A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-03-04 / 9. szám
Stephen Leacock: Hogyan menekedhetünk meg a házasságtól? ✓^V^éhány évvel ez• /MM előtt, mikor levelezési rovatvezető voltam, gyakran kaptam fiatalemberektől tanácsot és megértést esedező, letört hangú leveleket. Ezek a fiatalemberek egyszer csak rádöbbentek, hogy a női nemből valaki megkülönböztetett figyelemmel viseltetik irántuk, s ilyenkor nemigen tudták, mit kezd)enek. Nem akartak fájdalmat okozni, sem közönyösnek látszani a szerintük lángoló, de számukra érdektelen szerelemmel szemben, és mégis úgy érezték, nem adhatják oda a kezüket, amíg a szívük néma. Őszintén és részletesen írtak nekem, ahogyan egy megkönnyebbülést áhító, érző szív írhat a másik érző szívnek. Elfogadtam bizalmukat, és titoktartást ígértem azzal a feltétellel, hogy bizalmas közléseiket sohasem teszem közzé a lapunk példányszámán felül, és személyükre semmifelé célzást nem teszek azonkívül, hogy nevü.ket, címüket — és levelüket teljes terjedelemben — kinyomatom. Talán nem becstelenség tőlem, ha lemásolom az egyik ilyen levelet és a válaszomat rá, tekintve, hogy már hosszú hónapok teltek el azóta, és az idő mindent elsimító keze már fátylat borított a múltra... egyszóval azt akarom mondani, hogyl a fiatalember visszatért munkájához és teljesen rendben van újra. Itt van hát egy fiatalember levele, akinek nevét nem szabad elárulnom, egyszerűen D. F.-nek jelölöm; a címét is titokban tartom, egyszerűen csak így jelölöm: Q. Street, West. „Kedves Mr. Leacock! Bizonyos idő óta egy fiatal hölgy megkülönböztetett érdeklődésének a tárgya vagyok. Nap mint nap, majdnem minden este, meglátogat, elvisz autóKázni, és koncertre, színházba hívogat. Ez utóbbi alkalmakkor ragaszkodtam hozzá, hogy apámat vigyük el magunkkal, s a lehetőségekhez képest megpróbáltam megakadólyozni, hogy olyasmit mondjon nekem, ami egy apai fül számára ném lett volna illendő. Helyzetem hovatovább nagyon nehézzé vált, Úgy gondolom nem helyes elfogadnom ajándékait, ha érzem, hogy szívem nem az övé. Tegnap American Beauty rózsacsokrot küldött a lakásunkra, nekem címezve, az apámnak pedig egy pompás Timothy Hay bukétát. Nem is tudom, mit mondjak. Helyes, ha apám megtartja ezt az értékes csokrot? Teljes mértékben megbízom apámban és meg is beszéltük az ajándékok dolgát. Ö úgy véli, vannak olyan ajándékok, amelyeket az illemszabály értelmében megtarthatunk, és vannak olyanok, amelyeket tapintatunk tiltja, hogy elfogadjunk. Ö a maga részéről ebbe a írét csoportba osztja az ajándékokat. Megítélése szerint a Timothy Hay a B. osztályba tartozik. Azért írok önnek, mert úgy tudom, hogy Miss Laura jean Libby és Miss Beatrix Fairfax szabadságon vannak, s különben is egyik barátom, aki figyelemmel kíséri írásaikat, bizalmasan közölte, hogy mindig túl vannak terhelve. Mellékelek egy dollárt, mert nem tartanám helyesnek, ha az ön becses idejét és legjobb gondolatait értékük szerint nem viszonoznám.” A levél (kézhezvétele után azonnal bizalmas magánlevélben válaszoltam, amelyet a lap következő számában jelentettem meg nyomtatásban. „Kedves, kedves Fiami Levele meghatott. Amint felbontottam és megláttam aranyos levele lapjai között.a gondosan és csinosan összehajtogatott dollár zöld és kék színárnyalatait, mindjárt tudtam, hogy e levelet olyasvalaki írta, akit szívembe tudnék zárni, ha levelezésünk a kezdethez hasonlóan