A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-07-30 / 31. szám
•AL£K5ZftMÍL — Véletlenül észrevették, amint lefelé zuhantak. Leállították a ventillátorokat, úgyhogy viszonylag nem nagy sebességgel huppantak az első rostára. A szívócsőnek ugyanis a különböző hulladékok felfogására több rostája van. Mindezt jobban megérti, ha egyszer megtekintette az egész berendezést. Holnap vasárnap, így hát megmutathatom magának földalatti városunkat. — Még meg szeretném kérdezni... Eleonóra azonban már minden figyelmét munkájára összpontosította. Menjen és pihenje ki magát — mondta némi nyomatékkal. Valószínűleg kissé sértődött arcot vághattam, mert ismét rám pillantott és a tőle megszokott barátságos mosollyal még gyorsan hozzátette: — Különben még ma este hatkor találkozunk a könyvtárban. Második emelet negyvenegy — egy fejbólintásal üdvözölt, és ismét munkájába mélyedt. Elmentem, hogy szobámban valamelyest kipihenjem magam... A földalatti város Fogságom második napján már meglehetősen jól kiismertem magamat a földalatti városban. Eleonóra mindenről készségesen felvilágosított-A városka első, legfelső emeletét az üzem vezető dolgozói foglalták el. Itt laktak Mr. Bailley, Engelbrechték, a mérnökök, a magasabb beosztású műszaki dolgozók és a... tisztek. — Tisztek? — kérdeztem csodálkozva. Eleonóra zavarba jött. Többet árult el a kelleténél, és most nem tudja, hogyan hozza helyre a hibát. — Ilyen meglehetősen nagy város nem lehet védelem nélkül — felelte. — Olyan üzemőrséghez hasonló védelmi szervezet ez, melynek vezetőit tiszteknek hívjuk. .. Nagyon kérem, senkinek se szóljon, hogy ezt elárultam önnek. Mister Bailley határozottan megparancsolta, hogy védelmi szervezetünkről ne beszéljek önnek, én meg most elszóltam magam. .. Hát igen, ilyenek a nők — robbant ki belőle saját magát vádolva. — És milyen erős a milíciájuk? — kérdeztem. Eleonóra azonban igyekezett elhitetni velem, hogy a fegyveres erőkkel kapcsolatos dolgokról többet nem tud. — Az emeleteket nálunk felülről számítják — magyarázta tovább e valóban nem közönséges város összetételét. — A második emelet két külső körzetében a közepes beosztású alkalmazottak laknak. Mivel én is éppen a második emeleten voltam elszállásolva, sértődöttséget színlelve megkérdeztem: — Körülbelül olyanok, mint én? — Igen, hasonlók — felelte Eleonóra —, csakhogy azok valamivel többet tudnak, mint ön. Az egész belső körzetben könyvtárak és laboratóriumok vannak. A harmadik emeletet a munkások lakják. Ezenkívül ott vannak az élelmiszerraktárak, konyhák, éttermek, fürdők, klubok és a mozi... — Még mozijuk is van? — Igen. Sőt színházunk is. És mi ezen a csodálatos. Ha az embereknek nem lenne itt szórakozásuk, valószínűleg megölné őket az unalom. — És nem célszerűbb egyszerűen eltűnni innen, ha az ember unatkozik? Eleonóra úgy tett, mintha nem hallotta volna a kérdésemet. — A negyedik emeleten — vagyis az alulról számított elsőn — vannak a gépek, melyek a cseppfolyós levegőt ammóniák formájában káliumra, salétromsavra és cianidra bontják. Ezek az anyagok tudvalévőén nagyon fontosak az ipar és mezőgazdaság számára. Gyorsan, csaknem lélegzetvétel nélkül beszélt, félve, nehogy ismét megszakítsam. — Évente több mint egymillió tonna salétromsavat gyártunk és a termelést egyre fokozzuk. Ezenkívül oxigént Is állítunk elő. A negyedik emeleten egy különleges szitarendszerrel ellátott hatalmas cső van beszerelve. A sziták sűrűsége különböző. Vannak olyanok, melyeken egy ember is keresztülfér, és olyanok is, melyeken még a porszem sem hatolhat át. — Akkor Nyikolával együtt mi is átestünk egy ilyen osztályozáson. — Igen. A csőbe időnként a legkülönbözőbb tárgyak és élőlények kerülnek. Leggyakrabban fadarabok. Néha a szél egész tövestől kitépett cédrusokat és legkülönbözőbb fajtájú fenyőket szállít ide. Ebből nyerjük a fűtőanyagot. Tavasszal és ősszel, egyszóval a madárvonuláskor, óriási