A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-10-15 / 42. szám

D. RADKOVSZKIJ Egy ódon há% vallomásai Egészen közönséges bérház vagyok. Hozzám hasonlót százszámra találhatsz Prágában. Nem vagyok már fiatal, se mo­dern, ám azért öreg sem egészen. Egy­szóval fó középkorú. Még halványan em­lékszem Ifjú éveimre, az embertelenségig szigorú háztulajdonosra, a korlát karfá­ján csúszkáló gyerekek rémére, aki ál­landó figyelmeztetéseivel zaklatta a la­kókat és kegyetlenül leckéztette a ház­mestert. Mindennek ragyognia kellett a tisztaságtól. Dolgozott Is szegény ház­mesterünk reggeltől napestig. Mondanivalóm szempontjából tulajdon­képpen mindez nem Is olyan fontos. Azokról az Időkről szeretnék most beszél­ni, amikor folyosóim egyszeriben elnémul­tak, az emberek korán lakásukba zárkóz­tak és a lépcsőházban' csak futólag üdvö­zölték egymást, hogy aztán minél előbb is­mét egyedül lehessenek. Azokról az idők­ről akarok most beszélni, amikor falaimon otromba horogkeresztes lobogók éktelen­kedtek, amikor utcáinkon elegáns limuzi­nokban übermenschek száguldoztak, és amikor lakóimnak gyakran még betevő fa­latjuk sem volt. Abban az Időben új al­bérlő költözött hozzánk. Külsőre talán semmiben sem különbözött a többiektől. Talán csak abban, hogy németül beszélt. Különben csendes, jóravaló ember be­nyomását keltette. Harmadik emeleti la­kásának ablakaiban szorgalmasan locsol­­gatta virágait, és este bizonyos aktacso­mók fölött görnyedt. Nem lumpolt, sosem rendezett lármás jeleneteket. Nyilván csakis a munkájának élt. Akkor még nem tudtam, kt Is tulajdonképpen ez a férfi. Csak később, jóval később, amikor falai­mon újból plros-fehér-kék meg vörös lo­bogókat lengetett Ismét a tavaszi szél, akkor derült csak fény kétes egyéniségé­re, bűnös múltiára, melyért én, közönsé­ges prágai bérház, nagyon szégyellem ma­gam. Emlékszik m'ég, Franz Jozef Ludwig dok­tor úr, hogy falaim között —■ 1940-et ír­tak akkortájt — kezdte karrierjét mint a Sondergertcht prágai fő államügyésze? Nyilván jól érezte magát nálunk, mert rövidesen egy jobb „saját" villába költö­zött. Az ugyebár egyáltalán nem zavarta önt, hogy a ház egy önök által elitéit cseh hazafi tulajdona volt. ön továbbra Is fontoskodva járt az NSDAP szervezet gyűléseire, melynek 1933 óta érdemes tagja volt. ön semmit sem akart tudni azokról, akik a sorozatos kihallgatások borzalmait átélték, akik pattanásig feszült Idegekkel várták a pillanatot, midőn a halálfejes autó megjelenik házuk előtt, ön mint akkurátus bírósági tisztviselő a cseh hazafiak százait juttatta Wetss, a pankráct hóhér karmai közé. Bizony, nem voltak kevesen. A fennmaradt bizonyíté­kok tanúsága szerint néhány százra tehe­tő azoknak a száma, kiknek fejére ön ha­lálbüntetést kértl Az ok legtöbbször csak ennyi volt: ellenséges rádióadást hallga­tott. Igen, nagyon hűséges és fölötte agi­lis náci volt ön, doktor Ludwtg. Valószí nüleg az akták Is, melyeket harmadik emeleti szobámban oly kitartóan tanulmá­nyozott e szavakkal végződtek: In Namen des Deutschen Volkes — halálra ítélte­tik! Falaim között, a Dejvtce 46 szám alatt jól megalapozta a jövőjét, tisztelt dok­tor úr! Hiszen, ha jól emlékszem, egyike volt ön Is azoknak, akiket a birodalom és a vezér tránti hűségéért magas kitünte­tésben részesítettek. Még egy valamit szeretnék eszébe jut­tatni, amit szintén falaim között élt át. Emlékszik még arra a napra, amikor a vád alá helyezett és az ön javaslatára ki­végzett Svatopluk Cíl édesanyja megláto­gatta? Megalázta magát, sírva könyör­­gött önnek — ám ön könyörtelen maradt. Egyszerűen kidobta e derék asszonyt. Ne kívánja hallani, amit akkor a néma fo­lyosók hallottak, melyeken