A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-08-20 / 34. szám
Az ajtón át beléptünk a kis kamrába, melyen keresztül egy félórával ezelőtt a csatornába jutottunk. Itt Iván elbúcsúzott tőlünk és továbbra is őrhelyén maradt. Mi visszatértünk szobánkba. Az egész földalatti város az igazak álmát aiudta. Szobámba jutottunk, mégpedig anélkül, hogy közben valakivel is talál - kkoztunk volna. Ruhástól mérgesen az ágyra vetettem magam, mivel vártam, hogy rövid idő múlva úgyis értünk jönnek és becsuknak. Az órák egyhangú lassúsággal teltek, senki sem zavart bennünket. Két óránál hosszabb ideig nem lehettünk távol. Lehetséges, hogy szökési kísérletünket senki sem vette észre? A ventillátort a jelzőberendezés automatikusan is bekapcsolhatta és a gépek zaját a földalatti városka lakói már úgy megszokták, hogy . talán észre sem vették szökési kísérletünket — igyekeztem megnyugtatni magam. Mialatt ilyesfajta gondolatok keringtek agyamban, lassan élaludtam. A csengő, mini általában mindennap, hat órakor ébresztett bennünket. Nyikola ment el elsőnek. Én lehunyt szemmel feküdtem ágyamon, és hallgattam öltözködés közben, mily vidáman Hótázgat magában. Irigyeltem gondtalanságát. Aztán ismét álomba merültem, és a második csengetésig, fél nyolcig aludtam. Gyorsan megittam egy pohár kávét, néhány kétszersültet ettem hozzá s elindultam a laboratóriumba. — Ma valahogyan mintha sápadt lenne — mondta Eleonóra, amint meguillantott. — Rosszul aludtam — feleltem. — Mi nyugtalanította? — A gondolataim Nem tudok semmiképpen sem megbarátkozni kényszerű fogságommal, és úgy érzem, sosem fogok belenyugodni. Eleonóra elkomolyodotl. — Az embernek bele kell törődnie a változtathatatlanba — mondta szomorúan, az enyemhez. Ez meglepet, es felkeltette a kíváncsiságomat. A változtathatatlanba! Mister Bailley, ez a gyanús üzleteket folytató kereskedő, rz az idegen, aki önhatalmúlag telepedett le országunkból, semmiképpen sem jelentheti a végzetet, melynek alá kellene jetnein magamat. De ha maga ilyen fatalista ... — folytattam kissé ingerülten. — Nem vagyok fatalista — felelte. — Az embernek nem keli fatalistának lennie, hogy megértse az egyszerű tényt: a körülmények néha erősebbek nálunk. v- Akkor hát mi gyengébbek vagyunk, mint a körülmények? — lendültem ismét támadásba, mert kiéreztem, hogy ez a kérdés Eleonórát fájón érintette. — Ö. Ön nem érti ezt 1 — felelte, és munkájába mélyedt. Nem akartam elszalasztani e kedvező alkalmat A lány nyilván most olyan hangulatban volt, hogy némi rábeszélés után olyasmit is elárul nekem, amit máskor nem tenne — Akkor hát msgjaTázza meg nekem, amit az előbb mondott! — kezdtem óvatosan. — Szavaiból csupán azt vettem ki, hogy maga is ugyanolyan fogoly itt, mini én, — Téved — felelte a leány. — Épp ma reggel igyekezett rávenni édesapám, hogy menjek el innét és ... hogy Mr. Bailleynek nincs ellene kifogása ... — Ennek ellenére maga nem megy el. Ez azt jelenti, hogy. valami mégis fogva tartja. Ez azt jelenti, hogy mégis fogoly, ha nem is Mr. Bailley foglya, hanem épp azoknak a körülményeknek, melyek nem engedik távozni. Igen, úgy hiszem, most már értem. Említette, hogy édesapja igyekezett rábeszélni, hogy elmenjen. Vele, vagy nélküle? Eleonóra szomorúan