mennyiségű madár kerül a csőbe. Ezeknek egy bizonyos részét megfagyasztjuk, úgyhogy egész esztendőre elegendő hústartalékunk van. A többit cseppfolyós levegővel kőkeményre fagyasztjuk, majd porrá őröljük és úgy raktározzuk el. Lehet, exportálunk is belőle. Gyakran négylábú ragadozók is kerülnek a csőbe. Sőt, egyszer ilyen légi úton egy jegesmedve és egy tigris is eljutott hozzánk. Az ötödik emeleten légsűrítéses eljárással eltávolítják a csőben levő szennyező anyagokat.A többi emeleteken a fő csőből ide vezetett atmoszférikus levegőt cseppfolyósító berendezések vannak. Minden eme* létén cseppfolyós levegőt tároló raktárak találhatók. Különösen sok van belőlük a hetedik emeleten. Legérdekesebb a hetedik és a nyolcadik emelet. A hetedik emeleten a cseppfolyós levegő segítségével cseppfolyós hidrogént gyártanak, melynek hőmérséklete csupán húsz fok az abszolút nulla felett. A cseppfolyós hidrogén segítségével alakítjuk cseppfolyós halmazállapotúvá a héliumot. Ez a legnehezebb és legbonyolultabb folyamat. Az egész nyolcadik emeleten csupán cseppfolyós héliumot gyártunk — rendkívül értékes anyag. Már van néhány ezer literünk belőle. — És tulajdonképpen hová irányul ez az egész hatalmas termelés? — Mr. Bailley üzleti ügyei iránt nem érdeklődünk — felelte Eleonóra, akárcsak valamivel előbb az édesapja. Meg akartam még kérdezni tőle néhány dolgot, mégpedig: hol van a gépház, és mi van a földalatti barlangokban. Azonban megszólalt a reggelihez hívó csengő és így már többet nem tudhattam meg tőle. Azon a napon, amikor Eleonórával az első emelet főutcáján a hatalmas körfolyosón sétáltam — vasárnap volt. Az örökös körbejárás nyomasztóan hatott rám. Amikor az ajtók fölötti számokra pillantottam, úgy éreztem, mintha egy óriási börtönben lennék. S ezt még fokozta az is, hogy a folyosó teljesen üres volt. Mintha a raboknak ma be lett volna tiltva a kimenőjük. Csak később tudtam meg, hogy az első emelet lakóinak megvolt az a kiváltságuk, hogy kirándulást tehettek a környező erdőkbe, hegyekbe. Természetesen senki sem akadt közülük, aki a szabadban való barangolás helyett a rabfolyosón való körsétát választotta volna. Amikor a csengő megszólalt, egyszeribe megtelt a folyosó emberekkel. Nagy érdeklődéssel szemügyre vettem a város lakóit, azonban egyetlen nőt sem láttam közöttük. A várost kizárólag férfiak lakták. Eleonóra volt az egyedüli kivétel, mint valaha a kereskedelmi hajókon a kapitány felesége. Valamennyien fiatalok voltak. A legidősebb sem lehet több közülük harmincöt évesnél. Egyenruhás férfiakat azonban nem láttam sehol. A tisztek is civil ruhában jártak. Ám testtartásuk és kimért mozdulataik mégis elárulták őket. Az volt a benyomásom, hogy mindnyájan katonaiskolát végeztek. Újonc és idegen voltam közöttük. Ők azonban, amint az jól nevelt emberekhez illik, nem méregettek végig fürkésző szemekkel. Barátságosan köszöntötték Eleonórát, egy futó pillantást vetettek felém és élénk beszélgetés közepette — melyből én, sajnos, semmit sem értettem — tovább haladtak. Az első emelet lakóinak itt külön éttermük volt. Nagyon szerettem volna én is közéjük menni, hogy közelebbről megismerhessem a helyi arisztokráciát. Mister Bailley azonban úgy intézte, hogy ne kerülhessek érintkezésbe a városka lakóival. A laboratóriumban tartottak, amig a munkások szét nem széledtek, munkába is később jártam, mint ők. Az ebédlőbe tilos volt bemennem. Az ebédemet a szobámba hozták, uzsonnámat pedig a laboratóriumban Eleonórával együtt költöttem el. Vasárnaponként, mint például ma, a tízórait is a szobámba hozták. Elbúcsúztam Eleonórától és a felvonóval a második emeletre mentem. Nagyon szerettem volna látni a városka munkásait, s ezért elhatároztam, hogy valamelyest megszegem a rám vonatkozó szabályokat. Azért hát nem mentem a szobámba, hanem a harmadik emeletre, aho> a közös étterem előtt egy sereg munkást pillantottam meg. (Folytatjuk) 12
