A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-02-04 / 5. szám

a kérdés: táncoljon-e az ifjúság, elősagitse-e a táncrendezvényeket a szövetkezet vagy az üzem vezetősége? járjon-e tánciskolába a dolgozó ifjúsági, engedélyezzék-e a bálok, mulatságok rendezését? Az Ifjúsági Szövetségben, szövetkezetekben, üzemekben, gyakran akadnak olyanok, akik ellenzik a táncot, károsnak minősítik, a tánc tanítását az Iskolákban, üzemekben, a szövetkezetekben.

Helyes ez az álláspont?

Az ifjúság szeret táncolni és akar táncolni. Ha a táncoktatás irányítását nem veszi kézbe az üzem vagy az ifjúsági szervezet a házimulatságokon, a divatba jött házi bulikon, a fiatalok a legjobb szándék ellenére is könnyen szélsőséges végletbe eshet nek. Az üzemeknek a tömegszervezeteknek, a CSISZ-nek nem szabad elzárkózniuk a tánc alól, sőt inkább fel kell karolniuk, helyes mederbe kell terelniük. A táncoktatás Illemtani részt is tartalmaz, a táncoktatás feladata a megfelelő ruházkodás, a viselkedés, a mozgás oktatása. Elmúlt, visszavonhatatlanul elmúlt az az időszak, amikor a nyilvános helyeken, bálokon, szórakozóhelyen a felső tízezer kiválasztottjai jelenhettek meg. A szocialista társadalomban a szórakozás e formájához is joga van a dolgozó ifjúságnak.

Fontos feladatkör az illemtan-oktatás. A táncoktatónak igen sok és s legkülönbözőbb kérdésekre kell megadnia a választ. Nemcsak falun, még városokban is. Például azt kédezgetik, hogy be kell-e mutatkozni a felkéréskor, és ha igen, elég a keresztnév vagy pedig vezetéknév bemondása. Ulik-e kezet csókolni a tánc befejezésekor? Ha a lány édesanyjával van jelen, be kell-e mutatkozni annak is? Szabad-e a táncszünet kezdetekor felkérni a lányt. Szabad-e újbél lekérni az előbb elkért táncosnőt? Meg kell-e a táncot köszönni a fiúnak vagy a lánynak? Meg kell-e köszönni a mamának? Hogyan kell felkérni a férjes asszonyokat? Mindez az illemtan keretébe tartozik, a fiataloknak ezekben a kérdésekben is kellő jártasságot kell szerezniük.

A társastánc tömegmozgalom, ennek a jó megszervezése felér egy illemtani tanfolyammal. A táncpedagógusok nemcsak a táncok alaplépéseit oktatják, hanem a magánházakban való viselkedést is, köszönési formákat, a megjelenés, helyiségbe lépés, étkezés, bemutatkozás, köszönés szabályait is. Külföldön — így például a Szovjetunióban is — mág a haladók számára Is létesítenek tánctanfolyamokat. Ezekből kerülnek ki azután a táncversenyek résztvevői. A moszkvai VIT óta már valamennyi népi demokrácia jóval nagyobb súlyt helyez a táncoktatásra. Az új táncoktól sohasem szabad megijedni. Csak azok a táncok maradandók, amelyek nek ritmusa , zenéje magával ragadja a hallgatót, a túl bonyolult figurák, nem bizonyultak tartósnak, már a múltban sem. Sok új tánc van, s közöttük számos az olyan, amit könnyen meg lehet tannlni. A mambó a kalipszó, a csacsacsa például. Ezeknek a? alapját a szvlng és a vugl alkotja. A régebbi táncok közű - foztrott és tangó erősen tartja pozícióját. Ritmusuk megfelel a modern zenének, kedvelik a zeneszerzők is.

