A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-12-10 / 50. szám
Betonkeverés Az ötezer év nyoméban Bereites ma-és ötezer éve Ha ismeretlen faluba viax utam, mindig a felfedezés, a megismerés láza bizseregteti váram. Mielőtt felkeresném a falu hivatalos közegeit, hogy pontos tájékoztatást kérjek tOlflk a község állapotáról, szeretek legalább egy-egy Órácskát szabadon kóborolni ez ntcákon, betekinteni az udvarokba, hasonlóságot keresni más Ismert fain képe és az utóbbi kűzBtt... Így tettem Berencsen is, a több mint 2000 lakosO Nyltra malléki fainban. Bér a csípés hideg szél sietésre késztetett, de Így is megállapíthattam, hagy Berencsen as emberek az Oizi munkák elvégzésa ntán sem Sínek tétlenül, javítgatják, foltozgatják az öreg házakat, kicserélik a korhadé kapufélfákat, pétolják a kerítések hlányzO léceit, szerelik a televíziót antennákat — egyszóval építenek; vagy ahogy a százéves kalendárium írná: végzik a ház kOrOU teendőket. Megálltam egy 0) ház elfltt, vOréttéglás falai még meztelenül dideregtek, a duplaszárnyas, filggSnytelen ablakon beláttam a szobába, a sárga padlút nemrég rakhatták le, egy fia bútor som volt még a helyiségben, de n sarokban már ott állt a gyerekkocsi, az élet szimbóluma. A községházán a HNR elnöke Is ez építkezésen kexdi a beszélgetést, mert nemcsak a tagok, hanem a szövetkezet is épít: új Istállókat, magtárat, Ólat az anyasertések részére. Mégis, ahogy a szavaiból kiveszem, a szövetkezet gazdasági életében némi pangás, egy helyben topogás érezhető. — Hogy mi ennek az oka? — borul el az elnök tekintete. — A felelet nem oly egyszerű. Ismernie kell a helyi problémákat és a szövetkezet tízéves működését. Tíz évvel ezelőtt vagy harmincán kezdtünk közSsen gazdálkodni, utána majd minden évben léptek be újak. Tavalyelőtt nagyon szép eredményeket értünk el, gazdasági helyzetünk megszilárdult. Ez eredmények láttán a még mindig egyénileg gazdálkodókból vagy harmincán Írták alá a belépési nyilatkozatot. Földet hoztak, de szarvasmarha és sertésállományuk bizony nagyon gyengécske volt: Beteg, elnyézott állatokkal ml sem tudtunk semmit sem csinálni. Sokan azt hitték, ha a földet beadták a közösbe, az magátél is teremni fog. Ha tiz évvel ezelőtt az egész fain egységesen kezdte volna el a kSzös gazdálkodási, ma már sokkal olObbre lennénk. A késOnjövOk. a tétovázók miatt mindig megakad a lendület. Es gonÉpül az új Istálló dolja, hogy az a harminc volt az ntolsé? SzA «0 rOla, még mait Is vannak jé péran, akik egyéni médon „nyomorítják" a földet. Az őszi szárazságban a traktor Is nehezen húzta az ekét, az 0 lovaik, vagy tehenük bizony megsínylette gazdái makaoszágát, önfejűségét. Ha azonban jOvOre ezek Is meggondolták magukat, akkor z szövstkezet azon iparkodik, hogy tartani tndjn az elért gazdazégl színvonalat, pótolja a hiányzó állatállományt. Tehát megint agy-két Ívig egy helyben topogunk. S ezt mind az egyéni gazdálkodóknak kützOnhetjük. Kint a fain széltn, közvetlenül az országút mellett épül a szövetkezet új telepe. Három Istálló már kapu alatt van, csak a belső vakolás hiányzik. A kőművesek épp most értek vissza a falából, ebédelni voltak. A szerszámok újra kézbe kerülnak. Tréfás, szókimondó amberek a berencsiek. Késükben ügyesen forog a vnkolúkanál. Szeretnék még ebben ez évben befejezni a tehénlstállét. A két istálló között hatalmas földhényások feketéllnek. Egypér négyzetméter terület szögesdréttal van körülkerítve. — Csak nem bányát