A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-05-20 / 20. szám
Az asszony térdel és vizes ronggyal mossa a konyha kövét. Arra gondol, hogy nemsokára negyvenöt éves lesz és hogy mégis elmegy holnap az üzemi orvoshoz, mert szédül és szúrást érez szívében. Vajon mitől? Ezt önmagától kérdezi, csak úgy hangtalanul, miközben kissé lihegve törülgeti a gázkályha és a konyhaszekrény között a követ. Délután van. Négy óra. Az asszony reggel hat órától délután kettőig dolgozott a gyárban. Akkor tebédelt, azután sietett haza. Az ágyak még véletlenek voltak. Nem, Ica nem rossz gyerek, csak nagyon sok a dolga, joghallgató. Előadások, műh-ely~gí/akorlat meg gyűlések. Es ha néha egy pár órányi szabad ideje van, akkor barátnő, mozi, egy jiú. Nem ér rá az a lány, hiába. Az előbb is otthon volt, de csak bejelentette, hogy moziba megy, ne idegeskedjék az édesanyja. „Ez már így van — gondolja magában az asszony. Ica tizenkilenc éves. Egyetemista. Jogász. Nem akarja befogni a házi munkába. Hadd éljen a gyerek, érezze, hogy fiatal. Nehézkesen feláll és a székhez támolyog, mert nagyon szédül. Vajon mitől? Persze, egy kis segítség nem ártana. Lenne is, ha a férje élne. De az meghalt a front után. A felszabadulást ■ még megérte, és két hét múlva meghalt. Akkor hordta ő szíve alatt a fiút. Az is jó gyerek. Jövőre érettségizik az ipariskolában. Nagyon sokat tanul — a fiú sem ér rá. És nemcsak tanul, de sportol is, az iskola büszkesége. Igen, ez így van — a gyerekek nem érnek rá. Amikor benyitott a lakásba, csak ledobta kabátját és megágyazott, takarított, elmosogatta a tányérokat. Mert a gyerekek tegnap este hangversenyen voltak és későn értek haza. Olyankor a tányérokat elteszik másnapra, mert olyan későn már nincs kedvük elmosogatni. Rosszul van. Pedig még azt tervezte, hogy belocsolja a ruhát, mert holnap vasalni akart, és szeretne ablakot is tisztítani. Meg a fiú lyukas zoknijai! Annyi dolga van, és pont ilyenkor jön tez a szédülés és szúrás... Pedig ő soha nem volt beteg. Gyermekkorában télen is mezítláb járt. Apja nem bírta nyolcukat cipővel ellátni. Azután tizenkét éves korúban már mint részarató dolgozott. És amikor férjhez ment... amikor az ura munka nélkül volt vagy éppen becsukták, házakhoz járt mosni. Es mindent kibírt, soha ntsm volt beteg. Csak most — olyan furcsán érzi magát. Vajon mitől? Szeretné a kilencseket is kifényesíteni, de az izmait És ott van a konyhaszekrényen a fésű. Ica hagyta ott, mert nagyon sietett. Ica nem tehet arról, hogy mindig sietnie kell, és tegy kicsit feledékeny is. Még gyerek és annyi dolga van. Tegnap is őt kérlelte: — Anyukám, ugye beugrasz a pulóvérekért a tisztítóba? Tudod, én nem érek rá. Hát persze, hogy elhozta a gyereknek. Csak ez a szúrás ne lenne és ne szédülne így. Ő nem lehet beteg, mert akkor mi lesz a gyerekekkel és a lakással! Nem — nem lehet beteg, hiszen a gyerekek nem tudnának olyan nyugodtan dolgozni, tanulni, készülni az életre, mert mindenféle aprócseprő dologgal kellene törődni mint takarítás, mosás miig mosogatás. Feláll és lassú, de elszánt mozdulatokkal belocsolja a fehérneműt. Holnap megy az üzemi orvoshoz, mert szédül és fáj a szíve. Vajon mitől?