keresztül a szegény, halálra sebzett asszony haza oán­­szorgott. Tudom, hogy ma, amikor Ismét hűsé­ges, és lelkiismeretes kiszolgálója — most a változatosság kedvéért — a nyu­gatnémet Igazságszolgáltatásnak, azokra az Időkre nem szívesen emlékezik vlsz­­sza. Vagy talán mégis? Talán ön ts, mint annyi más honfitársa visszasírja a régi szép napokat, a náci rend és szervezetek idejét? Most düsseldorfi lakásának egyik szobájában ül és Ismét államügyészl jog­körbe tartozó Iratokat tanulmányoz. Lá­tom, megint fényes karriert csinált. Lá­tom önt... mint akkor Prágában: most Is szótlan, csendes ember, serényen lo­­csolgatja az ablakpárkányon lévő virágo­kat és a keze... a keze vértől csöpög. Es sajnos, nem ön az egyetlen véres ke­zű államügyész Nyugat-Németországban. Vannak bizony még elegen: vagy kétez­ren! (Dr. Erich Jantsch, ma müncheni ál­lamügyész — a háborús bűnösök jegyzé­kén az A—61264 szám alatt szerepel — dr. Jozef Worofsky Amstgerichtsrat Nürn­berg — S—8/136 szám alatt —, dr. Otto Süss kölni főállamügyész — A—6/371 szám alatt stb., stb.J Végezetül talán érdekelni fogja önt, hogy már nem képezem a háztúr tulajdo­nát, már a közösséget szolgálom, hogy a pajkos gyerekek most végre vígan csúsz­kálhatnak a lépcsőház korlátján, hogy a lakók nyugodtan lélegeznek, élnek és dol­goznak. Egyről azonban biztosíthatom, ked­ves doktor út, falaim közé, a Defvlce 46 szám alá többé már nem térhet vissza. Fordította: Péter László Jázon, a régi korok szép legendáinak hőse, e hírnévre és dicsőségre vágyó tsten­­fi, hogy elnyerje a mesebeli aranygyap­jút, argonauta társaival tengereken kelt át, majd a messzi Kolhisz földjén — Áresz mezején — aranylő búzaszemek he­lyett sárkányfogakat vetett el az édes anyaföldbe, és a furcsa vetésből bősz had­fiak keltek ki... Oj korok szép valóságának hétköznapi hősei: egyszerű munkások, mérnökök, pal­lérok és ácsok, kotrógép- és darukezelők, szerelők és hegesztők, a Geschvandtne­­rek, Trembeckyk és Sonogák, Zemanovi­­öovák, Pavúkok és Némethek, Maőallkok és Feketék a nagy építkezés hétszáz hektár­nyi területén, ahol nemrégiben még nyá­jak legeltek és búzát termeltek, már több mint egy éve kábeleket, csöveket és tö­méntelen vasbetont vetnek és vetettek el az exkavátorokkal és talajgyalukkal fel­sebzett rögbe, hogy belátható időn belül acélkalószba szökkenjen nehéz és áldoza­tos munkájuk gyümölcse, s hogy a leged­zettebb acél millió tonnái — amelyet ez a gigant kitermel — gazdagabbá tegyék életünket, megkönnyítsék napjaink szor­galmas munkáját, hogy egyre szilárdabbá és biztonságossá tegyék békevédő törek­véseinket, hogy így a Kelet-Szlovákiai Vas­mű maga is a béke acélszilárd bástyájává váljék. És mindez éppen itt, a Hernéd partján, ahol a múltban oly sok könny és vér folyt, ahol Esze Tamás mezítlábasai futásra kényszerltették Heister generális vértes németjeit, s ahol a mezei hadak dicső unokái, szlovákok és magyarok váll­vetve harcoltak grófok és kakastollasok ellen, megteremtve a Szlovák Tanácsköz­társaságot, és együtt küzdöttek Heister generáls vasasainak horogkeresztes unokái és ezeknek úri bérencei ellen is. Amikor utoljára jártam erre, úgyszólván még majd minden látnivaló a föld alatt volt. Az ideiglenes hídépítő műhelynek éppen csak a váza volt készülőben, és itt-ott egy félig felhúzott téglafal mere­­dezett az égnek. Ma már üzemben van a központi me­chanikai műhely, ahol az ideiglenes híd­építő részleg működik. A műhely nagysá­ga körülbelül hat futballpálya területének felel meg, és huszonhat óriás híddaru hord-Serányen lolylk a csonka a központi mechanikai műhely bejáratánál . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom