A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-03-04 / 9. szám

Stephen Leacock: Hogyan menekedhetünk meg a házasságtól? ✓^V^éhány évvel ez­­• /MM előtt, mikor levele­zési rovatvezető vol­tam, gyakran kaptam fiatalem­berektől tanácsot és megértést esedező, letört hangú levele­ket. Ezek a fiatalemberek egy­szer csak rádöbbentek, hogy a női nemből valaki megkülön­böztetett figyelemmel viseltetik irántuk, s ilyenkor nemigen tudták, mit kezd)enek. Nem akartak fájdalmat okozni, sem közönyösnek látszani a szerin­tük lángoló, de számukra ér­dektelen szerelemmel szemben, és mégis úgy érezték, nem adhatják oda a kezüket, amíg a szívük néma. Őszintén és részletesen írtak nekem, aho­gyan egy megkönnyebbülést áhító, érző szív írhat a másik érző szívnek. Elfogadtam bi­zalmukat, és titoktartást ígér­tem azzal a feltétellel, hogy bizalmas közléseiket sohasem teszem közzé a lapunk pél­dányszámán felül, és szemé­lyükre semmifelé célzást nem teszek azonkívül, hogy nevü.­­ket, címüket — és levelüket teljes terjedelemben — kinyo­matom. Talán nem becstelen­ség tőlem, ha lemásolom az egyik ilyen levelet és a vála­szomat rá, tekintve, hogy már hosszú hónapok teltek el azó­ta, és az idő mindent elsimító keze már fátylat borított a múltra... egyszóval azt aka­rom mondani, hogyl a fiatal­ember visszatért munkájához és teljesen rendben van újra. Itt van hát egy fiatalember levele, akinek nevét nem sza­bad elárulnom, egyszerűen D. F.-nek jelölöm; a címét is titokban tartom, egyszerűen csak így jelölöm: Q. Street, West. „Kedves Mr. Leacock! Bizonyos idő óta egy fiatal hölgy megkülönböztetett ér­deklődésének a tárgya vagyok. Nap mint nap, majdnem min­den este, meglátogat, elvisz au­­tóKázni, és koncertre, színház­ba hívogat. Ez utóbbi alkal­makkor ragaszkodtam hozzá, hogy apámat vigyük el ma­gunkkal, s a lehetőségekhez ké­pest megpróbáltam megakadó­lyozni, hogy olyasmit mond­jon nekem, ami egy apai fül számára ném lett volna illen­dő. Helyzetem hovatovább nagyon nehézzé vált, Úgy gondolom nem helyes elfo­gadnom ajándékait, ha érzem, hogy szívem nem az övé. Teg­nap American Beauty rózsa­csokrot küldött a lakásunkra, nekem címezve, az apámnak pedig egy pompás Timothy Hay bukétát. Nem is tudom, mit mondjak. Helyes, ha apám megtartja ezt az értékes csokrot? Teljes mértékben megbízom apámban és meg is beszéltük az ajándékok dol­gát. Ö úgy véli, vannak olyan ajándékok, amelyeket az il­lemszabály értelmében meg­tarthatunk, és vannak olya­nok, amelyeket tapintatunk tiltja, hogy elfogadjunk. Ö a maga részéről ebbe a írét csoportba osztja az ajándéko­kat. Megítélése szerint a Ti­mothy Hay a B. osztályba tar­tozik. Azért írok önnek, mert úgy tudom, hogy Miss Laura jean Libby és Miss Beatrix Fairfax szabadságon vannak, s különben is egyik barátom, aki figyelemmel kíséri írásaikat, bizalmasan közölte, hogy mindig túl vannak terhelve. Mellékelek egy dollárt, mert nem tartanám helyesnek, ha az ön becses idejét és leg­jobb gondolatait értékük sze­rint nem viszonoznám.” A levél (kézhezvétele után azonnal bizalmas magánlevél­ben válaszoltam, amelyet a lap következő számában je­lentettem meg nyomtatásban. „Kedves, kedves Fiami Levele meghatott. Amint felbontottam és megláttam aranyos levele lapjai között.a gondosan és csinosan össze­hajtogatott dollár zöld és kék színárnyalatait, mind­járt tudtam, hogy e le­velet olyasvalaki írta, akit szívembe tudnék zárni, ha le­velezésünk a kezdethez hason­lóan folytatódnék. Kivettem a