A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-15 / 3. szám
Újabb kép villan elébe: — Nem, nem rossz a maga fia, édesapám. Csak tévedett. Ne szégyenkezzen miattam. A munkában itt is megállóm a helyemet, mint ahogy maga megállta valamikor az eke mellett. Nézze csak ezt a cseh újságot, ha nem is tudja elolvasni, a képről ráismerhet. Példás munkás lett belőlem. . . Végül a hídra ér. A városban halvány fények pislognak. Az utcai lámpák hintáznak; hol ide, hol oda csapkodják a hóporos, ködös fényt, mintha milliónyi pille járná körülöttük hatáltáncát. Az utcák kihaltak, ünnepi asztal mellett ül a város népe. Csak a villanydrótok hangoskodnak: mintha egy hatalmas égi zenekar játszaná a jövő század legdivatosabb slágerét... S végül feltűnik a jól ismert, emeletes ház. Fakó fényben ég a keresett ablak, s talán kissé csodálkozik is a hatalmas hóember láttán. Pista a kapu alá húzódik. Sapkájáról és kabátjáról lerázza a havat, majd zsebéből cigarettát kotor elő. Rágyújt és a falhoz támaszkodik. Mohón, nagyokat szippantva szívja le a füstöt, miközben mégegyszer alaposan átgondolja a már annyiszor elképzelt és megtervezett esti beszélgetést. A nagy fejtörésben észre se veszi, hogy körmére ég a cigaretta. Eldobja, aztán lassan elindul fölfelé a lépcsőn. Gyerekes izgalom bizsereg a bőre alatt, mind hangosabban kalapál a szíve. Megáll a jól ismert fehér ajtó előtt. Valami érthetetlen ijedelem lopakodik a szívébe: halkan, elmosódva, mintha nevetnének, pohár csendülne, zene szólna odabent. Fáradt, lassú mozdulattal emelkedik keze a csengő gombjához, és hosszan megnyomja egyszer, nem úgy, mint ahogy szokta: háromszor egymás után, röviden. Kis idő múlva kinyílik az ajtó, és a küszöbön egy középtermetű, szőkehajú fiatalember jelenik meg. Nagyon otthonias mosoly játszik az arcán: — Jó estét! Kit keres az úr? Mintha nehéz bunkóval vernék fejbe Gaál Pistát, megtántorodik Pillanatok alatt összeomlik, szertefoszlik minden elképzelése és szépen felépített terve. Nevetségesen szegénynek, ügyefogyottnak, eltaposott senkinek érzi magát. — Bocsánat!... eltévesztettem az ajtót!... — motyogja ki esetlenül. — Jó éjszakát! ... Elindul a lépcsőn lefelé. Szedi, jobban mondva ejtegeti a lábát lépcsőről lépcsőre, és arra gondol, hogy bárcsak a pokol fenekére vezetné a lépcsősor. Zúg a feje, s halántékán nyugatalnul lüktett egy vastag ér, „Nem, ez nem karácsony est, hanem halottak napja!” — gondolja még magában elég érthetően, de többre nem futja az erejéből. A fájdalommal és keserűséggel bélelt ember nem tud gondolkozni, csak szenvedni. „Majd hálából egyszer széttapossa a szívedet. Helyettem is!” — Ezt visszahangozza most Pista fülében rémítő erővel a lépcsőház. Valahol fönt az emeleten ajtó csapódik, utána fürge, női láb szaporázza lefelé a lépcsőn. — Pista! — szól a legény után Marika. A legény megmered. Egy pillanatra visszatekint, de ismét elindul lefele. A cipősarkak már egészen közel kopognak: — Pista, mi van magával? — Semmi... A lány egészen közel lép hozzá: — Miért nem jött be? — Minek? ... — Hogyhogy minek? — kérdi a lány ijedten. — Akihez én indultam, már nem lakik ott... — Ezt nem értem — mondja Marika döbbenten maga elé. — Jó éjszakát! — Pista ismét elindul, de a lány elibe áll. Szemében ijedség és könyörgés: — Nem, ne menjen el így. Mondja meg, mi történt magával, miért haragudott meg rám? — Tőlem kérdi ezt?... És éppen maga? — Hát maga haragszik, ki mástól kérdeném? Gaál Pista nagyon elkeseredett hangon szól: — Menjen csak szépen viszsza a... a ... Meg talál magára haragudni miattam ... Kellemes ünnepeket kívánok! II. rész (21) Jő éjszakát! — Most már határozott, gyors léptekkel indul Pista lefelé a lépcsőn. Kovács Marika egyszeribe megérti a legény furcsa viselkedésének az okát. és még mást is, amitől megremeg és felmelegszik a szíve. A legény után rohan, elibe áll, és mindkét kezével megfogja a kabátja hajtókáját. — Pista én ... én azt akarom magának mondani, hogy . .. hogy... — a legény mellére hajtja a fejét — ... szeretem ... — Nem igaz! — Szeretem! Nem hiszi? — Gyors mozdulattal átöleli Pistát, és csókolja, csókolja tán ezerszer is. — Még most sem hiszed ? — És azt a másikat? — Kit? — Hát, aki fent van a ... Marika elkacagja magát: — Szép kis história lenne, mondhatom, ha a barátnőm vőlegényét szeretném. — No, egy-kettő, gyerünk felfelé, hadd mutassalak be nekik! Megfogják egymás kezét, és mennek föl a lépcsőn. Mindketten úgy érzik, könnyű szárnyakon nagy-nagy magasság-» ba emelkednek, ahol végtelen a csend, ahol csak két szív dobogásában zeng a vallomás és csobog a boldogság, mint hárfa húrjain a dal... *** Pista és Marika magára marad. A rádióból halk muzsika árad. Ízletes a vacsora, nem kevésbé a pohárban gyöngyöző rizling. Talán már éjfélen is túljár az idő. Odakint még mindig veszettül dühöng a szél, de idebent, a szobában barátságosan duruzsol a kályha. Pista bátorságát meghozza a rizling, és végre rászánja magát a vallomásra: — El kell neked mondanom valamit, Marika. — Nem lehetne inkább máskor ? ... olyan jó most így ... — Most kell elmondanom, tovább nem bírom magamban takargatni! Marika is elkomolyodik egy pillanatig, aztán megpróbálja könnyed viccelődéssel elűzni a közéjük ereszkedő hangulat komor, nyugtalanító ízét: — Csak nem azt akarod mondani, hogy. .. hogy négy gyerek apja vagy!? — mondja jóízű éllel. — Hát... majdnem ... A lány arcáról egyszeriben leolvad a mosoly: — Micsoda?! — Ne, ne ijedj meg, a dolog nem úgy áll egészen. Szóval elmondok mindent őszintén, csak hallgass meg! Meghallgatsz? — Meg — feleli a lány elsápadva. És Gaál Pista beszélni kezd. Pontosan, részletesen elmeséli a sorsát... A kályha továbbra is csendesen duruzsol. Néha rámordul a kéményben futkározó szélre. A rádióban idegen nyelven egy férfi beszél, amit olykor nagy nevetés és taps szakít félbe. A szekrényben sorakozó könyvek alatt aprót pattan a deszka: talán valamelyik regényhős fordult meg álmában... A poharakban is hallgat a zöldes, aranysárgába hajló borocska ... S az óra ketyeg, ketyeg csendes tapintatossággal. A kismutató lassan, de biztosan kúszik a hármas felé... Pontosan hármat jelez az óra, amikorra Pista befejezi sorsának pontos és alapos ismertetését. (Folytatjuk) 11 UUVICSEK RM „ I CIlEKSfflf
