A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-03-11 / 10. szám
t Nyílik a hálószoba ajtaja. A férfi előre engedi az aszszonyt. Kattan a villanykapcsoló, és az ebédlőben barátságos fény hull a csillogó bútorokra. — Nos? Az asszony kérdezi,. Kissé ingerülten, idegesen. A férfi is türelmetlen, szeretne már túl lenni az egészen. — Kérlek — úgy gondoltam, hogy a lemezjátszót talán te... és a televízort meg én... — jó! A csendéletet viszont én viszem el, te úgyis Jobban szeretted a két rézkarcot. A szőnyegeket és a foteleket megosztjuk, Kettőt neked, kettőt nekem. Délután öt órakor kezdték az osztozkodási Most már négy órája darabolják, felezik sorsukat. Már felosztották a konyhát, az előszobát, a hálót, a könyveket, a csillárokat, a paplanokat és a vázákat. Gyorsan, mohón osztozkodtak, mert ez az utolsó éjszaka, amit egy fedél alatt töltenek Holnap, reggel költözködnek. „Milyen szerencse ez a lakáscsere” — gondolja a férfi. A két és fél szoba összkomfortért kapnak két garzont. Igaz, négy hónapja várnak erre a szerencsére, négy hónapja hirdetnek hetenként az újságban: elcserélném. .. Az asszony azon töpreng, hogy milyen külöftös az élet. Valamikor három évvél ezelőtt mennyit harcoltak az .öregekkel, akik nem akarták ezt a házasságot. „Fiatalok vagytok, várjatok! Mit tudjátok ti, mi az élet?“ A szokásos bölcsességek. Most meg? ;,Ezért kellet férjhez menni? Három évre?” Amikor otthon elmondta, hr-y válnak, az anyja sírőgörcsöt kapott, az apja... jaj, az szörnyű volt... Igaz, nem akarnak rosszat. De olyan elmaradt parasztemberek. Nem értik, hogy az élet megváltozott. Az olyan primitív emberek mint az ő szülei, nem ismerik a lelki problémákat. Nem értik, hogy ő már más, elvégre tanult, finomodott. De nem vitatkozhat az öregekkel, mert szükség van a segítségükre. Elvégre a gyerek csak tizenhat hóna pos, nem tarthatja magánál. Nem mintha nem szeretné, dehogy! Na gyón szereti! Csak ugye ő még csak huszonegy éves és igazán nem kívánhatja senki, hogy már csak a gyermekével foglalkozzék, csupán, azért, mert kissé meggondolatlanul ment férjhez. És a gyereknek jó lesz a falun... sok tej, jó levegő... Közben kimennek az ebédlőből és benyitnak a kis szobába, ahol a há lós ágyban egy gömbölyűarcú kisfiú alszik Állnak az ágy két oldalán és né zik az alvó gyermeke*. Az apa nem hördül fel, hogy „De az uristenit, ez az én fiam! Nem adom!” Nézi a fiái és arra gondol, hogy így a legjobb, megy a lurkó falura, hiszen ő igazán, .. Mit kezdene egy tizenhat hónapos gyerekkel? Talán ha feleségül veszi Klárit... De nem, nem tehet, mert- Klári is elvált asz szony és van két gyermeke az első házasságából. Különben — nem érdemes olyan nagy dolgot csinálni az egészből. Majd fizet valamit az aszszony szüleinek. Kétszáz vagy százötven — illetőleg amennyi* a bíróság megítél. Holnap reggel ő viszi a fiút a nagyszülőkhöz. Autóval megjárja az utat négy óra alatt, sietnie kell, mert költözködik és utána moziba mennek Klárival. Kimennek a szobából. — Jó éjszakát! — Jó éjszakát! Az asszony a hálóban alszik, a férfi az ebédlőben. Örülnek, hogy ilyen finoman intézték el az osztozkodási Kiabálás és veszekedés nélkül. Becsülik magukat, meri ilyen műveltek, tapintatosak A két szobában a két ember szinte egyszerre oltja el a villanyt. Arra gondolnak, hogy holnap kezdődik az élet. Az igazi élet. Ami volt — az csak epizód. A kisfiú hangosan felsír. Talán rosszat álmodik. M. GY. A Briedis (Szovjetuniói: A.iya (gránit 1938J •A'ALEKSZEf SZURKOV: Ha elfáradtam... Ha elfáradtam s szomorúság lölt be, szemedbe nézek én, e tengerzöldbe, s újul erőm, a bánat árnya lebben és sokkal sokkal könnyebb lesz a lelkem Harc s újra harc! Lődd ebből áll az élet, a béke sem teremthet békességet, Minszk flaszterén ma, Teheránban másnap — ki tudná parcel a találkozásnak? S a viszontlátás lázában lobogva, hány vallomás veszett szó záporokba s hány búcsúszó a búcsunémaságba, az állomáson, válásunkra várva? Örök viszontlátásban s érte égve, az élet szállt a múló messzeségbe, nem üldögéltünk kéz a kézbe ketten, egymás szemébe nézve önfeledten. Te drága társ, a szíved mégse fájjon, én vándorsorsom vádammá ne váljon, nézz rám! Szemed, ó, nyisd reám egészen, mint tengerár — olyan nekem a két szem. Grigássy Éva fordítása 9 hmh Lakáscsere
