A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-08-20 / 34. szám

— Figyelem ezt az állatot, anya, olyan különös . .. Ahogy a könyveim között szimatol, ahogy a lábamhoz kuporodik, ahogy álmában fölvinnyog, nyöszörög, haragosan morog ... Néha leül velem szemben, rám emeli fényes szemét, hosszan, szinte várom, mikor szólal meg.

— Aztán meg ne ijedj, ha egyszer igazán megszólal — nevette el magát Bartáné. Vállat vont és kiindult a konyhába.

— Pedig azt hiszem, megijednék — szólt utána elgondolkozva a fiatalember.

— Ügy érzem, szörnyű dolgokat mesélne.

Burkus november végéig naponta kétszer háromszor lekutyagolt a fáspincébe. Sőt — nemegyszer éjszaka is. Nyugodtan tűrte hogy a tanár szájkosarat tegyen rá. Később a pincébe vonulás előtt, már maga tartotta oda a pofáját. A szájko sarat Szikra bácsi ajánlotta fel: — a kutya csak kutya — hümmögte — megvadul és bajt csinál...

— Bait?...? — legyintett mosolyogva Barta. Burkus nem csinál bajt. Ismerem a kutyámat...

— A kutyáját! — bólogatott csendesen Bartáné, s rájött, mennyire megnyugtatóbb, ha fia Burkust simogatja a fáskamrában, mintha az óvóhelyen vitatkozik Gerberrel, Buzánszkyval vagy a többi nagyszájúval. Valaki úgyis kikaparta, hogy néhai idősebb Barta Lászlót miért tették ki tizenkilenc után az alsodobasi iskolából.. . Egyszer odadörgölik a Laci orra alá és kész a baj... Burkus legalább nem mar meg gáládul senkit... Kutya és nem farkas.

— Micsoda furcsa állat...! — csóválta néha a fejét Barta, s mind szenvedélyesebb burzgalommal kutatta a bernáthegyi viselkedésének rejtélyét. Bizalom, ragaszkodás, hála sugárzott az aranybarna szempárból és még valami, aminek értelmét a tanár sehogysem tudta megfejteni. Félelem .. . ? bánat... ? borzalom ..?

— ki tudná megmondani, mit titkol egy ilyen jámbor jószág izgalmas némasága.? Mi az a remegés, ami végigborzong rajta, mi az a fény, ami a pupillák mélyén villan ? Megfejthetetlen, kibogózhatatlen, örökre eltemetett titok.

Aztán egy nap, kora délután, közvetlenül lámpagyújtás és sötétítés előtt, valami történt.

A tanár a kanapén feküdt és olvasott. Burkus ott hevert előtte a padlón — szunyókált. A kihalt utcán, távolból, dübörgő léptek közeledtek Hamarosan a ház előtt hangzott fel egy arra masírozó nácicsapat éneke:

Wir fahren gegen Engelland ...

A csizmakopogás durva ritmusában feldörgő hangra Barta szája széle megrebbent. Fülére rántotta a kispárnát, de ebben a pillanatban Burkus mély, gurgulázó torokhangon felmordult. A morgás hirtelen erősödött, a kutya felugrott, az ajtó felé rohant, és — mintha félrevert harang kondult volna — ugatni kezdett. Ijesztően, vadul, tragikusan.

Mióta új gazdájához szegődött, akkor ugatott először.

Minthogy a nyilvános óvóhelyet mentőállomássá alakították át a bérház lakói, karácsony után, u hátsó udvar pincerészében rendezkedtek be. Néhányan felvetették, nem kellene-e Burkust kilakoltatni a fáskamrából ... A fenyegető veszélyt a gyerekek ragaszkodása és Szente-Szabó ügyeskedése ugyan elhárította, de Burkus etetésének, gondozásának feladata így is megnehezült. Barta, nyugalmasabb pillanatokban, a kutya ócska csajkájával végigjárta a szomszédos pincéket is, de a bernáthegyi kosztja nehezen gyűlt össze. A gyerekeket ritkán eresztették fel a pincéből, s a tanár, ha csak lehetett, maga bicegett végig szájkosaras rövid láncra fogott kutyájával a behavazott hátsó udvaron.

