A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-04-08 / 14. szám
Több mint fél század télt el I. I. Levitan halálától, és ez az emberöltő bebizonyította, hogy a szegény moszkvai rabbi fia volt az elmúlt észázad egyik legnagyobb orosz táffestöfe. A fiatal IszaaJc liftes rendkívül nehéz körülmények közt végezte el tanulmányait. Szerencsére tanárai, V. G. Perm és Szaoraszov meg Polenov megszerették a nagy tehetségű tanítványt — és mtndent elkövettek, hogy Levitán befelezhesse tanulmányait és tökéletesen elsajátítsa mesterségének minden cslnfátbinfát. Mesterei nem Is csalódtak benne. Már tizenkilenc éves korában egy olyan képet festett meg (Oszt nap Szokolnytkiben), amely lényegében az orosz táffestészet úf szakaszának kezdetét jelentette. Ez a festmény már nem csupán természetábrázolás, hanem a művész érzelmi találkozása az orosz täffal. Igaz, hogy ennek az érzelmi találkozásnak előbbutóbb szükségszerűen be kellett következnie, mivel Levitan a a nyolcvanas években bevándorolta Közép-Oroszország különböző vidékeit. Barangolt a végtelen nyírfaerdőkben, sétált a beláthatatlan réteken, meglátogatta a magányos tanyákat, és éppen e táf szerény szépsége ragadta meg szivét. Am nem kerülte el figyelmét a nyomor és a nagy elnyomatás sem. Ebből ered minden bizonnyal korszakának sötét kolorltfa, szorongó, mondhatnák bús hangulata. A nyolcvanas évek közepén barátkozik össze A. P. Csehovval, a nagy drámaíróval, és ennek a barátságnak csak Levitán korai halála vet véget. Sokat érintkeznek, sok közös élményben van részük. A festő azonban vándorlásait tovább folytat fa. Bekószál fa a Volga felső folyásának vidékét, fölvált, városait; tutafon hajózik, halászokkal lakik. Bs Levitán éppen a Volga ciklusban válik az intim táffestészetet hivatott művelófévé. Képein megfellennek az alkonyat, az eső utáni táf lágy fényei és tompított színei. Ekkor rófa le az impresszionizmus iránti adófát Is. Festészetének humanista mivoltát azonban minden alkotó korszakában fellelhetjük. Hiszen Levitán sohasem festett meg olyan táját, ahol ne találnánk rá az ember jelenlétére vagy kezemunkáfának nyomára. Ez a humanizmus későbbi képein cLramatliálÓdtk. így például a Vlagyimtrovka című festményén egy útra helyezi a hangsúlyt; mégpedig arra az útra, amelyen vasraverve, kancsuka ütések alatt roskadozva vonszolták magukat a politikát foglyok, a szibériai zord száműzetésbe. Levitán ezzel a képével bebizonyította, hogy hangtalanul is lehet eredményesen tüntetni, harcolni a cárt önkény ellen. A kilencvenes években Levitanban újra felébred az örök csavargó. Ismét vándorútra kel. Ezúttal messzi tájak, a napos Olaszország ős Franciaország vonzza öt. Párizsban sok fes-Tavaszi tővel ismerkedik meg, de alkotásaiban nemigen vesszük észre az Idegen hatásokat. A századvég meghozza Levitannak a megérdemelt sikert. A Francia Akadémia tagjává választják, s tagja lesz a müncheni SécessionnaJc is. Ezekben az években nevezi ki őt a cári kormány a moszkvai Festészeti, Szobrászati és Építészeti Iskola tanárává, ahol súlyos szívbetegsége ellenére két éven áradás át nevelt az orosz tájfestészet úf nemzedékét. Utolsó alkotó korszakának müveiből kitűnik bensőséges lírájával a Tavaszt faradás című képe, amely szerves részévé válik életművének és ismételten azt bizonyítja, hogy Levitán nem csupán a természetet festette, hanem az orosz tájat, amelynek haláláig hű szerelmese volt. —sl— Március A súgónál 17