nyitottak? — kérdezem az embereket. Sima Ferenc, a Csemadok elnöke, aki maga -is az épttébrlgéd tagja, világosít fel. — Régészeti ásatásokat végesnek ott ‘a tudás emberek. Amikor as alsó Istálló alapjait ástuk, akkor bukkantunk rá a csontokra meg öreg edényekre. Mindjárt jéfttnfsttük Nyitrára as esetet. Kijöttek, megnézték, és azúta itt Is maradtak. Azt mondják, nagyon értékes dolgokat találtak. A többiek is a csontvázakra terelik a szót. — A mérnök elvtárs ötezer évesnek tartja éket. Tudja fene, mégsem hiszem el, hogy addig megmaradnának a földben — tamáskodlk az egyik idősebb kémüves. — Aranyét kerestek — de csak bronzot meg cserepeket találtak — mondja csalódottan a másik. — Különben gyézédjön meg róla. Az „Idegeneknek belépni szigorúan tilos” tábla mellett besurranok a kis telepre. A simára gyalult agyagban különböző nagyságú és mélységű gödrüket fedezek fel. Az elkerített rész túlsé felén egy vattakabétos férfi áll dnplaszárnyú létrán és elmerülve fényképez. Mikor közelebb érek, ésxrevesz- és a kezével Int, hogy várjak. Kisütött az őszi nap e tán ez az utolsé alkalom a fényképezésre. A mérnök körülvezet az ásatás színhelyén. Megmutatja a még el nem szállított csontvázakat. Közép-Euröpa egyik legértékesebb őskori települését találták mag itt Berencsen. A paleolit és a késé bronzkorszak, valamint a tatén és a római kultúra nyomai egyaránt megtalálhatok itt. A legrégibb leleteket négy-ötezer évesre becsülik. A római lakásmaradványok i. e. 200—300 évből valók. Bereites tehát KOzép-Eurúpéban egyedülálló knllértörténeti leletekkel dicsekedhet. 0ZSVALD ÁRPÁD Évvégi HxámadÚH A Csemadok nagybalogt helyt szervezete folyó Óv nov. 18-án tartotta ívzáró közgyűlésit. A Csemadok mült évi munkáfa eredményes volt. A színjátszó csoport előadta a ,fiüfócska* c. színdarabot, szép sikerrel. Március 8-án a Nőnap tiszteletére megajándékozták szervezetük legidősebb nOtagját, az Öreg Bátory nénit, aki szülésznő Léván, azt lehet mondani, a fél falut 0 segítette a világra; szervezetük legrégebbi tag fát, Molnár Máriát és a fáradságot nem ismerve dolgozó Tamás Aladárné tanítónőt, a sztnfátszó csoport vezetőjét. Továbbá, pártunk 40. éves fennállásának tiszteletire nagyon szép szervezeti zászlóval lepték meg a CS1SZ szervezetet, júltus 2.-án az tmmár hagyományossá vált gombaszOgl országos dal- és táncünnepélyre autóbusz kirándulást szerveztek. Augusztusban Ismét rendezlek egy kOzós kirándulást a szövetkezet vezetőségével karOltvO Bojnldre. A Csemadok vezetősége október és november havára feladatul kapta az úf kartotékrendszer bevezetését, a tagság újjászervezését és kibővítését. Hála a vezetőség jó munkájának és dolgozóink megértésének, oly eredménnyel hajtotta végre, hogy a múlt években ktlépOk közül 10-en visszaléptek és 23 úf taggal bővül a taglétszám. Végül határozatba foglalták, hogy: 1. 1961. decemberében megtartják a proletár-kOltészet estjét. 2. 1961. dec. 25-tg bemutatunk egy háromfelvonásos színdarabot. 3. Szervezetünkbe 10 új tagot szereznek. 4. A Hét és az Irodalmi Szemle c. folyóiratokra 2—2 előfizetőt szereznek. 5. A nyárt mezOgazdaságl munkákból és a faluszépltést akcióból aktívan kiveszik a részüket. 6. Két társas kirándulást rendeznek. 7. Irodalmi estet tartanak a Csillagszemű asszonyról. 8. A tagdíjakat 1962. nov. 1-lg rendezik. Az évzáró gyűlés megválasztotta az új vezetőséget, megvitatta a beszámolót, mafd a kilencéves Iskola adott értékes kultúrműsort. PÁL lASZLÖNÉ, Balog