— Táncolj és megmondom ki vagy, — módosította a tételt Arthur Miller, s ha ezt vesszük alapul, igen örvendetes a mi ifjúságunk mértéktartása. Pedig temperamentum, szilajság dolgában nem kell a szomszédba mennünk, és Íme az új táncokban is a: „Táncolj szépen, mulatósanl“ lett a jelszavunk. M-s

i-MJ »nr* I

^ íZOny elég régen »oll, amikor néger muzsikáiéval, trom-1 bitéi, dobos, szakszofonos Ciinnadrattá|á»al a hagyományokat egyszerűen felrúgta a modern dzaet». Jöttek a vadabbnál vadabb «lágerek, a „Teve van egy púpú, két púpú, »út több", aztán a ..Hallod-e, Rozika te, gyere a moziba be“. S a Rozika Jött a moziba, jtitt táncolni, garde nélkül, Jött az e<tl lokálba. Táncolta a charlestont, a buglt, a vuglt. Levetette hosszú, bokáig érd szoknyáiét, kurta szoknya kett a divat, rfividre „bubira“ vágatta haját és tánc lett a „hobija“.

A dzsessz minden ellenkezű júslás ellenére teret nyert, meghúditotta a világot. Közben egy kissé alábbhagyott a nagy láz, szolidabb formát öltött a charleston, a bogi, a vugl, s persze a zene is. Lecsiszolödott a torz rángás, társadalmi keretek közé simult az eleinte valéban elriasztó „tánchébort“. Csendesedett a dobpergés, halkult a dzsessx-trombiták harsogása, a szakszofonok sikoltozása. A zeneszerzők átestek a másik végletbe, divatba jött na érzelgősség, a „sweet“, vagyis az édeskés dzsessz-stilos. A szirupos slágerek időszaka következett, ám a közép „aranydión“ kialakult az új, a tartós, az időt álló dzsesszmuzslka.

Népszerű lett a lassú fox, a tangó, a rumba, a foxtrott, aztán agy újabb hullám erősen eltorzította a már szépen kialakult modern táncot. A nyugati országokban szinte tömeghisztériát okozott a rángatózás. Felütötte a fejét a jampizás, a huligán feltfinési viszketegség. A nyugati országok elkapott aranylf|úságán erőt vett a táncörjöngés láza. Hár nem az lett a jelszó: Táncolj, szépen, mutatósán, sikkel, bájjal, elegánsan, hanem: táncolj vadul, torzan rángatózva, törjél, zúzzál vandálmódral

Törtek zúztak valójában. Felkapták a rock and rollt és elharapódzott a tömeghisztéria. A fiatal „óriások“ úgy ropták a táncot, hogy összetört a táncterem berendezése, olykor-olykor a táncosnők keze-lába. Gyakran ki kellett vonulnia a rendőrségnek, hogy megfékezzék a Prisiey-rajongókat. Nálunk oz a divathóbort nem tudott talajt „fogni“, sőt nyugaton is kezdett csillapodni valamelyest. A mi fiataljaink a sportpályákon „fitogtatják“ erejöket, nem a táncteremben. Ott megmaradt a jelszavuk: „Táncolj szépen, mutatósán.“

Annál is inkább, mert a statisztikai adatok is azt mutatják, hogy közben nemcsak a táncláz, a táncolók száma is csökkent. A túlzott „nekibuzdulás“ következtében a hangulat esése, kedélyváltozás okozta ezt? Szó sincs róla. Igen egyszerű, prózai ak: a helyhiány. A modern táncok szélsőséges formáihoz tágas hely kellett. Salone svéd professzor kimutatta, hogy az esti szórakozások folyamán ISO millió ember perdül táncra. A teedélutánokon sem sokkal kevesebb. Ez a szám azonban már jelentősen csökkent. Pa dig este liz óra és éjfél között Igen sok szórakozó helyen zsúfoll ház volt a ISO milliós esti szám mégis 120 millióra csökkent. Az új táncok helyet igénylő, térioglaló sajátossága sokakat elriasz tott a tánctermekből. A lázban vonagló, torzul rángatódzó, rúg dalódzó tornászó fiatalok miatt a finomabb kultúrájú, jobbérzésü közönség nemigen merészkedett a parkettre. A szocialista arszágokban a társadalmi nevelés, az Ifjúsági Szövetség munkálkodása révén már a kezdet kezdetén eltűnt a tánctermekből a huligánlumpé, a jampizás elvesztette a talajt.

Szövetkezeteinkben, Üzemeinkben azonban még mindig felmerül