A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-11-19 / 47. szám
Barangolás Kelet-Szlovákiában DÁVID TERÉZ Zúg a kotrógép, harapja a földet. A régi kastély helyén épül az úi művelődési „gtthon és a falun végigkanyargó patak medrét, amely ősz-tavaszi olvadáskor elöntötte a vidéket, éppen szabályozzák. Migléeén vagyok, és figyelem Lengyel bácsit, aki kerek negyven esztendeje tölti be a kisbíró tisztjét a faluban. Figyelem, amint a szeptemberi kánikulában együtt izzad az építkezésnél a többiekkel. Ügy mondja: Ha ő maga már nem is fog táncolni az új helyiségben, legalább a munkája legyen benne. — Szeretett táncolni, Lengyel bácsi? — teszem fel a kérdést, de amint kitűnik, nem is egészen feleslegesen, mert az öreg napsütötte arca mosolyra derül. — Táncolni is, de inkább énekelni... — Híres népdalénekes volt az öreg, — adja meg kísérőm a felvilágosítást. Még az Ág Tibor gyűjteményébe is „beleénekelt’’. T No. és eddig hol táncoltak a fiatalok — ■ fordítom vissza a szót az épülő művelődési otthonra. — Amott ni, a régi urasági magtárban — mutat Lengyel bácsi a munkahelyétől nem messzire fekvő csűre. Hát igen, annak a világnak vége. amikor a falusi fiatalság valamelyik „malaclopó”, cincogására hevenyészve öszszetákolt csűrökben perdült táncra, ha kedve szottyant és ideiéből futotta. Ebben a modern épületben bölcsőde is lesz mosdófülkékkel és vízvezetékkel. Klubhelyiség könyvtárral és televízióval táncterem fényezett parkettel. Mellette szövetkezeti „önkiszolgáló bolt”, kifőzde kerthelyiséggel meg különböző szórakozóhelyek. A telepet azután befásítfák, parkosítják, aszfaltozott, pormentes utat vezetnek hozzá. Fejlődés? Tulajdonképpen hogyan is állunk ezzel Miglécen? Mert'művelődési otthon, kifőzde, parkosított utca máshol is akad. Miután erre a témára terelődött a szó, összeültünk páran a nemzéti bizottság egyik szobájában, 'de igen nehezen indult meg a beszélgetés. Mint a szép leányzó, akit azonfelül még szerénységgel is megáldott az élet, úgy hümmögtek az elvtársak körülöttem, vélekedvén, hogy ■ hát dicsekvéssel mégsem lehet elkezdeni. Szerencsére jelen volt Fedics elvtárs is, a CsemadoJc kassai járási titkárságáról, aki azután megkönyörült rajtunk és ajánlotta, kezdjék el az elvtársak az „asszonyokkal”. Erre viszont én kezdtem izegnimozogni, mert keserű tapasztalataim vannak arról, amikor a férfiak kollektive asszonyok-Szina, Kenyhec, Migléc ról beszélgettek. No, de itt ez egyszer nem így történt, mert ahány férfi volt a szobában, mind egyszerre kezdte dicsérni a migléci nőket. Ügy mondták: le a kalappal előttük, mert nem akármilyen fehérnépek ezek. A migléci asszonyok önként jelentkeznek nemcsak kultúrmunkára, de ha kell, a legnehezebb fizikai munkára is. Az új művelődési otthon betonozásától kezdve részt vettek a legnehezebb kertészeti és mezei munkálatokban is. Asszonyok építették (két kőműves irányításával j az új sertéshizlalót és a kerületi építkezési versenyben első díjjal kitüntetett szocialista brigád tagjai is a migléci lányok, asszonyok voltak. Meg a helyes öntözőberendezések amiknek szép eredményeiket köszönhetik, asszonyok munkáját dicséri. No, ennyi méltatásra nem kérdezhettem egyebet, csak ami magától' kínálkozott: akkor hát