folytatódnék. Kivettem a dollárt a levélből, és megciróga*tam, megcsókoltam százszor és százszor. Drága ismeretlen barátom, örökre megőrzőm ezt a dollárt! Nem érdekes, mennyire kellene, s az sem, mennyi mindenre, menynyi elsőrendű fontosságú dologra lenne szükségem — nem érdekes, ezt a dollárt mindig megőrzőm. Ugye megért engem, kedvesem? Megtartom. Nem költőm el. Ami a hasznát illeti, tehát éppen annyit jelent, mintha el sem küldte volna. Még ha egy másik dollárt küldene, én ezt az elsőt akkor is megtartanám, így tehát nem számít, akármennyit is küld, barátságunkat a pénzsóvár kalmárszellem nem szennyezné be. Ha én azt mondom: dollár, azt nem kell sző szerint venni, kedvesem. Expressz fizetési meghagyás, postautalvány, sőt bélyeg is ugyanúgy megteszi. Ebben az esetben azonban ne a szerkesztőségnek címezze a nekem szóló levelet, mert még gondolni sem szeretek arra, hogy az ön drága kis levelei avatatlan kezekbe kerülnek. De most elég a magamról való fecsegésből, tudom, úgysem érdekli önt a magamhoz hasonló, egyszerű, maradi vénember. Hadd beszéljek most a leveléről és a benne felvetett, minden házasulandó fiatalembert egyaránt érintő kérdésről. Először is, hadd mondjam meg, mennyire örülök, hogy Ön ennyire bízik a papájában. Akármi is történik, menjen mindig azonnal a papához, ölelje át a nyakát, és sírják ki együtt magukat alaposan. Az ajándékok dolgában is igaza van. Bölcsebb elmére van itt szükség, mint a magáé, szegény, kétségekkel teli, ifjú barátom. Adja csak az ajándékokat a papának, hadd osztályozza őket, ha pedig úgy érzi, hogy nem szabad túlságosan visszaélnie az ő atyai szeretetével, akkor irányítsa saját kedves kis kacsóival az én cí-, memre őket. És most beszélgessünk, kedvesem, maradéktalan őszinteséggel. Sose felejtse el, ha egy lány bírni akarja az Ön szívét, annak méltónak kell arra lennie. Mikoronta megpillantja a tükörben önnön okos és ártatlan arcát, tökélje el, hogy nem adja kezét oly lánynak, aki nem ugyanolyan ártatlan és nem okosabb, mint Ön. Így először is azt kell kipuhatolnia, menynyire ártatlan a nő. Kérdezze meg csak nyugodtan, minden kertelés nélkül — jusson eszébe, kedvesem, hogy az álszemérmeskedés kora lejárt — volt-e, vagy sem börtönben. Ha nem volt — és ön sem volt —, akkor meg lehet győződve róla, hogy tiszta lánynyal van dolga, aki méltó páry ja lesz. Ezután meg kell tudnia, méltó-e Önhöz szellemileg. Mennyi-mennyi férfit csábít el manapság a nők külső bája és vonzóereje, olyan nőké, akik minden szellemi képességek híjával vannak. Soksok férfi csalódik keserűen az esküvő után, mikor rájön, hogy felesége nem képes megoldani egy másodfokú egyenletet, s mikor rádöbben, hogy oly asszonnyal kénytelen egy fedél alatt élni, aki nem tudja, hogy x a négyzeten plusz 2xy plusz y a négyzeten ugyanannyi — vagy legalábbis gondolom, majdnem ugyanannyi —, mint x plusz y a négyzeten. Az egyszerű házias erényeket sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha egy lány udvarolni kíván Önnek, mielőtt beleegyezését adná, kérdezze meg, ért-e a nadrágvasaláshoz. Ha igen, akkor rajonghat, ha nem, akkor adjon neki kosarat. Most látom, hogy már .éppen annyit írtam, amennyi ebbe a hasábba kellet nekem. írjon újra, az előbbi leveléhez teljesen hasonlóan, kedves, kedves fiam. Stephen Leacock" (Fordította: Rdkosy Gergely) Ladislav Guderna Látomás — a „Háború és élet" ciklusból (tempera 1958) 10
