A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-14 / 2. szám
Szerdal napon történt. A televízió a drámai fordulatoktól lüktető CDNA Szóira — Dukla Prága mérkőzést sugározta. A második félidő közepetáján Járhattunk, az eredmény egyregy és a csehszlovák együttes fergetegesen rohamozott. Jelinek szédületesen elviharzott és ekkor... Nyílt a szobaajtó és belibegett asszonykám. — Szervusz, apukám, te még hétköznap is futballal szórakozol? — Szervusz, angyalkám — vetettem oda és figyelmem máris a képernyőre összpontosult, ahol Masopust őrlési bombája hajszálnyira süvített el a felső léc felett — Ki játszik? — fuvolázta ártatlan tájékozatlansággal életem pária és lecsücsült a hencserre. — Még azt sem tudod? — tört ki belőle az önérzetében megsértett szurkoló — az egész város másról se beszél, és te... Kozmikus sebességgel száguldottak a napok. Azután robbant az első plasztlkbomba. Elhült bennem a vér, mint amikor a végig kapujához szögezett ellenfél az utolsó pillanatokban rajtaütésszerűen támadást Indít és a végén zörög a báló. Szivecském munka után pihent egyet, majd tudomásomra hozta a világ legtermészetesebb hangján. — Akkor megyeki — Hová? — érdeklődtem diplomatikusan. Lesveszélyt sejtettem és sehol a partbíró, aki beintse. — Tanulni. Mivel bokros elfoglaltságod miatt nem szentelhetsz időt nekem, más partnert kellett keresnem. Mit gondolsz, felvegyem a kivágott zöld ruhámat, amelyet a múlt hónapban vásároltam? — Természetesen — helyeseltem buzgón és Izgatottan, mert lesgól lógott a levegőben. — Mellem, akár a középcsatar, aki két lépésről fölé durrantott. Tanácstalanul kóvályogtam a lakásban. Nem kell mellre szívni — buzdítottam magam, 0 sem gondolhatja komolyan. Elvégre nem tehet ilyet velem. Talán csak a húsboltba ment felvágottat vásárolni. Tíz perc múlva visszajön, leülünk és közösen megírjuk a leckét. Vissza is jött — két óra múlva. Szemmel láthatóan kitűnő hangulatban. Mintha misem történt volna, megnyújtotta a gáz lángját és hozzáfogott a vacsora melegítéséhez. És így ment ez hétről-hétre. Kiöltözött, bájos mosolyt repített felém és faképnél hagyott, mint a győzelmi remények az ellenfél negyedik gólja után. Sosem árulta el, hová megy. Megbízatásokkal viszont jócskán ellátott, nehogy — esetleg — unatkozzam. Mesterséges bolygóként száguldottak a hetek. Baljós sejtelmek — Csak annyit tudok — jegyezte meg katicabogáron) fájdalmasan negédes hangúllyal —, hogy az edény nincs elmosogatva, pedig, ha Jó emlékezem, te vagy a soros. A Dukla egyik csatára a tizenhatoson belül elvétette a lasztit. — Mafla — buggyant ki számon a korholás. — Nem vagyok mafla, tudod. Más fér) hasznosabban tölti a szabadidejét, mint te. Persze, ha valaki jobban szereti a futballt, mint kis feleségét. — Tévedsz, gyöngyvirágom, tudd meg, te vagy a mindenem... te gőllll — Safránek huszonöt méteres szabadrúgása után mintha zsinóron húzták volna a labdát, a felső kapufa alá Megkönynyebbülten nyúltam friss cigaretta után. — Hallottam. Csak az a hiba, hogy engem nem hívnak gólnak. .. Egyébként újságom is van Számodra. Jövő hétttől orosz nyelvtanfolyamra járok. ügye szakítasz majd időt és foglalkozol velem? — Pokoli — hördültem fel. A bolgár szélső megszökött őrzőjétől, ordító gólhelyzetben mellélőtt és én közben cikerettám égő felét dugtam a számba. Irgalmatlanul megégette a nyelvemet. — Kérem — hűtötte le fájdalmamat mókusom Jégcsapizű hang Ja —, ha nem, hát nem — tálalóit valakit, aki segít, ne félJI Hát így kezdődött Talán mon dánom sem kell, aznap mar hangját sem tudtam venni aranybogaramnak. Pedig abban a boldog pillanatban, amikör a játékvezető lesípolta a meccset, nyergeltem a konyhába. Mosogattam, törölgettem, egy törhetetlen poharat öszszetörtem — sebaj, a cserepek szerencsét hoznak, tartja a kispolgári szájhagyomány__ Minden hiába. Segítségül hívtam a technika vívmányát, lenyomtam a rádió billentyűjét. A hangszóróból