A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-09-03 / 36. szám
Mai téma — mai nyelv, régi téma — régi nyelv Hozzászólás Dobos László „Megjegyzések a CSISZ KB Magyar Népművészeti Együttese bemutatójának margójára“ című vitaindító cikkéhez. rdekes párhuzamvonás. Mai téma — mai nyelv, régi téma — régi nyelv! Szerintem is, akár csak Dobos László szerint, helytelen a műsort ilyen alapgondolatra építeni. Viszont kérdés, hogy tudatosan építették-e (illetve építette-e a koreográfus) a tánckompozícióit erre az alap gondolatra, vagy pedig a megszületett művek alapján mi, a műsorról író emberek, a reális valóság kényszerhatása alatt alkottuk meg és hoztuk létre ezt a gondolatpárhuzamot, mivel a művek erősen magukon viselik ezt az elítélésre vagy legalábbis elmalasztalásra érdemes bélyeget. Gondolhatná valaki, hogy ez lényegében mindegy, mert akár tudatosan, akár tudatlanul jött is a gondolat létre, az eredmény ugyanaz: az alkotáshoz való helytelen hozzáállás és a mű vek (tánckompozíciók) zavaros nyelvezete. Az irodalmi műtől az olvasó azt kívánja, hogy legyen vi lágos, érthető, szabatos, vagyis mellőzze a felesleges zavart okozó szószaporítást Legyen a mű szerkezetében gördülő kény Ne legyen hatásvadászó Az epizódok is a jellem és a cselekmény alaposabb, mélyebb megértését és előrehaladását szolgálják. Legyen mély értei mű. A felvetett problémákat mélyen boncolgatva, annak kiinduló pontjait keresve magyarázza. Az egyes karaktereket ne csak külsőségeiben felületesen, hanem egyéni jel lemvonásai — hibái jó tulajdonságai figyelembe vételével és részletes kidolgozásával úgy alkossa meg, hogy éppen ezeken a mélyen megfogadna zott tulajdonságain keresztül váljon az típussá, a szereplő szubjektív énjét hozzáadva ka rakterré. És végül . Az előző csonka mondat azt jelenti, hogy még igen hosszan lehetne írni arról, milyen legyen az irodalmi mű. De nekünk nem az a célunk. Vagy mégis az? Igen, az! Tudatosan azt a gondola tot szeretnénk itt felvetni és kihangsúlyozni, hogy amennyiben a nyelv az egy mást megértő emberek kifejező eszközeinek egyike, bánatának, örömének; életének szóban vagy írásban való elmondása, ugyanúgy az a tánc is. És ez nagyon lényeges. Nem azért, mert mintha a tánc valami olyan különös művészeti ág lenne, amely kiváltságokat érdemelne, hanem azért, mert szeretnénk ezen keresztül is hangsúlyozni azt a gondolatot, hogy emberi érzelmeket kifejező művészetről van szó, amely művészetnek is megvannak az alkotót segítve irányító törvényei, mely törvényeket az alkotónak is figyelmbe kell venni, mert ellenkező esetben a keze alól kikerülő mű nem lesz eléggé világos, érthető, magyaros — vagy ha úgy tetszik nemzeti — egyszóval nem talál a közönségnél megértésre. A felvetett gondolatot nem érti meg, és igy akármennyire ma is a témája, a szocialista kultúrában nem tud kellően és eredményesen segítséget nyújtani. Például a „Hej halászok, halászok" című tánckompozíció a Magyar Népművészeti Együttes programjából. Tartalma: Halászszövetkezet. A közösben serényen folyik a munka. A faluban már csak egyetlen makacs gazda van, aki nem akarja megérteni a közös előnyét, magát is meg lányát is emberfeletti munkával kínozza, hogy „boldogan" Ízlelgethesse az „enyém“ fogalmát. De ez a fogalom már kezd keserűvé válni. A lánya — a szíve után is — inkább vágyik a közösbe. A szövetkezet elnökével megszeretik egymást, és ez a tény végleges elhatározásra bírja. Otthagyja az apját. A makacs öreg halászás közben viharba kerül. A szövetkezet halászai nagy nehezen kimentik Ekkor — és ez a drámai kicsúcsosodás — érti és érzi meg igazán magárahagyatott sága nagyságát és a kollektíván végzett munka embert felemelő erejét. Beáll a szövetkezetbe és örömmel adja beleegyezését az ifjú pár házasságához ... És itt is visszatérünk az előbbi befejezetlen mondatunkhoz. . . És végül, legyen a mű nyelve stílusában szép, nemzeti jellegű (ebben az esetben magyar), a karakternek megfelelő, s művelt népművészeti együttesről van szó, tehát népi, mert csak így juthat el a közönség értelméhez és szívéhez. Ellenkező esetben, habár tartalmában jő is volna a tánc — érthetetlenné válik még abban az esetben is, ha részeiben és egyes epizódjaiban jó, mint a Hej halászok, halászok, vagy a többi felsorolt tánckompozíció. Így a legjobb esetben is csupán részeredményt, jő epizódokat, jó tartalmat stb. nyújthat. E^s itt, ezek mögött a gondolatok mögött van az a téma és a formanyelv kérdése elrejtve. Nincs mai téma — mai nyelv, régi téma — régi nyelv. Csak egy téma van. Az élet és ennek epizódszerű, részeiben való ábrázolása. Lehet az lakodalom, fonó, halá szás, hősök emlékműve, szövetkezeti évvégi zárszámadás, kép az ifjú munkás vagy az ifjú kommunisták múlt vagy mai életéből, lehet egyszerű csárdás, felvonásszerű tartalommal telített, úgynevezett cselekményes tánc, vagy bizonyos érzelem (duhajkodás, jókedv stb.) megnyilvánulása, mind hasonlóan egy téma. Az ember érzelmeinek táncban való megnyilvánulása. A témának nagyobb — bonyolultabb vagy kisebb — egyszerűbb tartalma lehet, merítheti a tárgyát a múltból, a közelmúltból vagy a mából, mindig csak egyszerűen téma marad. A megszólaltatásnak a nyelve (a tánc stílusa) pedig attól függ, ki dolgozza fel és milyen együttes számára. A stílust az együttes jellege törvényszerűen megszabja. Abban az esetben, ha magyar népművészeti együttes dolgozza fel a témát (vagy más, akár amatőr népművészeti együttes, vagy tánccsoport — ha magyar) feltétlenül szükséges, hogy a nyelve magyar és népi legyen. Mondjon el bármit, de az irodalmi mű alkotására érvényes szabályokat tartsa szem előtt, illetve ehhez igazodjon. Legyen a nyelve stílusában szép, világos, nemzetének megfelelő. És ez a mai téma — mai nyelv, régi téma — régi nyelv, illetve a mozgásban kifejezett gondolat, érzelem, élet! TAKÁCS ANDRÁS BERTOLT BRECHT: Világgá űztek s volt rá jó ol<uk Jómódú emberek gyermekeként nőttem jel én. Szüleim keménygallért csavartak nyakam köré, s arra neveltek, hogy megszokjam: kiszolgálnak mindenfelől, s kioktattak a parancsolás művészetére. Ám amint szétnéztem egy kissé — felnőve már —, osztályom tagjaitól elment a gusztusom s a kiszolgálástól meg a parancsolástól is. És elhagyván osztályom, összefogtam az alsóbb rendű néppel. Eképpen árulót neveltek ők, ki megtanulta művészetük fogásait s kiadta őket az ellenségnek. Igen, titkokat fecsegek ki most. A nép sűrűjében állok s elkiáltom, mit csalnak ők fönn, s megjövendölöm, mi eljövendő, hisz engem beavattak terveikbe. Lepénzelt papjaik latin locsogását lefordítom köznapi nyelvre szó szerint, s kitetszik az ámítás. Igazságuk finom mérlegét leveszem a polcról, fölmutatván a hamis súlyokat. — S besúgóik jelentik nékik, hogy ott ülök a megkopottak közt, midőn a lázadást koholják. Megdorgáltak a gazdagok, mind elkobozva tőlem mit munkámmal kerestem. Es hogy meg nem javultam, hajtóvadászat indult ellenem, de házamban helyettem már csupán írásokat találtak, mik leleplezték népellenes terveiket. Hál kórözőlevelet menesztettek utánam, mely azzal vádolt, hogy alantas a gondolkodásom, vagyis, hogy az alant valókkal gondolok. Bármerre járok most, megbélyegzett vagyok, a gazdagok szemében, ámde a nincstelenek elolvassák a körözőlevelet s rejtekhelyei kínálnak, mondván: téged ők világgá űztek, — s volt rá jó okuk. Garai Gábor fordítása. 14
