A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-10-29 / 44. szám
margit: Aki kétszer halt meg Trézsi néni éppen egy hete töltötte be az ötvenhatodik évét, amikor váratlan öröm érte — meghalt az ura. Ez ugyan paradoxnak hat, hiszen a halál és az öröm olyan messzi esik egymástól mint Makó Jeruzsálemtől. Hogy ez az öröm mégis Jelen volt, arról Trézsi néni mit sem tudott. Ö annak rendje és módja szerint köszörűs temetést rendezett az elhunytnak, 'feketébe öltözött és arca állandóan duzzadt volt a sírástól. Apró, pislogó szemeiből olyan mérhetetlen árvaság sugárzott, hogy a lakóknak nem volt lelkűk közölni vele egyöntetű véleményüket, miszerint: — Örüljön, néni, hogy megszabadult attól a részeges disznótól, úgyis minden munka a maga nyakán volt; aztán csak gorombaságot kapott érte ... így hát csak maguk között mondogatták, mikor részvétük nyilvánítása után elhagyták a házmesterlakást: — Bolond egy asszony — lépett be a liftbe a postás felesége, maga mellé húzva kisfiát, hogy helyet adjon a szomszédasszonyának — még meg Is siratja. Nem egyszer láttam, ahogy hátba taszította, mert nem volt neki elég tiszta a lépcsőház Akkor is a kocsmából ténfergett haza, de nagyon akkurátus volt a más munkájára. — Nézze, Piroskáné, huszonöt évig éltek együtt, aztán gyerekük se volt. Magányos ember a kutyáját is megsiratja. — No, hiszen ez azl Huszonöt évig túrni egy ilyen ember mellett! Én rég otthagyom, ha mindjárt egy fél tucat gyerekem is lett volna tőle. Egy vasat nem adott neki a nyugdíjából, ha ez a szerencsétlen nem jár kisegíteni házakba, akár éhen is veszhetett volna. Nem tőle tudom, mert szegény egy rossz szót nem mondott arról a... majd mondtam valamit . .., hanem a sánta Figuliné, aki tavaly halt meg, az itt lakott már akkor is, mikor az öreg elvette ezt az árvát. Tudja, abban az időben már vénlánynak számított, lehetett vagy harminc éves. Szakácsné volt annak előtte, ez a pernahajder meg szerette a gyomrát, hát elvette. És micsoda ételeket főzött neki! Hányszor jött az én Ferim azzal, hogy a házmesteréknél már megint paprikáscsirke szagát érezte a lépcsőházban, mikor hazatért a szolgálatból. Mondtam is Ferinek: Ja, édes fiam-, én is állásban vagyok, aztán mindennap dupla műszakot csiiiáini, az nem megy Nem olyan vi’ágot élünk. No, de ezentúl már könnyebb lesz neki. maga kapja kezéhez a nyugdíját — No, látja, minden elrendeződik, most hiár örülhet szegény — hagyta helyben a szomszédasszony, és ezzel napirendre tértek az esemény felett. Nem úgy Trézsi néni. Ö ott ült összegubbaszkodva a kis szobában, melynek falai mintha egyszerre megmozdultak volna, és az eddig meglehetősen apró helyiség iszonyatos nagy teremmé nőtt körülötte, A foltozott pokrócok közül a fehérre sikált padlódeszkák mint óriási hamis fogsorok vicsorítottak rá, az elhunyt bakancsai fényesre vikszelve haptákban vártak gazdájukra, az ócska keretes tükörnek meg csak csücskei kíváncsiskodtak elő a fekete lepel alól. Az asztalon temérdek ennivaló tornyosodon Ki papírban, ki tányéron süteményt meg hideg sültet hagyott ott az immár megözvegyült házinéninek Megérdemli, szegény. Még egv üveg vörös bor is ágaskodott közöttük. Trézsi néni úgy járatta körül szemét a szobában, mintha idegenben volna. A csönd hideglelősen megborzongatta. Homlokáról a verejték csendesen belecsor'-ott az arcán végigfolyó könnyek apró patakjaiba, hogy aztán megduzzadt cseppek alakjában guruljanak le a gyászruha sötét ráncai közé. Tekintete egyszerre rátévedt a borosüvegre. Reszketve támolygótt fel ültéből, megmarkolta az üveg nyakát és tehetetlenül keresett egy biztos helyet, ahová eldughassa. Minden pillanatban haza jöhet, és ha megtalálja az italt, azt is a többi után küldi telhetetlenségében ... De lassan vissza eresztette az üveget az asztalra. Ki jön haza nagy ajtócsapkodással ... ki ordít, ha azonnal nem gőzölög az asztalon kedvenc étele, a káposztaleves ... ki rúgja le aztán otromba bakancsát a tiszta kis szoba két sarkába? Soha többé senki. Halálos gyengeség vett rajta erőt. A bútorok széleibe kapaszkodva odavonszolta magát az ágya elé és eltolta róla a színetragyott berlini pamuttakarót. Ügy rémlett, fel kell húzni még az ébresztőórát is, de ehhez már nem volt ereje. Végigzuliant az ágyon. Az első napokban senki sem