A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-03-18 / 11. szám

A magyar-szlovák irodalmi kapcsolatok néhány elvi kérdése

A legutóbbi két esztendőben ugrásszerűen emelkedett azoknak a kisebb-nagyobb cikkeknek, adatközléseknek, tanulmányoknak és könyveknek száma, amelyek a magyar-szlovák irodalmi kapcsolatok kérdéseivel foglalkoznak, ha*áron innen és túl egyaránt. Csak néhányat említünk a legjelentősebbek közül: Csanda Sándor: Magyar-szlovák kulturális kapcsolatok, Csukás István: Ady

Endre a szlovák irodalomban, Csanda Sándor: A törökellenes és kuruc harcok, költészetének magyar-szlovák kapcsolatai, Misianik-Eckhardt-Klaniczay: Balassi Bálint szép magyar komédiája, illetve a Fanchali lób kódex magyar és szlovák versei stb. A sort méltán zárja le Sziklay László a közeljövőben megjelenő hatalmas terjedelmű kézikönyve: A szlovák irodalom története, de hosszú oldalak kellenének ahhoz, hogy az egyéb, kisebb munkákat is felsoroljuk. A kapcsolattörténeti munkák számának gyors növekedése kézzélfoghatóan tanúsítja a két nép kultúrájának összeforrottságát, a kutatók, szakemberek kölcsönös együttműködésének megindulását.

A kapcsolattörténeti kutatások gyors fellendülése, az anyag nagysága és követelő időszerűsége miatt eddig nem sok történt az elvi kérdések tisztázására. A magyar és a szlovák irodalom kölcsönös vonatkozásainak, jellegének, kapcsolatainak tárgyalása új tudományággá válik és mint ilyenben, először születnek meg maguk a munkák, majd utánuk, helyesebben belőlük következik a tudomány elméletének kidolgozása, mibenlétének, tárgyának, módszerének és helyének meghatározása a rokontudományok között. Nem szándékunk és nem is lehet, hogy a kapcsolattörténet elvi kérdéseit jelen sorainkban meghatározzuk, pusztán kísérletet teszünk rá, legcélszerűbben vitaindító jelleggel. Megállapításaink éppen ezért közel sem kizárólagos jellegűek, sőt nagy a valószínűsége annak, hogy az alább mondottak közül jónéhány dolgot e sorok írója Is elavultnak vagy elhibázottnak tart majd, 'akár néhány hónap múlva.

A magyar-szlovák kapcsolattörténet önálló tudományág, önállósága elsősorbán sajátos helyzetéből következik, ugyanis vizsgálódási területéhez egyszerre tartozik a magyar, a szlovák, és a világirodalom. Tárgykörébe sorolhatók mindazok a kérdések, amelyek a két irodalmat közösen jellemzik és természetesen azok a tények is, amikor a két irodalom írókon és költőkön keresztül közvetlen kapcsolatba került egymással. A kapcsolattörténet-elmélet hivatott tisztázni a tudomány elvi kérdéseit, tárgykörét, rendszerét, módszereit, kapcsolatát más tudományokkal stb. A tudomány, mint neve is mutatja, elsősorban történeti, a két irodalom közvetett vagy közvetlen kapcsolatait kutatja. Egyre nagyobb jelentőségre tesz szert napjaink szocialista kancsolattörténete, az államközi kulturális egyezmények, a közös könyvkiadás, a kölcsönös fordítások stb. Ezen a téren fontos feladat jut a csehszlovákiai magyar irodalomnak. A kapcsolattörténet megállapításai jelentős mértékben befolyásolják a két nemzeti irodalmat; ha azokat a magyar vagy a szlovák irodalom a saját terüle'én felhasználja, felhasznált vagy alkalmazott kapcsolattörténetérő! van szó. A régebbi irodalomból számtalan példa van — vagy kellene

lennie — erre, különösen a közös írók, költők esetében — Beniczky Péter, Bél Mátyás —, akik mindkét irodalomtörténet lapjain helyet kaptak.