lehajtotta a fejét. — Egyedül. — felelte halkan. — Most már részben világosabban látom a dolgokat. Nem akar nélküle elmenni, ő pedig nem mehet, vagy nem akar távozni. Jobban mondva —. Mr. Fatum nem engedi. Eleonóra elmosolyodott, de csak a szemével, azután tovább hallgatott. — Egyszer azt mesélte nekem — folytattam —, hogy családjuk Svédországban igen ismert, ha nem is abban az értelemben, ahogy ismert neve után feltételezni lehetne. Azt mondta, hogy az egyik ősük — szintén Engelbrecht — bányász volt, aki a XV. században népfelkelést vezetett Pomérániai Erik király ellen. Valóban tiszteletre méltó ős ... Mi az, az Engelbrechtek az alatt az ötszáz év alatt elveszítették a híres bányász minden tiszteletre méltó tulajdonságát és csak a fejüket képesek meghajtani Ieigázóik előtt? A szúrás túl erős volt. Nem hittem, hogy Eleonórát legérzékenyebb pontján sebezem meg vele. Egyszer említette forradalmár ősét, akire nyilván igen büszke volt. És most ez az utódokra nézve kétségtelenül előnytelen összhasonlítás megszégyenítette. Hirtelen felállt, kiegyenesedett, fejét hátravetette. Arcából kifutott a vér, szemöldökét felvonta. Szemében csodálatos szikrák lobbantak, melyekhez hasonlót nála még nem tapasztaltam Ha- és elcsuklo hangon — Maga... maga — többre azonban már nem futotta erejéből. Maga nem ért ehhez — fejezte be halkan, majd egyszeriben arcát kezeibe temette és sírva fakadt. ■ Ez nagyon megrendített. Nem akartam megbántani, csupá'm’ősziíifeségre" akartam bírni. Haragja határozottan kellemetlenül" érintett.— Bocsásson meg — mondtam, oly bűnbánó hangon, hogy még a követ is megpuhítota volna (és Eleonóra szíve nem volt kőből], ' ' 1 Lassacskán megnyugodott, fokozatosan visszanyerte önuralmát. — Bocsásson meg, kérem, nem akartam megbántani magát... . Eleonóra felemelte tenyeréből arcét és mosolyogni próbált. -— Felejtse el a történeteket... ''felmondták áz idegeim a szolgálatot:.. Vigyázzon! — kiáltotta egyszeriben, amint észrevette, hogy egy vasdarabot az asztalra dobtam, ahol egy kocka szilárd sze.s.z állott (cseppfolyós lévegoben épp szilárd szeszt fagyasztottunk). - — Mi maga nem .tudja, hogy a szilárd szesz ugyan nem ég, de ütés következtében robban? — Az éter kristályos anyaggá fagy — kezdtem tréfásan, utánozva mentort hangját... — a kaucsukcsö c eppfolyós levegő hatására keménnyé és törékennyé válik, apró darabokra lehet zúzná vagy porrá őrölni; az élő virágok úgy lesietlek, mintha porcelánból lennének, a nemez kalap pedig mintha márványlapbóT. — Elfelejtette megemlíteni a fémek rugalmasságát a cseppfolyós levegő hatására — felelte Eleonóra természetes mosollyal. Ugyanabban a hangnemben folytattam: — ...az ólom szilárdsága a törés helyén csaknem megkétszereződik. A legtöbb fém rugalmassága és ideiglenes szilárdsága a törés helyén fokozódik ... — Talán elég lesz ebből — szakított félbe. — És most munkára. Kezébe vette az ezüstös falú poharat, jól szemügyre vette a benne lévő égszínkék folyadékot, és amikor a felületén egy apró szemetet látott, ujjával hirtelen a cseppfolyós levegőbe nyúlt, — Mit csinál? — kiáltottam rá valóban ijedten. — Hisz elégeti az ujját! (Folytatjuk) mintha az ő helyzete is hasonló lenne .rágósán végigmért, robbant ki belőle: 12
