A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-10-29 / 44. szám
Dávid Teréz A régi fain Ksy i'ssiiilsi iiymmílisiii Kassától keletre, egyre keletre haladva Jutottam el első stációmhoz, Kolcshosszúmező falucskába, ahol átlátszó, gyöngyökkel kivarrott „nájlonba“ öltözködnek az assszonyok ós a házak mézeskalácskunyhókként sorakoznak egymás mellett. Ám legvonzóbb az volt számomra még is, hogy tollgorgatő ember nem Járt még ezen a vidéken, se színház, se esztrád-csoport. Valóban szűzfőidet leltem itt, barátaim I Nem is találok hét abban semmi különöset, hogy amint mesélték nekem, negyven esztendővel ezelőtt itt született meg a „csoda” ... A „csodák” tudvalévőén kedvelik az ilyen félreeső, völgyekben meghúzódó, őszi esőben tengelyt marasztaló kis falvakat. Különösen, amikor a szalmafedelű házacskákban otthonra lel a gond. Mert akkoriban, negyven év előtt, a mai piros cserépfedős családi házak helyén szalmafedelű viskók györnyedeztek, szárnyasjőszág alig-alig csipegetett a kerítések alján és a férfinép távolabbi vidékeken vállalt munkát, mint a mostani Kassa környéki Vasmű. Akkoriban... no, de hadd mondjan sorjában, ahogyan én is hallottam. Az 1921—22-es években, három-négy esztendővel az első világháború után nagy munkanélküliség uralkodott országszerte. Az ipari dolgozó, a szervezett városi munkás még csak kapott itt-ott valami segélyt, de a falusi szegény portáján csak a végrehajtó kopogtatott, amennyiben a ház lakója sokkal előbb el nem kótyavetyélte vagyonkáját, hogy kenyeret s miegyebet vásároljdn éhező családjának. Ezért kényszerült a férfi-ember tengeren túlra boldogulást keresni, s az otthonmaradt asszonynép munka híján ezért fordult az ég felé támogatásért. De sem egyik, sem másik helyen nem kecsegtették gyors segítséggel. Amerika távoli földjén akkoriban sem várták teli bugyellárissal a kivándorlót, az „égi hatalmasság” pedig tudvalevő, szintén nem szokott készpénzt segélyt kiutalni az arra rászorulónak. Jól jött tehát a „látomás”, ami egy-egy szerencsétlen, háborodott asszony fejében megszületett. Vagy a másében? Nem lehet ma már pontosan megállapítani. Valóság azonban, hogy míg Sáfár Anna csupán néhány falusi ráérőnek bizonygatta... hol felhőalakban, hol a körtefa lombjai között megbúvó, máskor meg a lenyugvó alkonyati sugárban mutatkozó jelenést, addig a falu élelmes elöljárói az asszony képzelődéseiben felfedezték a vagyonszerzés végtelen lehetőségét. Nem kellett ahhoz egyéb, mint bebizonyítani, hogy a „csoda” létezik, hogy úgy mondjuk kézzel fogható. Kerítettek hát egy falujáró fotgrafust, lefényképeztették vele a körtefát (ahol a madonna legelőször megmutatkozott), de mivel a technika akkor is csalhatatlannak bizonyult, és az előhívott negatívon egy fia szent sem mutatkozott, festőt is kerítettek az okos „urak”,' aki nem is túlságosan drágán, ráplngálta a fényképre a „látomást“. Az ilyen formán meghamisított kópiát ismét lefotografáltatták ős semmi akadálya sem volt többé, hogy fennen ne hirdethessék... Itt van! Látjátok, le is fényképeztük! Pár koronáért akárki megkaphatja. (Saját szememmel láttam egy ilyen reprodukciót). Az egyházi és világi hatóságokat nem sikerült ugyan a trükkel megnyernlök, de különféle összeköttetések latba vetésével útját nem állta senki, meg sem akadályozta, hogy a nyomorban tengődő félrevezetett nép ne tóduljon megszállottan a falucskába. A körtefa alatt egy-egy búcsújárő napon három-négyezer ember is fohászkodott. A szervezők tehát nem tévedtek számításaikban, és elégedetten dörzsölhették kezeiket. De a falu lakosainak élete is megváltozott. Hogyne változott volna? Ezernyi ember hordta oda a pénzt. Egy részét ugyan bedobálták az e célra szolgáló perselyekbe, de a megmaradt koronákért élelmiszert vásároltak a falusiaktól, éjjeli szállást fizettek, ha éppen gyerekkel voltak ott vagy nem ritkán nagy beteggel. A falusi ólakban egyre több malac röfögött, egyre több tehénke bőgött a legelőkön, és az elöljáró urak a kiürített perselyekben a csengő ércpénz között egyre több bankót leltek. Sáfár Annával ekkor már nem törődött senki. Az üzlet olyan jól bevált, hogy a vezetőség elhatározta, nagyobb hírverés kedvéért a körtefa helyére fogadalmi templomot építtetett. Hadd adakozzon még többet a nép. A templomépítésre összegyűlt ezresek két-Részlet az újból ízben kézen-közön eltűntek. Ám, mielőtt botránnyá fajult volna a dolog, harmadszorra sikerült az építkezés költségeire öszszegyűlt összeget megőrizni és munkához foghattak. Szemtanú mesélte, hogy amikor kivágták a fát, a gyökerek helyén vájt gödörben talajvízre bukkantak és a tömeg megszállottan mártogatta a pocsolyába beteg vagy betegnek vélt gyermekét, hogy a valóságos vagy a vélt betegségtől „a szent víz“ klgyógyítsa. Ezekből a közös hideg fürdőkből elterjedt vörheny-járvány, a környéken akkoriban körülbelül háromezer halálos áldozatot követelt. Talán ez az epidémia késztette gondolkodásra a szélhámosság hallgatag tfirőit, mert mire a templom felépült, nem akadt magas egyházi méltóság, aki felszentelte volna. A rendezőknek meg kellett tehát elégedniük a klérus kevésbé jelentős képvlse-19 I
