A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-10-15 / 42. szám
D. RADKOVSZKIJ Egy ódon há% vallomásai Egészen közönséges bérház vagyok. Hozzám hasonlót százszámra találhatsz Prágában. Nem vagyok már fiatal, se modern, ám azért öreg sem egészen. Egyszóval fó középkorú. Még halványan emlékszem Ifjú éveimre, az embertelenségig szigorú háztulajdonosra, a korlát karfáján csúszkáló gyerekek rémére, aki állandó figyelmeztetéseivel zaklatta a lakókat és kegyetlenül leckéztette a házmestert. Mindennek ragyognia kellett a tisztaságtól. Dolgozott Is szegény házmesterünk reggeltől napestig. Mondanivalóm szempontjából tulajdonképpen mindez nem Is olyan fontos. Azokról az Időkről szeretnék most beszélni, amikor folyosóim egyszeriben elnémultak, az emberek korán lakásukba zárkóztak és a lépcsőházban' csak futólag üdvözölték egymást, hogy aztán minél előbb ismét egyedül lehessenek. Azokról az időkről akarok most beszélni, amikor falaimon otromba horogkeresztes lobogók éktelenkedtek, amikor utcáinkon elegáns limuzinokban übermenschek száguldoztak, és amikor lakóimnak gyakran még betevő falatjuk sem volt. Abban az Időben új albérlő költözött hozzánk. Külsőre talán semmiben sem különbözött a többiektől. Talán csak abban, hogy németül beszélt. Különben csendes, jóravaló ember benyomását keltette. Harmadik emeleti lakásának ablakaiban szorgalmasan locsolgatta virágait, és este bizonyos aktacsomók fölött görnyedt. Nem lumpolt, sosem rendezett lármás jeleneteket. Nyilván csakis a munkájának élt. Akkor még nem tudtam, kt Is tulajdonképpen ez a férfi. Csak később, jóval később, amikor falaimon újból plros-fehér-kék meg vörös lobogókat lengetett Ismét a tavaszi szél, akkor derült csak fény kétes egyéniségére, bűnös múltiára, melyért én, közönséges prágai bérház, nagyon szégyellem magam. Emlékszik m'ég, Franz Jozef Ludwig doktor úr, hogy falaim között —■ 1940-et írtak akkortájt — kezdte karrierjét mint a Sondergertcht prágai fő államügyésze? Nyilván jól érezte magát nálunk, mert rövidesen egy jobb „saját" villába költözött. Az ugyebár egyáltalán nem zavarta önt, hogy a ház egy önök által elitéit cseh hazafi tulajdona volt. ön továbbra Is fontoskodva járt az NSDAP szervezet gyűléseire, melynek 1933 óta érdemes tagja volt. ön semmit sem akart tudni azokról, akik a sorozatos kihallgatások borzalmait átélték, akik pattanásig feszült Idegekkel várták a pillanatot, midőn a halálfejes autó megjelenik házuk előtt, ön mint akkurátus bírósági tisztviselő a cseh hazafiak százait juttatta Wetss, a pankráct hóhér karmai közé. Bizony, nem voltak kevesen. A fennmaradt bizonyítékok tanúsága szerint néhány százra tehető azoknak a száma, kiknek fejére ön halálbüntetést kértl Az ok legtöbbször csak ennyi volt: ellenséges rádióadást hallgatott. Igen, nagyon hűséges és fölötte agilis náci volt ön, doktor Ludwtg. Valószí nüleg az akták Is, melyeket harmadik emeleti szobámban oly kitartóan tanulmányozott e szavakkal végződtek: In Namen des Deutschen Volkes — halálra ítéltetik! Falaim között, a Dejvtce 46 szám alatt jól megalapozta a jövőjét, tisztelt doktor úr! Hiszen, ha jól emlékszem, egyike volt ön Is azoknak, akiket a birodalom és a vezér tránti hűségéért magas kitüntetésben részesítettek. Még egy valamit szeretnék eszébe juttatni, amit szintén falaim között élt át. Emlékszik még arra a napra, amikor a vád alá helyezett és az ön javaslatára kivégzett Svatopluk Cíl édesanyja meglátogatta? Megalázta magát, sírva könyörgött önnek — ám ön könyörtelen maradt. Egyszerűen kidobta e derék asszonyt. Ne kívánja hallani, amit akkor a néma