áradó forró muzsika az északi sark Jégtábláit is megolvasztotta volna . . Rózsi, Rózsi, mi bajod, miért nem akarsz szólni... Nem szólalt meg, talán azért, mert a nótaénekes eltévesztette a nevét — vigasztalódtam. Másnap helyreállt a béke. A tanfolyamról árva szó sem esett. Kerültük ezt a témát, mint egyes Játékosok a labdát. lesleg, annak idején Jómagammindig egyedül bifláztam... — És felveszem a tüsarkü cipőmet. Mit is mondtál? Javíthatatlan Individualista vagy, kár a szóért Kettesben mégis Jobban megy A futballt sem Játsszák szólóban. — De sokezren nézik... — Engem ne nézzen senki. Te otthon maradsz és lemosod az ablakot Mert gondos férj vagy, nem kívánod, hogy én végezzem el ezt a munkát, Leszédülnék a párkányról és mit Is kezdenél nélkülem Nem Is álltam az ablakban, mégis szédelegtem. Fogtam a fefellege borult rám. A leckeőrák spanyolfalként tolakodtak közénk. Agyamban a gyanú ördögfiókái raktak fészket. Ha feleségem elment, kajánul vigyorogtak és fülembe harsogták: gól, gól, gól! Egy vemhes novemberi délutánon csordultig telt az üröm kupája. Nyolcórás töltőtollkoptatás után törődötten megtértem hajlékomba. Az előszoba falán mord szarvasagancs fogadott. — Ml ez? — hördültem fel, akár a közönség, ha kedvencét a büntető területen belül felvágják. Biztosnak véltem, hogy megörvendeztet — csicseregte asszonykám — eddig olyan üresen tátongott a fal. Hálás lehetsz Lalinak, hogy elhozta. — Még csak ez hiányzott, — hápogtam mintha már homlokomhoz is tapadt volna a szarvasok dísze. Nem tűrhetek tovább — cselekedni kell. Az ördögfiókák kórusban szavalták, gól, gól, gól. Tenni kell és tenni fogok. A folytatást betéve tudtam. Nejem frissen vasalt blúzban, nagykockás szoknyában vett búcsút tőlem. A szokástól eltérően előzékenyen sürögtem-forogtam körülötte, kabátját is felsegítettem. Meglepte, nem tudta, mivel magyarázza buzgalmamat. — Kellemes tanulást kívánok — búcsúztam cseles mosollyal, mert készen állt tervem. Napsugárkámat annyira váratlanul érte merész ellentámadásom, hogy elfelejtett megbízatásokkal élhalmozni. Még be sem csukódott mögötte a liftajtó, a tettek reményzöld mezejére léptem. Felrántottam mokasszínomat, magamra vetettem kabátom és Ter-Oveneszjant megszégyenítő ugrásokkal vettem a lépcsőfokokat. Tipegő asszonykám nyomába szegődtem. Szívem hevesen dobogott, mint a kapusé a tizenegyes rúgása előtt. Az agyamban feskelődő ördöfiókák hangjukat vesztve figyelték a fejleményeket. A Pacsirta utcába kanyarodtunk be Marikáékhoz Igyekszik 1 — sejlett fel bennem a bizonyosság. Mintha kőszikla esett volna le szívemről Hogy utána összeszoruljon, mint amikor a csatárt ollóba fogják. Hohó — Marika délutános, akkor pedig. . . Rúgni vagy nem rúgni — töprengtem a futballpályák Hamletiéként. Szussznnásnyi tétovázás után az előbbi mellett 'öntöttem. A bizonytalan színű kapu megnyikordult. Elszántan szedtem lábaimat. A folyosón vissza* hőköltem. Láthatatlan hátvédek tornyosultak előttem. Óvatosan megkerültem őket és az ablakhoz lapultam. Remegtem az izgalomtól, bármelyik percben kiléphet a házfelügyelő és lefújja leshelyzetemet. Távoli harangszóként csendült feleségem hangja. — Eto karfa. Na karte goroda ! rekl. Az ördögbe, ki ül mellette, nem látom! — Nem Jó a hangsúly, néni, így kel olvasni: Éto kárta. Na kárte gorodá 1 réki. .. Mánylcska! MáriMé' tizenkétéves kislánya. Oh én... Tovább nem Jutottam felismerésemben, mert mindent túlharsogott az ördögfiókák kárörvendő kara: öngól. öngól, öngólt!! Tehetetlennek éreztem magam, mint egy szabályos becsúszó zerelés után. Hogvan is merészelhettem gyanúba venni turbéVoló vadgalambomat?! Restellem magam, akár a kapuvédö a nyolcadik gól után. Most, hogy mindent elmondhattam, némileg könnyítettem magamon. De a szurkolók istenére kérem Önöket, ha véletlenül találkoznak feleségemmel, ne árulják el neki, hogy milyen csúfos öngólt szedtem be. MARTON JÓZSEF 10 SZABO ERZSÉBET rajza