— Oda se neki, Burkus! ■*- simogatta meg a szorosan mellette ballagó eb fejét. — Ha egyszer a többi burkusoktól megszabadulunk, olyan ünnepi moslékot kutyátok neked, hogy három napig nyalod utána a szádat...

Ezekre a bizalmas beszélgetésekre nagyon szüksége volt a fiatal tanárnak,

mert, amióta a karácsony este Hitler győzelmi esélyeinek kérdésében összezördült Gerberrel, gondosan kerülte az óvóhelyi vitákat. Ha már kénytelen-kelletlen odasodródott valamelyik tereferélő csoporthoz, inkább a kutyájára terelte a szót. Megfigyelte, hogy Burkus szinte jelképes lény lett a pincelakók között Aki már nem mondhatta el, ami a szívén fekszik, a fáskamra berenáján át a bernáthegyit biztatgatta:

— Lesz még ez jobban, öreg fiú... Rágsz te még mócsingot is, nemcsak leszopott csontot ...

Burkus ilyenkor feltápászkodott, odasompolygott az emberséges emberhez és nedves orrával bizalmasan megbökte a kezét.

január közepe táján, légiriadó alatt, a ház romos hátsó kapuján kisebb motorkerékpáros SS oszlop hajtott be — az óvóhelyet kereste Az udvaron elhagyott aknavető állás éktelenkedett, a nyilasok, akik ide telepítették röviddel azelőtt menekültek el a közelben ropogó szovjet géppisztolyok elől.

A halálfejesek leugrottak a motorokról, vezetőjük egy társával a pincébe rohant és ordítani kezdett:

— Zivilkleider! Aber rasch!

Civilruha kell nekik — bökte oldalba

Gerber Szénié Szabót. De a légóparancsnok meg se mozdult Buzánszky gyorsan hátraszaladt a motyójához.

— Egy ócska kabátot adhatok nekik — súgta Gerbernek.

Ekkor már az egész óvóhely visszhangzott Burkus bömbölésétől. Barta a fáskamrába rohant, átölelte a kutya nyakát, rákapcsolta a nyakláncot és csttítani kezdte:

— Csit, Burkust Csiba te ... I Hallgass!!!

A kutya most nem hallgatott a szóra.

Orrlikai kitágultak, beleszagolt a levegőbe, felpattant, s a tanárt póráznál fogva magával rántva, kirohant a pincetérbe. Egy két asszony felsikoltott, a gyerekek szétrebbentek. Bartáné sápadtan támaszkodott a falhoz:

— Laci...!

Barta képtelen volt az állatot visszatartani. Botladozva, elfulladtan rohant utána:

— Megállj...! Burkus... megállj...

Burkus pofáján vastag tajték bukkant,

szeme izzóit, mint a zsarát. Az SS-tiszt előtt meghőkölt, két lábra állt és hatalmas mancsának egyetlen csapásával földre terítette. Aztán a torkának ugrott.

— Du Saujud, verfluchter! g- üvöltötte a másik Bartára, és géppisztolyát, amit a feléjük bukdácsoló tanárra szegezett, gyorsan a kutyára irányította.

— Ne!!! — jajdult fel Barta, de már ropogott a sorozat.. Burkus vért okádva omlott az összemarcangolt torkú SS-re.

Tompa zuhanás hallattszott, amint Bartáné a fal mellett némán a földre roskadt. És fent, a pincegádor torkában, rémült, sürgető kiáltás:

— Helmuth! Abfahren!!! Sofort...! Die Russen . ..

A géppisztolyos SS villámgyors mozdulattal kikapta Buzánszky kezéből a civilkabátot és tigrisugrásokkal rohant föl a lépcsőn. Még hallatszott a motorok búgása, a feldübörgő kipufogók, majd hirtelen csend lett. Burkus teste egyet-kettőt ráhdult, aztán elernyedt élettelenül. Vérben úszó, óriás bundája teljesen eltemette az alatta elnyúlt halálfejest.

I

11