folyosók hallottak, melyeken keresztül a szegény, halálra sebzett asszony haza oánszorgott. Tudom, hogy ma, amikor Ismét hűséges, és lelkiismeretes kiszolgálója — most a változatosság kedvéért — a nyugatnémet Igazságszolgáltatásnak, azokra az Időkre nem szívesen emlékezik vlszsza. Vagy talán mégis? Talán ön ts, mint annyi más honfitársa visszasírja a régi szép napokat, a náci rend és szervezetek idejét? Most düsseldorfi lakásának egyik szobájában ül és Ismét államügyészl jogkörbe tartozó Iratokat tanulmányoz. Látom, megint fényes karriert csinált. Látom önt... mint akkor Prágában: most Is szótlan, csendes ember, serényen locsolgatja az ablakpárkányon lévő virágokat és a keze... a keze vértől csöpög. Es sajnos, nem ön az egyetlen véres kezű államügyész Nyugat-Németországban. Vannak bizony még elegen: vagy kétezren! (Dr. Erich Jantsch, ma müncheni államügyész — a háborús bűnösök jegyzékén az A—61264 szám alatt szerepel — dr. Jozef Worofsky Amstgerichtsrat Nürnberg — S—8/136 szám alatt —, dr. Otto Süss kölni főállamügyész — A—6/371 szám alatt stb., stb.J Végezetül talán érdekelni fogja önt, hogy már nem képezem a háztúr tulajdonát, már a közösséget szolgálom, hogy a pajkos gyerekek most végre vígan csúszkálhatnak a lépcsőház korlátján, hogy a lakók nyugodtan lélegeznek, élnek és dolgoznak. Egyről azonban biztosíthatom, kedves doktor út, falaim közé, a Defvlce 46 szám alá többé már nem térhet vissza. Fordította: Péter László Jázon, a régi korok szép legendáinak hőse, e hírnévre és dicsőségre vágyó tstenfi, hogy elnyerje a mesebeli aranygyapjút, argonauta társaival tengereken kelt át, majd a messzi Kolhisz földjén — Áresz mezején — aranylő búzaszemek helyett sárkányfogakat vetett el az édes anyaföldbe, és a furcsa vetésből bősz hadfiak keltek ki... Oj korok szép valóságának hétköznapi hősei: egyszerű munkások, mérnökök, pallérok és ácsok, kotrógép- és darukezelők, szerelők és hegesztők, a Geschvandtnerek, Trembeckyk és Sonogák, Zemanoviöovák, Pavúkok és Némethek, Maőallkok és Feketék a nagy építkezés hétszáz hektárnyi területén, ahol nemrégiben még nyájak legeltek és búzát termeltek, már több mint egy éve kábeleket, csöveket és töméntelen vasbetont vetnek és vetettek el az exkavátorokkal és talajgyalukkal felsebzett rögbe, hogy belátható időn belül acélkalószba szökkenjen nehéz és áldozatos munkájuk gyümölcse, s hogy a legedzettebb acél millió tonnái — amelyet ez a gigant kitermel — gazdagabbá tegyék életünket, megkönnyítsék napjaink szorgalmas munkáját, hogy egyre szilárdabbá és biztonságossá tegyék békevédő törekvéseinket, hogy így a Kelet-Szlovákiai Vasmű maga is a béke acélszilárd bástyájává váljék. És mindez éppen itt, a Hernéd partján, ahol a múltban oly sok könny és vér folyt, ahol Esze Tamás mezítlábasai futásra kényszerltették Heister generális vértes németjeit, s ahol a mezei hadak dicső unokái, szlovákok és magyarok vállvetve harcoltak grófok és kakastollasok ellen, megteremtve a Szlovák Tanácsköztársaságot, és együtt küzdöttek Heister generáls vasasainak horogkeresztes unokái és ezeknek úri bérencei ellen is. Amikor utoljára jártam erre, úgyszólván még majd minden látnivaló a föld alatt volt. Az ideiglenes hídépítő műhelynek éppen csak a váza volt készülőben, és itt-ott egy félig felhúzott téglafal meredezett az égnek. Ma már üzemben van a központi mechanikai műhely, ahol az ideiglenes hídépítő részleg működik. A műhely nagysága körülbelül hat futballpálya területének felel meg, és huszonhat óriás híddaru hord-Serányen lolylk a csonka a központi mechanikai műhely bejáratánál . . .
