A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-08-13 / 33. szám
Lz tehat vegleg keresztezte tervünket villant át agyamon. A ventillátor által előidézett légáram már olyan erős volt, hogy nem tudtunk talpon maradni. A szél hatalmas erejű uragánba csapott át. Behúztam a fejem és igyekeztem átcsúszni a láthatatlan légörvényen, mely egyre inkább szorongatott. Egyetlen lépést sem tudtam már tenni előre. Nyikola földrevetette magát és négykézláb igyekezett tovább jutni. Példáját követtem én is. Azonban ez sem segített. Nagy erőfeszítéssel igyekeztünk megkapaszkodni . a földön heverő tárgyakban, ám a szél föltartóztathatatlanul sodort visszafelé. Tüdőnk megtelt levegővel, úgy éreztük, minden pillanatban megrepedhet, akár a feszesre fújt léggömb. Szédülés környékezett. Éreztem, erőnk elhagy, a harcot azonban nem adtuk fel. Kezünket és lábunkat véresre horzsolta a földön heverő kőtörmelék. A szél hátra csavarta fejemet és a porfelhőben megpillantottam Ivánt. Teste kavargott, táncolt a levegőben, úgy úszott a csatorna torkolata felé. akár ősszel a pehelykönnyű ökörnyál. Valami puha tárgy fejen kólintott, viszszafordulni azonban nem tudtam, hogy megállapítsam mi is lehetett az. Csak sejtettem, hogy Nyikola testébe ütköztem. A ievegőhiány következtében lassankint elvesztettem az eszméletemet, Minden további erőfeszítés hiábavalónak bizonyult. Megfeszült izmaim felengedtek, és tehetetlenül vergődtem a légörvényben, mely a csatornába röpített. Végleg elveszítettem az eszméletemet. Mister Fatum Mikor magamhoz tértem, a csatornába vezető ajtót pillantottam meg. Mellettem feküdt Nyikola és Iván. Ez ese'tben jóformán semmilyen sérülést sem szenvedtem. Nyilvánvaló a ventillátorokat lelassították, amikor a csatornába értünk és így a sűrített levegő lefékezte röpülésünket. Vállon ragadtam Nyikolát, aki csodálkozva rám tekintett, nagyott sóhajtott és mintegy félálomban megszólalt: — Nagyon, nagyon erősen fűjt. Rövidesen megmozdult Iván is. (Folytatjuk) Éjfél. Intettem Nyikolának és útnak indultunk. Szerencsésen végigmentünk a folyosón; s anélkül, hogy valakivel is találkoztunk volna, lementünk az ötödik emeletre, felkapaszkodtunk egy keskeny lépcsőre, mire egy apró helyiségben találtuk magunkat — nem lehetett nagyobb, akár a felvonó kabinja' —, ahonnan már csupán egy ajtó választott el a hulladékcsatornától. Ám itt egy szunyókáló őrbe botlottunk. Hirtelen visszaléptem, azonban Nyikola halkan és gyorsan valamit mondott neki jakutul. Az őrszemben felismerte az idősebb Ivánt — a másik jakutot. Nyikola nyilvánvalóan igyekezett őt valamiről meggyőzni, azonban az egyre csak a fejét csóválta, nagyokat sóhajtott és .ritka növésű szakállát tépdeste. — Nem akar engedni — jelentette ki Nyikola. — Nagyon félni és nem tanácsolni a szökést. Fél a haláltól. Nyikola újból Ivánhoz fordult és kérlelni kezdte, hogy engedjen bennünket. Iván egyre engedékenyebb lett. Azután lemondóan legyintett kezével, kinyitotta a csatornába vezető ajtót és elsőnek átlépte a küszöböt. — Együtt akar pusztulni velünk — magyarázta Nyikola. A csatorna olyan tágas volt, mint egy vasúti alagút. Amikor becsapódott mögöt: tünk az ajtó, egyszeriben koromsötétben találtuk magunkat. Jóllehet igyekeztünk a lehető leghalkahban lépkedni, a vaslapokkal borított