mit is végeznek akkor Miglécen a férj lak? Erre bizony igen mély csend támadt körülöttem. Mintha egy pillanatra maguk a férfiak is elgondolkodtak volna ezen, és a némaság csak akkor oldódott kacagásba, amikor felvetettem, hogy erről talán majd Inkább az asszonyoknál érdeklődöm. Láthatólag ezt mégsem kívánták, mert hirtelen nagyon is beszédesek lettek. Szolnoki Elektől, aki egyszemélyében HNB elnök és az EFSZ kertésze, megtudtam, hogy magnetofonjuk is van, amit színielőadások alkalmával szoktak használni. Erre aztán én kerültem formába és a színjátszó-csoportok tevékenységére tereltem a szót. Arra ismét Szolnoki elvtárs válaszolt, aki maga is aktív színjátszó. — Miglécen két kultúrcsoport van — mondotta — egy ifjúsági meg egy felnőtt. Évente egy-egy darabot tanulnak be. Eddig szép sikerrel hozták színre a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című Móricz darabót, az Eles Marikát, udvariasságból valaki kiegészítette, hogy hát — Szírián eljátszották a Dódit. Így azután nem is lepett meg, amikor pár órával később a kenyheci EFSZ irodájában egy szép szőke kislány azzal ugrott a nyakamba: Édes anyukám, én vagyok a Dódi... A valóságban Ficere Katalin volt a kenyheci EFSZ segédkönyvelője, aki később azt is bevallotta, hogy színházat játszani sokkal jobban szeret, mint könyvelni. — De ez másnap este történt Szinán. A kenyheci irodában olyan komolyan vette a munkáját, hogyha nem ő mondja, amit mondott, akkor el sem hiszem. Bár meg kell adni, Kemjhecen mindenki nagyon komolyan vette a dolgát, amitől én magam is szertartásos lettem, és ezért nem terelődött a beszéd a kenyheci asszonyokm, így csak feltételezem, hogy nem 'maradnak a migléciek mögött. A férfiak eredménye azt bizonyítja, hogy méltó versenytársak. Szína, Kenyhec, Migléc ... Három egymás mellett fekvő falu Kassától délre a magyar határ mentén. Itt alakultak meg az első EFSZ-ek Kelet-Szlovákiában. De míg Kenyhec és Migléc mai napig is vezet a termelésben, addig a területi kiterjedésben és’ lakosságszámban legnagyobb Abaújszlna nem lúd velük lépést tartani. Hogy ennek mi az oka, azt bizonyára a szinaiak tudják legjobban. Azért Szinán is találtam követendő példát. A színjátszó csoport kárpótolt azokért a panaszokért, amiket asz EFSZ gyűlésén hallottam. Az iskola ebédlőjében — ahol este összegyűltünk — kisszámú, de nagyon lelkes gársa veit körül. Nem is csodálkoztam, amikor hallottam, hogy az országos versenyeken is szép eredményekkel szerepelnek. Ficere Kati, Makó Zsuzsa, Hován Erzsébet faki a szlovák színi csoportban is fellép, mert mindkét nyelvet egyformán jól bírja ), Roncsol Lászlóné, Hadas Ferenc, Kuzma László jelentek meg a beszélgetésen, agilis, tar pasztáit rendezőjük, Erősné társaságában, és annyi kérdés, annyi megtárgyalni való probléma került elő, hogy észre sem vettük az idő múlását. Ha nem is oldottunk meg mindent jelesen, de megismertük egymást és abban a reményben búcsúztunk, hogy találkozásunk javára szolgál további munkálkodásunknak. Ezel aztán el is hagytam Szína, Kenyhec, Migléc vidékét, olyan érzéssel, mint az az ember, akit dolga után tovább szólít, de biztos abban, hogy egyszer még visszatér ...-o 0-ÍJ-ö 1 o •4"» N w Q£ > O oc D >-0 X i— ac < Z «V" ^ *■" 13