A kapcsolattörténetnek igen sok más tudományág eredményeit kell figyelembe vennie, a kutatások során állandóan felhasználnia. A kapcsolattörténet'el foglalkozó szakember részére — akár magyar, akár szlovák — elsődleges követelmény a két nemzeti irodalomtörténet alapos ismerete. A nemzetiségi és társadalmi kérdések helyes értelmezéséhez csakis a marxista történettudomány alkalmazásával juthatunk el. Igen nagy jelentősé r>e van a nyelvészetnek is, két fő területen. A jövevényszavak kutatása sok vitás kultúrtörténeti kérdést tisztázhat majd, ^z írók és az irodalom irányzatok kölcsönös összehasonlító stilisztikája pedig többek között olyan problémakört világíthat majd meg, min* például a magyar és a szlovák történelmi regény közös gyökerei stb. stb. Az utóbbi talán perspektivikus még, de a kapcsolattörténeti tudomány fejlődési vonala szerintünk ebbe az irányba is mutat. Szorosan kapcsolódó adományunk a művészettörténet és a képzőművészet is. Elég annyit említenünk, hogy nehéz különválasztani a magyar és a szlovák reneszánszt, barokkot, hogy városainkban sok olyan épület van, amelyen az egész egykori Magyarország terüle*én működő építészek alkottak, vagy vessünk pillantást a magyar és a szlovák nemzeti galéria katalógusaiba ... Lehetetlen figyelmen kívül hagyni a népzenekutatást és az egész folklorisztikát, hiszen a két nép együttélésének itt is számos feltárt és még kutatásra váró dokumentuma van. Ezeken kívül is sok részlettudc*mány egésztői ki a sort. Ilyen például a lexikográfia, a szótárírás tudománya, hiszen a XVII. században megindult magyar-szlovák szótárirodalom felmérése kötetbe kívánkozó munka ma már. Ilyen részlet még a könyvnyomtatás, az egyetemtörténet, a képzőművészet, és sok egyéb, később felmerülő kérdés.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a kapcsolattörténet — mint minden tudomány vagy még inkább — eszmei-politikai munkánk gyakorlati része. A vitás kérdések tárgyalása — még ha sokszor fájdalmasak is — közelebb visz a múlt hibáinak kiküszöböléséhez, politikai látókörünk szélesí*éséhez és tisztázásához, amelynek célja: a magyar és a szlovák nép igazi, mély tudatos barátságának kialakítása. Mindkét nép tudománya marxista alapokon áll, azért nem lehetnek „kényes”, elhallgatott, vagy elhallgattatott problémák — a kapcsolattörténetben sem. Mindannyiunkban akadnak még bizonyos előítéletek, legalábbis félreértések. Amíg ezeket nem tisztázzuk, vagy félünk tisztázni, az egymáshoz vezető utat tilalomfák szegélyezik. Ezekre nincs szükség, mert akadályozzák a fejlődést, és eltávolíthatók, mert népeink politikai öntudata megérett rá. Éles viták lesznek? Bizonyítsunk a marxista tudomány eszközeivel! A múltban azért feszegették például egyes írók származásának, nemzetiségének kérdéseit, bizonyos faji és kulturális felsőbbrendűségeket, hogy eltávolítsák egymástól a népeket. Tudományunk mind ez ideig csak formálisan tisztázta a soviniszta irodalomtörténet megállapításait, a dologi, lényeges tisztázás a mi feladatunk. Hibákat követünk el? Be fogjuk ismerni, hogy tévedtünk, és dolgozunk tovább. Ha szlovák kollégáinkkal együtt közös alapról iindulva építjük a kapcsolattörténetet, éppen a közös alap, a marxista tudomány a biztosíték arra, hogy helyrehozhatatlan hibák nem fordulnak majd elő, hiszen a két irodalomtörténetet vizsgálva lényegében csak fogalmazásbeli eltéréseket látunk.

A szlovákiai magyar irodalomnak — mint már említettük — rendkívül jelentős szerep jut a kapcsolattörténet tudományának művelésében. Ám hibás az az álláspont, hogy ez a szerep csupán a fordításokra és a közelmúlt kapcsolataira korlátozódjék. Elengedhetetlenül szükséges egy fiatal, kifogástalan tudományos felkészültséggel és érdeklődéssel rendelkező kollektíva kialakítása, nevelése főiskoláinkon, akik élethivatásuknak tartják a kapcsolattörténeti munkát.

Végül és nem utolsó sorban — szlovák kollégáink nélkül nem sokra mehetünk. Gály Iván helyesen jegyzi meg az Irodalmi Szemle legutóbbi számában: „Tagadhatatlan, hogy az irodalmunk iránti érdeklődés cseh és szlovák részről nem egyszer még 'magán hordja a kampány jellegét, sőt itt-ott tapasztalható a fájó közöny ...” Talán még rosszabb a helyzet a kapcsolattörténet terén. A szlovák tudomány egyelőre nem produkált hasonló méretű és jelentőségű kapcsolattorténeti munkát, mint az e sorok elején említettek, de így van ez az apróbb tanulmányok esetében is. Nem szükséges hangsúlyoznunk, hogy szlovák kollégáink részvétele nélkül a kapcsolattörténet egyoldalú marad és nem töltheti be tejles mértékben vitathatatlanul nemes küldetését. Tegyük az elmondottakhoz Gály Iván további szavait: „Siránkozásnak nincs helye.” Hisszük, hogy az évről évre fejlődő kapcsolatok olyan helyzetet teremtenek, amikor egy szlovák-magyar munkaközösség hozzáláthat a kapcsolattörténet kézikönyvének megírásához!

Ha a fenti, a kapcsolattörténetet általában érintő kérdések után magához az irodalmi kapcsolatokhoz és konkrét meghatározásukhoz érkezünk, sok vitás problémával találkozunk, amelyek közül elméleti és módszertani szempontból a kapcsolattörténet vagy összehasonlító ircdalomtörténet-kérdés a legfontosabb, mert egybeesik az irodalmi kapcsolatok tartalmának, tárgykörének problematikájával. Példával akarván szolgálni, az irodalomtörténetnek ahhoz a területéhez, fordulunk, mely mind szlovák, mind magyar vonatkozásban a legismertebb számunkra.

Klaniczay Tibor barokk-tanulmányában megállapítja, hogy a magyar barokk kezdeteinek vizsgálata a jezsuiták működésével magyarázandó és az ellenreformáció Nagyszombatban indult fejlődésnek! (Irodalomtörténeti Közlemények 1960. 3. sz. 319-21. p.J A szlovák irodalomtörténet több helyen említi, hogy a mostani Szlovákia területén a nagyszombati egyetem vált kulturális és egyidejűleg ellenreformációs központtá, és a jezsuiták működése Nagyszombatban volt a legaktívabb. (Dejiny starsej slovenskej literatúry, Bratislava, 1958. 239, 243. p.) Ha párhuzamosan vizsgáljuk a korral foglalkozó magyar és szlovák szakirodalmat, láthatjuk, hogy gyakran azonos eredményekre jutottak a kutatók. A fenti példából egyenesen következik, hogy amit Klaniczay mond a magyar barokkról, az kisebb-nagyobb eltéréssel a szlovákra is vonatkozik — és fordítva. Ez azért lehetséges, mert a két nemzeti Irodalom egyezése a XVII. szá- TiítHb-in olvan erős, hogy nem is lehet különbséget tenni szlovák és magyar bau