentetni. Pedig hidd el, számomra az ilyen „pihenés" rosszabb, mintha nagy hidegben faluznt kellene. Aztán beszélgetünk sok mindenről, kol légákröl, régi szerepekről, színházi em­lékekről. Annuska kőnyvekat vesz ki a könyvszekrényből. Shakespeare, Mellára, Vaga, Calderon — ás lapozgatni kezdi: — Tudod, a színésznő életét két fogalom jelenti. Ezekben a könyvekben találod meg az egyiket, az álmokat, azokat a sxerepoket, amelyeket el szeretne játsza­ni. A másikat abban az albumban találod, ott az asztalon: szerepek, melyeket már eljátszottál és amelyek között sok olyan van, amelyet szívesen eljátszanál újra. — Máskor is gyere fel — kérlel Anni — hisz olyan jő így elbeszélgetni. — Belé­pek a liftbe, Integet utánam: — Jő ne­ked, holnap mehetsz játszani, én meg ülhetek itt a könyveim között. SIPOSS JENŐ „A k#ay* • l»«|obb iwrítoml"

Next

/
Oldalképek
Tartalom