csodálkozott azon, hogy Trézsi néni ki sem jön a lakásából. Ahány lakó, annyi felé viszi őket a mindennap sodra. Csak a gyerekek ismerték fel pillanatok alatt a gyászos eseményből rájuk áradt nagy jelentőségű előnyöket. A gangot minden ellenállás nélkül birtokukba vették. Próbáltak ők esős időkben már azelőtt is futballozni a felsőbb emeleteken, de Trézsi néni azon nyomban felcsoszogott fájós lábain, és elkezdte a litániát: — Pistike, menjenek be szépen a lakásba játszani. Minden pillanatban itt lehet a házibácsi, aztán ő nem szíveli az ilyen lármát... A falakat leverik, a lépcsőket összepiszkítják ... — A házibácsi csak éjjel jön a kocsmából, és nem mi csináljuk a lármát, hanem ő, nem mi piszkítjuk a gangot, hanem ő. Okád — adta a tromfot Pistike, és ennek az ismeretlen szónak óriási sikere volt a többi gyerek között. Élvezettel ismételgették: — Okád ... okád! De azért behúzódtak az ajtók mögé, mert az ember sose tudhatja, és a házibácsi vörös képével, lapátalakú tenyerével egyik sem akart' közelebbről megismerkedni. Ennek azonban egyszer és mindenkorra vége. A bérház lépcsőházából eltűnt a komor előkelőség, a máskor ragyogóra sikált lépcsőket szürke porréteg borította és a papírgaluskák meg almacsutkák között akár a farsangi konfettik, tökmaghéjak hemzsegtek Egy hét múlva már a szűkszavú Kotász gépésznek is feltűnt az elhanyagolt feljáró. — Mi van ezzel a házmesternével? — szólt a feleségéhez? — Ez így nem megy tovább. Ha férfiról volna szó, én magam beszélnék vele, de mit kezdjek egy ilyen öregasszonnyal? Ne az én fülem rágd, hanem hívd össze az asszonyokat és csináljatok itt rendet. Gyász ide, gyász oda, azért nem lehet belefullani a piszokba. Szép is lenne, ha egy haláleset miatt valaki, napokig nem indítaná meg a gépét a munkahelyen. Már rendesebb embert is elütött a hajókötél, azért az élet ment tovább. — Igazad van, fiam, úgy is le l"?ll mennem a mosókonyha kulcsért, majd meglátom, mit csinál az a szerencsétlen. A csöngetésre azonnal halk csoszogás hallatszott a házmester! lakásból. Kotászné alig tudta leplezni megdöbbenését. A házinéni ijesztően lefogyva, mint a saját árnyéka nyitott ajtót. A lakásban áporodott szag terjengett, az asztalon érintetlenül hevert a sok étel, és az özvegy szemei gyulladtan meredtek a belépőre. — Mi van magával, házinéni? — szólt Kotászné, csendesen. — Ezt nem szabad tenni, hiszen maga nem is eszik, így nem bírhatja az életet. . — Minek is? — esuktott fel Trézsi néniből a zokogás —, itt hagyott az én jó emberem, nincs már énrám szükség... — Már hogy ne lenne. Nézze, házinéni, milyen a lépcsőház, a maga tiszta iépcsőháza. Olyan, mint a szemétdomb. Trézsi néni összerezzent. Mint a megszidott komondor szegte le a fejét, és egy helyben topogva várt a sorsára. — igaz is, kérem, már megyek .. . csak tessék nekem parancsolni ... én megyek, már megyek is... Azzal izgatottan kapkodta elő a kamra sarkából a vödröt meg a kiszáradt zsákdarabot, látogatóját ' megelőzve kilépett a folyosóra. — Jaj nekem, mi van itt — szorította mellére inas kezeit —, hol Is a söprű? Ne tessék rám haragudni. .., jaj, jaj, ha ezt az én jó uram látná . . . megyek, már megyek is ... Egy órán belül csillogott a lépcsőház. Aznap este Kotászné összehívta az aszszonyokat a lakásába. — Huszonöt évig el volt nyomva, és ebben mi is hibásak vagyunk. Itt történt a szemünk előtt, és mi elnéztük, hogyan zsarolja az a vén gazember, csak annak szolgált, csak annak a párancsaít leste... és mi lett belőle? Egy nyomorék .. . Ezt az asszonyt meg kell tanítani emberi életre Másnap Kotászné újra lement a házinénihez. —í- Ma délután baracklekvárt főzök be, szeretném, ha segítene. Megtenné, házinéni? — Szívesen, csak tessék parancsolni, szívesen. Harmadnap a szőke bábaasszony hozakodott elő a kéréssel: — Házinéni, ma nekem éjjeli szolgálatom van, haza sem jövök este: nincs, aki Katikával elmenjen sétálni. Megtenné, hogy kiviszi őt a Dunapartra? Sok az autó, nem engedhetem egyedül ... — Szívesen, én szeretem a Katikát, az én jó uram is szerette. Csak, mikor a doktor felesége jött Je a gyerekekkel, hogy: — Házinéni, drágám, megjött a sógornőm és én még tegnap megígértem a gyerekeknek, hogy elviszem őket a «íoziba. Most megvannak a jegyek és a gyerekek nagyon .elszomorodnának, ha nem