padló meglehetősen hangosan dongott lépteink alatt. A végén a csatorna enyhén bekanyarodott. Amikor a kanyarulaton áthaladtunk, egyszeriben megpillantottam a sápadt holdat..! F, gyér fény számomra a szabadságot jelentette. Még néhány lépés és ismét szabadok leszünk. Orromba' csapott a korhadó avar és moha szaga. A nyílás egyre nagyobbodott. A hold megvilágította a csatorna falát, melynek végét pallószerű vaspántok választottak el a külvilágtól. Nyikola már épp rá akart lépni, én azonban kabátujjáná! fogva visszahúztam. Az volt az érzésem, hogy a pántok automatikus jelzőberendezést hoznak működésbe. Nem voltak túl hosszúk, azonban nehezen lehetett volna átugorni őket. Azon törtem a fejem, hogyan juthatnánk át ezen az akadályon. Nyikola ezt nyilván nem értette meg és sürgetett, hogy csak menjünk tovább. Megmagyaráztam neki. hogy mitő! tartok. Tanácskozni kezdtünk. Nyikola azt ajánlotta, hogy Ivánt — mivel ő a legkisebb és legkönnyebb közöttünk — dobjuk át a túlsó oldalra, ő azután hoz egy s gerendát vagy valami fadarabot, melyből pallót készíthetünk a vaspántok fölé. így átjuthatnánk az akadályon anélkül, hogy a vaslemezhez hozzáérnénk. Iván, sajnos ebbe a kis légi útba nem akart belemenni félt, hogy túlságosan összetörné magát. — Én átfutok anélkül is — jelentette ki. — Oldalt, oldalt__ S még mielőtt megakadályozhattuk volna, gyorsan elrugaszkodott és. futni kezdett a csatorna ferde falán, a pántokkal párhuzamosan. Néhány lépést ugyan szerencsésen megtett, azonban a csatorna végén megcsúszott a nedves falon és teljes súlyával a pántokra zuhant... S ha valóban jelző-12 berendezéssel vannak összekötve, akko már tudnak is a szökésünkről. Ezek után mi sem tehettünk más minthogy Iván után futottunk. Két nag ugrással kiértem a csatornából, Nyikol utánam. A talpfákon szaladtunk, kikerül ve az utunkat álló csilléket. Két-háror perc alatt a szakadék szélétől elválaszt útnak a nagyobb felét megtettük. Attó hogy a puha hulladékba esünk, nem fél tem. Teljes erőmből rohantam; a görbeláb' Nyikola állandóan a sarkamban voli Iván azonban — aki nyilván már régót nem gyakorolta a futást — lemaradl Lassítottam, hogy megvárjam, de Nyikol erélyesen rám kiáltott: — Utolér! Fuss! — és szaladt továbt Újból nekirugaszkodtam, hogy utolérjem Nyikolát. A tisztás vége már csupái egy hajításra lehetett tölünk. A szakadél másik oldalán komor, égnek meredő szik Iákon csillant meg a hold fénye. Egyszeriben hátam mögött valami zaj hallottam. Ez a zaj egyre erősbödött, mit végül egyenletes, erős búgásba csapot át. Egyidejűleg észrevettem, hogy velünl szemben élénk szél támadt. Csak nem kap csolták be a fő ventillátort — gondoltán magamban Ez még túl korai lenne, t munka ugyanis reggel hat órakor kezdődik, és most még alig múlott el egy óra A búgás egyre erősödött és a szél ereje is annyira megnőtt, hogy csak erősei meggörnyedve tudtam előre haladni. Egyre lassabban futottam, szaporán kapkodtam levegő után. A levegő gyorsan sűrűsödött. Egyszeriben megértettem, hogy tulajdonképpen miről is van szó. Hátul bekapcsolták a ventillátort. Nem tudtam hogy a hulladékcsatorna a levegőt nemcsak kifelé fújja, de befelé is tudja szívni , M / „ BELJÁJEV ' l3 m \, wmmi Tfirif* ' Él m. JÓL-M-m- áL'Myh*' >' _____________________________________
