A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-10-22 / 43. szám
GYURCSO ISTVÁN él deal Tegnap Vasárnap van most, kedvesem: s elmúlik ez is csendesen. Elmúlik, mint a többi nap... Sarkamra lép, belém harap, s ugorni késztet szüntelen a következő reggelen. Ma Hétfői nap az én napom! Hétfőn, ha volna kalapom, minden embert köszöntenék. Hétfőn a szívem búzakék, hétfőn a kedvem búzakék. Félelem Csönd pihen a fák alatt. Bujkál az ősz, megharap. Int a csönd és fölfigyelsz, vasárnap van s nem pihensz. A csönd mögött félelem, üveghangú félelem cseng, roppan, és megriadsz: magadtól várj, kérj vigaszt, mert a csönd, hiába — csend! Köszörű sír, penge cseng, gyilkos motoz, lomb susog, háborús szél sustorog! S forr a csönd mögött a tűz, ráhajlik az ősz, a fűz: de mi lesz, ha lombja hull, s gurul a csönd, szétgurul! Tipp, topp: a gyermek topog, Gurul a csönd és ropog, dong a lárma — a halál, Csendriasztó, állj! Megállj! Csőn pihen a fák alatt. Két kis rigó bogarat, férget keres: élni kell! Felelj rá, Béke! Jót felelj! Vonaton Mozdonyfűtőnk kormos ember, előtte a táj egy tenger. Kék, piros, sárga szemafór int rá az állomásokról. Tenger tájban csak kanyarog a mozdony, és a tűz morog: mennyi dolgom van a vízzel! A víznek meg lám a gőzzel. Tenger a táj. A messzeség hívja a gőzöst messze még. S elfut mellettünk egy másik, már csak sötét füstje látszik. Start Az égre nézz, a földre nézz. Könnyű a szív, az ész nehéz. Lángragyúlt szememben, szívem: mégis konok az értelem. Start! Lám ennyi a költemény. Antennák acél tűhegyén . vibrál a kozmikus világ — s csodálva nézed a csigát, ki házát hátán cipeli, tapogatja a nagy utat, mit nyújtózó szeme mutat... Start! És holnap a Vénusz üdvözöl. — Csigabiga, te hová költözöl? S zemben Apám bajusza biztató, hegye korát hazudtoló, kipödörve, bár már fehér, az én bajszomnál többet ér. Iszunk, s ha borunk savanyú, nekünk nemes tüzű aszú: tüzét adja a szív, a szó. Apám bajúsza biztató__ Nyolcvanegy év, sok szürke gond - a szürkéből fehér lett: pont. Őszi reggel Béke! Tengerek fölött halászmadarak szállnak, sirályok serege a Duna fölött: de szép az ősz, béke. Az égre jeleket írnak, fodros jeleket a repülők, szemünket, fülünket vakítják, tépik a jelek, szívünk megriad. Fájdalmasak a háború lármái, Béke. Galambok szállnak a tornyok hegyén túl, és a gépek dörejétől lehull a fák levele, idő előtt hull, messze még a dér. Béke, védd ki a háborút! A bronzvörös ősz után nem erre, tavaszra várunk. A gyöngyvirágot atomokra bontjuk, s a tömény illattól mámorosán köszöntünk, Béke! De hol van még a tavasz! Béke, védd ki a háborút. Mi vagyunk a Béke! 13
