A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-14 / 2. szám
FECSŰ PAL MESTEREK i. Ácsok, hegesztők, technikusok, milyen jő nektek, kézzelfogható, kezetek ügyébe pattan a szerszám, rajztábla, heg vas, balta és fogó. Izzik a láng, felsikolt az érc, égig mered a jal és a tető, ablaküveggel kacsint az új jal s zászlös csónakon jár a hídverő. Asszonyotok ölébe hulltok, orgonáznak a jilmszalagok, köddel küzdő, jövőf alkotók, ti vagytok a jöldi csillagok. II. Szűkszavú harcos embersége többet ér, mint egy ezredév kérges, véres tenyere között dagadt ízessé a kenyér, Alágyürték a századok, (ki nagyon szeret, alul marad) elvesztette a szerelmesét, de gondja, búja megmaradt, A (öld, a föld, az ősi rög, paraszti lélek örök álma visszakerült, ölébe hullt s szívében zsong a búzatábla. VERES JÁNOS JÓ LENNE... Jó lenne Terka néninél élni veled, Lenkén, van egy jehérfalú szobája, kenyér és föld illata lebeg benne, ajtaján lepedő lóg, jó csókolódzás esne a zizegő szalmazsákon; két csók közt a cinkét hallgatnánk s a hazatérő tehenek kólóm pólósát; tisztaság, tisztaság áradna csontjaink közé a fényes falusi levegőből, a néni meggylevessel kínálna, megsimogatna s azt mondaná: de szép vagy, lelkem! Mosás közben a teknő mellől rádcsodálkozna búzavirág-szemével. Bütykös, idétlen, repedt kezét galambnak látnánk, mely békét hoz, végtelen egek szabadságát daloljaI Járnánk a lucerna-tábla szélén, megnéznék, virágzik-e már a krumpli... Mintha didergő lepkesereg lebzselne rajta, olyan a virágos krumplijaid ... DÉNES GYÖRGY KÉRÉSZ JÚLIA... Kérész Júlia sokat táncolt, az élete csupa tánc volt, ragyogott a csizma szára, ragyogott a szeme párja, híja, haja, huj! Nem hallgatott a jó szóra, belekóstolt borba, csókba, sárba dobta szép pártáját, vígan élte a világát, híja, haja, huj! Ha járta, hajnalig Járta, belekékült lábaszára, elakadt a szívverése, verejték hullt pendelyére, híja, haja, huj! De egy lázas őszi este, elnehezült gyenge teste, ágynak esett s harmadnapra feltáncolt a holdudvarba, híja, haja, hujt Ott forog már minden éjjel a fényes ég mezejében, könnyű megint, mint a pille, hullócsillag lett a szíve, híja, haja, huj! és a támadás előkészítése közben gyorsan elmúlt a nap. Este hatkor a parancsnok őrséget állított s a többieket aludni küldte, hogy pihenjenek a katonák. Magam is, a kiadós étkezés után, mélyen elaludtam, s amikor Nyikola éjjel felkeltett, friss, pihent voltam. A lábaim ugyan remegtek még egy kicsit, de ez még nem volt ok arra, hogy ne vegyek részt a tervezett támadásban. Óvatosan elhúztuk a csilléket és szabaddá tettük az ajtót. Csak attól féltünk, ho y talán bezárva találjuk... Az egyik vöröskatona megragadta a kilincset — az ajtó engedettl Engelbrecht és én annyira nem voltunk veszélyesek Bailley hadserege számára, hogy nem tartották szükségesnek bezárni minket. Ha kijövünk, úgyis a halál várt volna ránk, bármerre is mozdulunk. A parancsnok csendesen utasítást adott, s a vöröskatonák puskával a kezükben elindultak az üres folyosón. Csak a felvonónál találkoztunk az első őrrel. Bóbiskolt, s csak amikor lépteink neszére felébredt, igyekezett riasztani a városka lakóit. De a parancsnok