A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-05-13 / 19. szám
LACZKÓNÉ KISS IBOLYA Dr. Nagy Ilona olvasta a frissen nyomtatott névjegyet, s egy pillantra' megállt az utca forgatagában. Dr. Nagy Ilona — szótagolta hangosan saját nevét, mely így lenyomtatva egyszeriben idegennek tűnt neki. Pedig kétségtelenül a saját neve ez, hiszen doktorrá avatása után ő maga rendelte ■meg a névjegyet, melyet a klinikára érve oda log nyújtani az első ápolónőnek, hogy jelentse a tanár úrnak, íme megérkezett az új orvosnő, aki mádtól fogva itt, ebben az impozáns épületben fog dolgozni, a hadbavonult egyik műtőorvos helyett. — Mégis csak hagy dolog ez — mormolta magában — az ország egyik legnagyobb intézetében kaptam beosztást, ahol majd betegeket kezelek, sebesülteket, s közelről szemlélhetem a műtéteket, melyeket eddig csak az előadóterem padjából figyelhettem. •Felemelt fejjel, büszkén lépett a épületbe . — Hová, hová kislány? — szólt utána a portás, ö boszszúsan megfordult, megmutatta a p,évjegyét, s mégjobban kihúzva derekát, sietett fel az emeletre. A professzor azonban nem várta, csak a szolgálatos nővér adta tudtára, hogy a kettes kórterembe van beosztva. — Kérem, siessen, Farkas tanársegéd most tartja a vizitet, amelynél a segédorvosnak feltétlenül ott kell lennie. Gyorsan magára kapta a fehér köpenyt és sietett a jelzett kórterembe. — Dr. Nagy Ilona vagyok — mutatkozott be a tanársegéd aek. — Ebben a kórteremben kaptam beosztást mint segédorvos. — Ügy? — kérdezte hagyagul a jövendőbeli főnöke s futólag végigmérte. — S ért valamit a sebkezeléshez? — Kérem én kitüntetéssel doktorálam — felelte büszkén. — Szép... így tehát értenie kell a sebesültek kezeléséhez. — Természetesen — felelte hirtelen, de a másik pillanatban már elpirult. —■■ Hát ez nagyszerű. Akkor mindjárt munkához is láthat, van itt dolog elég. Kérem, cserélje ki ennek a betegünknek, Kádár Janinak gégecsövecskéjét. Az első betegét hát Kádár Janinak hívják... Jól szemügyre vette pácinsét. Jellegzetes paraszttípus, akit a mezei munka edzett szikárrá, erősízmúvá. Itt a klinikán azonban félszeg lett, nem találta a helyét a zsúfolt kórteremben, melynek gyógyszerektől terhes levegője hörögve tört elő a gégéjébe helyezett ezüstcsövecskén át. Jani a frontön szerezte sebét. Nem tudja az irányt, honnan süvített feléje az eltévedt golyó, csak akkor eszmélt rá, mikor éles ütést érzett a torkán, s a dal, mely éppen kiröppenőben volt szájából, benne rekedt. Azóta szüntelenül öt, a kitüntetéssel végzett orvost nevetségessé? A tanársegéd biztosan figyeli minden mozdulatát. Ide néz, s őt kritizálja az egész kórterem. — Mért fél? — kérdezte a sebesülttől határozott hangon. — Hiszen még magához sem értem! A teremben most valaki elkacagta magát; Éles, bántó volt ez a harsogó hahotázás, mely az orvosnő arcába kergette a vért. Körülnézett s mosolygást pillantott meg a tanársegéd arcán. S most, maga sem emENGLISCH GABRIELLA rajza ez a dal kínozza. Üvöltve, kiáltva szerette volna folytatni a megkezdett dallamot, de még beszélni sem tudott, a hangszalagjai alatt ütött résen csak gyámoltalan suttogás tört elő, inkább a szem fogta fel, mit akar jelenteni, mert a fül számára nem volt megérthető. Kádár Jani nyugtalanul figyelte a hozzá közeledő fiatal teremtést, akit sohasem látott, S aki talán megbolygatja mindig sajgó sebét. Védekezőén nyaka elé emelte a kezét. A fiatal orvosnő megijedt. Csak nem teszi ez a legény lékezett később rá, hogy történt, de elöntötte a düh. Megragadott egy csipeszt, s hogy fitogtassa ügyességét, egyetlen mozdulattal kirántotta Kádár Jani gégéjéből a csövet. Kiemelte és rámeredt a szeme. A csövecske szélén ott piroslott a kiserkent vér.. Erős mozdulatával feltépte az alig heggedt, még sarjadó sebet... Fájdalmat okozott egy harctéri sebesültnek, csak azért, mert nem bírt uralkodni magán, s mert kérkedni akart ügyességével. Elfordította fejét, hogy ne lássa a fiatal katona kíntól eltorzult arcát, s a csövecskét egy porcellántálba dobva kirohant vele a sterilizátorba. Ott a tálat átnyújtotta a szolgálatos nővérnek, ő meg egy székbe roskadt. Arra ocsúdott, hogy hideg vízzel locsolják az arcát. Nem tesz semmit — hallotta a segélytadó ápolónővér szelíd, megnyugtató hangját, más is rosszul lett már a klinikán. Hiába, minden kezdet nehéz! De majd csak megszokja a sebkezelést a dolktorkisasszony. Nehezen botorkált vissza a sterilizált csővel a kórterem felé. Az ajtóban felemelte a fejét: az orvosi tekintélyt meg kell tartania: meg minden áron! S éppen most, az első napon a legfontosabb, hogy tiszteljék a betegek. Arcára szigorúságot parancsolt, s határozott léptekkel közeledett Kádár Jani felé. Már majdnem az ágyához ért, mikor valaki meglökte a karjót. A lökés erős volt, majdnem kirepült kezéből, a műszeres tálacska s a beteg, aki ezt a mozdulatot tette, még bocsánatot sem kért, csak állt, állt szótlanul előtte s még az útjából sem szándékozott kitérni. — Ügyetlen! — kiáltott rá Idegesen. Hogy meglökött. Nem látja, hogy műszereket viszek? — Nem kérem, nem láttam. Tessék ügyetlenségemet megbocsátani, de nem vettem észre. Én mind a két szememre vak vagyok. Iszonyú ütést érzett a mellében. Belülről tört rá ez a fájdalom, a szíve tájékáról, mely a fehér orvosi kabát alatt is csak női szív maradt ... Érezte, ha tovább marad a betegágyak mellett ismét hatalmába keríti az előbbi zsibbadás, azért elfordult a még mindig előtte álló katonától, aki a háborúban vesztette el szemevilágát, s a kezében levő tálacskát egy asztalra helyezve, gyorsan kiment a kettes kórteremből. Künn, a folyóson azonban már nein bírt uralkodni magán. A falhoz sietett, két karját a feje fölé fonva ráborult a hideg meszelt falra és sírt, sírt fel-feicsukló hangos zokogással. Ö, az orvosdoktorrá avatott leány, akinek zsebében ott díszelgett a most nyomtatott névjegy azzal a szóval, melyről az hitte, eddig, hogy tanulmányai befejezését jelenti, s íme most kiderült, hogy vele csak elkezdett valamit. Valamit, amelynek az útja rögös, melyen előre jutni nem könnyű s amelyet úgy hívnak: Élet. 10