-fy-Egy asszony szédül ISSSSSS/SSSSSS/SSS/SSSSSSSS/SSSS/VSS////////////S/S///S/S//S/SSS////SS//SS/SSS/SS//SS/SS//SSSS//SSSSSS//S//SS/S//SSSSSSS/SSSS/S//SSSSSS/SSSSSSS/SSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSS/SSSSS//SS, Bognár József szélesre tárja az ajtót és belép. Kezében kukoricalevélből font szatyor, a szatyorban meg sárgára érett csabagyongye gondosan letakarva haragoszöld szőlőlevéllel. — Hoztam neked szőlőt... Eszei? — kérdi Bognár kedvesen mosolyogva, és vinné a szőlőt az ágyhoz, de elkomolyodva megáll, mert észreveszi, hogy a felesége körül valami nincs rendben. Mindezt inkább érzi, mint látja. — Mi van veled, Gizella? — Semmi. Megint sírtál, látom. — Máskor is szoktam... Bognár megvonja a vállát, a szatyrot az asztalra teszi, majd leül. Feje búbjára tolja a kalapját, ketlefejével megtörli izzadt homlokát és rágyújt. Kényelmetlen, furcsa érzés motoz benne, lopva az aszszonyra sandít: — Nem volt itt senki? Bognárné nem válaszol azonnal, később is csak kérdez: — Szép a szőlő? — Szép... A Juli néne sem volt itt? — Nem. .. / — Behozzam az ágytálat? — Nem kell — mondja az asszony, és - mereven nézi a mennyezetet. Bognár József öfven év körüli férfi. Az arca pirospozsgás, majd kicsattan az életerőtől. Pörge bajusza némi hetykeséget kölcsönöz arcának. Mégis, nála is kopogtut már csendesen az ősz: a halántékát lassanként belepi a dér. Hosszú hallgatás után az asszony hangja töri meg a csendet: . — Szerettél te engem, Józsi? Bognár felkapja a fejét, a kék füstön keresztül öszehúzott szemmel nézi a feleségét. Mióta betleg, sohasem kérdezett ilyesmit. Mi történhetett itt? — Te meg miket kérdezel. — Szerettél? — makacskodik az aszszony. — Persze hogy szerettelek, hogyne szerettelek volna! — Azért nem bánnád, ha meghalnék, ugye? — kérdi az asszony olyan hangon, mintha csak a szőlőről beszélne. Bognárt mellen üti a kérdést, és akaratlanul is feláll, az ágyhoz megy és leül a szélére. — Ne beszélj ilyen bolondokat!... Még meg is gyógyulhatsz, Gizella. inkább a szemével, mint a szájával mondja Bognárné, hogy soha. — Nézz a kezedre, meg az enyémre! Nem látod a különbséget? Bognár szótlanul, hosszan nézi a két egymás mellett nyugvó kezet. Az egyik olyan, mint a behavazott, megdtennedt téli világ, a másik meg olyan, mint a dúsan termő földeken a barna rög. — Neked is jobb volna, meg nekem is, Józsi — mondja az asszony, majd megpróbál az ura szemébe nézi, akinek most szánalmasan keserű vonás jelent meg a szája szegletében. — Hozd ide a tükröt, Józsi! Bognár József szívébe szúr a szó: — Minek az neked? — Csak... kell!. .. — Ne találgass mindig, feküdj nyugodtan. .. — igyekszik az ember kitérni a kérés teljesítése elől. Ojabb cigarettát kotor elő zsebéből, hogy rágyújtson. Két füst között folytatja. — Az idén elég jó volt a termés, csak a Homokoson maradt gatyában az árpa. Kevés volt az eső. Még az a szerencse, hogy. .. — Hozd ide a tükröt! — mondja az asszony türelmetlen sürgetéssel. Bognár lassú nemakarással feláll. Most látszik csak, hogy milyen vastagcsontú, nagydarab férfi. A melle haraggal vegyes keserűségtől dagad. Bizonytalan kézzel matat egy ideig a tükör mellett, majd hirtelen elhatározással szinte letépi a szegről, és az ágyhoz indul vele. „Négy év alatt egyszter sem jutott eszébe, hogy tükörbe nézzen” — gondolja magában az ember, és azt kívánja magában, hogy bárcsak elolvadna kezében vagy millió szilánkra fröccsenne az asszonyt bolondító, fényes üvegdarab. Ki tehet a szerencsétlenségről? Senkii Hiszen mindent elkövetett, hogy kigyógyíttaSoa: kórházból kórházba, orvostól orvoshoz vitte, die mindhiába, sehol nem segítettek rajta. Szívesen cserélne vele, ha lehetne, neki adná haja feketéjét, arca plrosságát, megosztaná vele a szenvedését. Sajnos, többet-nem tehet érte, mint amennyit tesz. Takaríttat, mosat, főzet, eteti, mint a szopós gyereket, kihordja alóla az ágytálat. Nem tehet róla, sokszor már a szoba levegőjét is utálja, ami körülveszi. A négy kesíerves év sok mindent megkeményített 12