már ráfogta revolverét. — Sztujl — kiáltott rá oroszul, de az őr fgy is tökéletesen megértette és megadta magát. Liften felmentünk az első emeletre. Amikor az utolsó vöröskatona is kilépett a felvonóból, valami fény villant fel és tűnt el hirtelen a folyőső végén a kanyar mögött. Néhány perc múlva kihirdetik a riadót a városkábanl Futásban indultunk Bailley dolgozószobája felé. Nem volt bezárva. Kinyitottam az ajtót és berontottam. Bailley még nem aludt. Karosszékéberi ült és a sajtolt levegő gyöngyöcskék között válogatott. Feje be volt kötve egy kendővel. Amikor észrevette a felfegyverzett vöröskatonákat, kimeresztette a szemét és leesett az álla. Hátrahanyatlott székében és nyilvánvaló megdöbbenéssel bámult ránk. —■ Bailley polgártárs? — kérdezte a parancsnok. — Ö az — mondtam. Ä parancsnok odalépett Bailleyhez: — Letartóztatom! Bailleynek eltorzult az arca. Szeme kidülledt, és fellobogott benne az őrület lángja. Megint egy olyan rohamot kapott, mint amilyenek az utóbbi időben, sebesülése óta elfogták’. — A-a-a-a-a — üvöltött fel vadul. — Bolsevikok? Mi? Itt is? Mindenütt? Nincs menekvés... Ti el akarjátok venni tőlem a levegőt? Ujjaival kincsei — a levegő gyögyöcskék közé kapott, egyszerre csak felvett egy néhány ilyen gyöngyöt, reszkető kézzel szájához vitte és lenyelte őket. Engelbrecht volt az első, aki rádöbbent, minek kell követkenie. Megragadta Bailleyt a gallérjánál fogva és a kijárat felé taszigálta. — Mit akar tenni vele? — kérdezte a parancsnok, aki még nem tudta, milyen veszély fenyeget minket. Bailley továbbra is összefüggéstelenül dadogott és küzdeni próbált Engelbrechttel. — Föl vele, gyorsan... Segítsenek, dupla a súlya! — kiabált a professzor. Nyikola, éli és két vöröskatona Bailleyt a felvonóhoz vonszultak és kicipeltük az erkélyre, ahol egyszer Nórával beszélgettem, csod-áltam az északi fényt és levegő vitaminokat lélegeztem be. Bailley egyre üvöltött és próbált megszabadulni tőlünk. Egyszerre csak észrevettem, hogy szájából hűvös, fehér pára tör elő. A test melegétől felolvadt a gyöngyöcskék burkolata, s Bailleyvel ugyanaz történt, mint a mélytengeri halakkal, ha felhozzák az óceán felszínére, a belső nyomás nagyobb lett a külső légköri nyomásnál és felfújta a testét. Még egy pillanat és... Engelbrecht azonban nem várta ki ezt a pillanatot. Megragadta Bailleit és keresztül hajította a korláton. Még mielőtt Bailley lezuhant- és föl-, det ért volna, robbanást hallottunk. Néhány pillanatig mozdulatlanul álltunk, megrendülve e szokatlan, szörnyű haláltól. Nyikola szólalt meg elsőnek: — Kupec kaput — jelentette ki hide-: gen. Igen, vége volt és vége volt egész ra-: finált levegőkereskedésének Is. » # # Á vöröskatonák gyorsan elbántak a föld alatti város helyőrségével. A rádióadóállomás közölte a világgal győzelmünket. Engelbrecht ezalatt lassan és óvatosan fokozta a hőmérsékletet a föld aíatti barlangokban és egyszersmind csökkentette a légnyomást. Valamennyi nyílást, csatornát megnyitottunk. Hűvös, fehér pára gomolygott ki belőlük, mely életet adó levégővé változott A Földön rendes kerékvágásba jött az élet. Aj-Tojón orrlyuka levegőt lélegzett ki. »It V é g e — 13