dollárt a levélből, és megci­­róga*tam, megcsókoltam száz­szor és százszor. Drága isme­retlen barátom, örökre meg­őrzőm ezt a dollárt! Nem ér­dekes, mennyire kellene, s az sem, mennyi mindenre, meny­nyi elsőrendű fontosságú do­logra lenne szükségem — nem érdekes, ezt a dollárt min­dig megőrzőm. Ugye megért engem, kedvesem? Megtar­tom. Nem költőm el. Ami a hasznát illeti, tehát éppen annyit jelent, mintha el sem küldte volna. Még ha egy má­sik dollárt küldene, én ezt az elsőt akkor is megtartanám, így tehát nem számít, akár­mennyit is küld, barátságunkat a pénzsóvár kalmárszellem nem szennyezné be. Ha én azt mondom: dollár, azt nem kell sző szerint venni, kedvesem. Expressz fizetési meghagyás, postautalvány, sőt bélyeg is ugyanúgy megteszi. Ebben az esetben azonban ne a szer­kesztőségnek címezze a nekem szóló levelet, mert még gon­dolni sem szeretek arra, hogy az ön drága kis levelei ava­tatlan kezekbe kerülnek. De most elég a magamról való fecsegésből, tudom, úgy­sem érdekli önt a magamhoz hasonló, egyszerű, maradi vén­ember. Hadd beszéljek most a leveléről és a benne felvetett, minden házasulandó fiatalem­bert egyaránt érintő kérdésről. Először is, hadd mondjam meg, mennyire örülök, hogy Ön ennyire bízik a papájában. Akármi is történik, menjen mindig azonnal a papához, ölelje át a nyakát, és sírják ki együtt magukat alaposan. Az ajándékok dolgában is igaza van. Bölcsebb elmére van itt szükség, mint a magáé, sze­gény, kétségekkel teli, ifjú ba­rátom. Adja csak az ajándéko­kat a papának, hadd osztályoz­za őket, ha pedig úgy érzi, hogy nem szabad túlságosan visszaélnie az ő atyai szere­­tetével, akkor irányítsa saját kedves kis kacsóival az én cí-, memre őket. És most beszélgessünk, ked­vesem, maradéktalan őszinte­séggel. Sose felejtse el, ha egy lány bírni akarja az Ön szívét, annak méltónak kell arra lennie. Mikoronta meg­pillantja a tükörben önnön okos és ártatlan arcát, tökél­je el, hogy nem adja kezét oly lánynak, aki nem ugyan­olyan ártatlan és nem oko­sabb, mint Ön. Így először is azt kell kipuhatolnia, meny­nyire ártatlan a nő. Kérdezze meg csak nyugodtan, minden kertelés nélkül — jusson eszébe, kedvesem, hogy az ál­­szemérmeskedés kora lejárt — volt-e, vagy sem börtönben. Ha nem volt — és ön sem volt —, akkor meg lehet győ­ződve róla, hogy tiszta lány­nyal van dolga, aki méltó páry ja lesz. Ezután meg kell tud­nia, méltó-e Önhöz szellemi­leg. Mennyi-mennyi férfit csá­bít el manapság a nők külső bája és vonzóereje, olyan nő­ké, akik minden szellemi ké­pességek híjával vannak. Sok­sok férfi csalódik keserűen az esküvő után, mikor rájön, hogy felesége nem képes meg­oldani egy másodfokú egyen­letet, s mikor rádöbben, hogy oly asszonnyal kénytelen egy fedél alatt élni, aki nem tud­ja, hogy x a négyzeten plusz 2xy plusz y a négyzeten ugyan­annyi — vagy legalábbis gon­dolom, majdnem ugyanannyi —, mint x plusz y a négyze­ten. Az egyszerű házias erénye­ket sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha egy lány udvarol­ni kíván Önnek, mielőtt be­leegyezését adná, kérdezze meg, ért-e a nadrágvasaláshoz. Ha igen, akkor rajonghat, ha nem, akkor adjon neki kosarat. Most látom, hogy már .éppen annyit írtam, amennyi ebbe a hasáb­ba kellet nekem. írjon újra, az előbbi leveléhez teljesen ha­sonlóan, kedves, kedves fiam. Stephen Leacock" (Fordította: Rdkosy Gergely) Ladislav Guderna Látomás — a „Háború és élet" ciklusból (tempera 1958) 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom