A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-12-10 / 50. szám
Egyre-másra érkeznek a Jelentések arról, hogy a nyugatnémet tőke egyre jobban kiszorítja „gazdasági partnereit”, Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat a Közel-Keletről s újabban Franciaországot a felszabadult afrikai területekről, ahol a francia gyarmati uralom felszámolásával „gazdasági vákuum" állt elő. Ide igyekszik beáramlani a nyugatnémet tőke. Nyugat-Afrikában, az egykori Rabszolgapart vidékén a múlt év tavaszán megalakult a független Togo köztársaság. A volt francia gyarmati tisztviselők az év végéig még hivatalban maradtak s fokozatosan adták át ügykörüket bennszülött kollégáiknak. A külföldön is még a francia hátőságok képviselték az új államot, de a bonni kormány már elküldte Loméba követét, von Török nrat és nyagyszámú követség! személyzetét. A követ úr Mercedes luxuskocsija legtöbbször az ipari, kereskedelmi és gazdasági minisztérium előtt látható. „Gazdasági segély" leple alatt különféle nyugatnémet monopóliumok és részvénytársaság képviselői tárgyalnak Loméban. Az energikus Török, úr egyetlen alkalmat sem mulaszt el hangsúlyozni, hogy egy „antikolonista” atlam, egy gyarmatokkal nem rendelkező ország képviselője. Ennek ellenére Loméban még az Hőtel du Golfe pincére is tudja, hogy Bonn erősen érdekelve van a Szaharában végzett atombombakísérletekben és az algériai diaielőfordulások felkutatásában. Az sem titok előtte, kpgy a francia Idegenlégióban, amely napjaink legjogtalanabb, legembertelenebb háborúját folytatja, igen sok a Nyugat- Nemetországból származó katona. Egy francia üzletember kijelentette: „Mi franciák eljátszottak itt a játékainkat. A lakosság nem rokonszenvez velünk. A nyugatnémetek ezt kihasználják és igyekeznek magukhoz kaparintani az egész üzletet.” Ehhez járni még, hogy a bonni küldöttség — hogyan is lehetne másként — mindent elkövet, hogy szovjetetelles hangulatot keltsen, és a szocialista tábor ellen uszít. Ennek legfőbb eszköze az ún. „Német-Togói Szövetség.” Tagjai azok a togóiak, akik valaha — amikor Togo még német gyarmat volt — valamely fizetett állásban voltak s tőbbékevésbé még beszélnek németül. Togo azonban nem a „Né-Szabad Afrika szabad gyermekei Q C Q Lome városképében a Sacré-Coeur székesegyház s a Shell, Telefunken, Blaupunkt, Mercedes és Philips cégek reklámjai dominálnak. Gyarmati katonákat nem lát többé az ember az utcákon és tereken, s a hírhedt „csak fehéreknek“ feliratokat is eltávolították. met-Togói Ezövetség”, Togo — 1,2 millió szorgalmas, műveltségre vágyó, békeszerető ember. Az ország vezető szervezete a Togói Egységpárt (CUT), amelynek élén Sylvanns Olimpio jelenlegi miniszterelnök áll. A gazdasági pozíciók, az iskolák még ma ts a fehérek kezén vannak, könnyen érthető hát, miért hordanak még ma is egyes loméi sofőrök kocsijukon plakátot „Függetlenség” felirattal. A togói nép függetlensége jelképeként hatalmas emlékművet állított Loméban, amely agy bilincseit széttépő afrikait ábrázol. Az afrikaiak nem akarnak új bilincseket Mert a történelem kereke előre forog. Es ha a nyugatnémet bankok, az ipar és az egyház urai megpróbálják megragadni ennek a keréknek a küllőit — összetörhetik az ujjúkat. Togo miniszterelnöke : Sylvanus Olympio Ny. Sz. Hruscsov szovjet miniszterelnökkel az ENSZ 15. ülésszakán Diesel-vonatok közlekednek Togo három vasútvonalán. Minden állomáson árusok tömegei rohanják meg a vonatot, akik banánt, földi mogyorót, húst, lepényt és — tűzifát kínálnak az utasoknak.