A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-14 / 20. szám
ORDÓDY KATALIN: Bugár Bálint helyszíni szemlét tart A járási nemzeti bizottságon húsz pert alatt végzett. Furcsa volt megszokni a gondolatot, hogy „nyugdíjas” lesz; ő, a kisparaszt, akár valamikor a tanító úr, vagy a többi kaputos ember. Furcsa volt megszokni, de könnyű, s most már egészen magától értetődőnek találta. Lehet, azért, mert a hozzá hasontó földhözragadtak közül többen is, mint a Komzsik meg a Kotrusz is ugyancsak a nyugdíjasok soraiba emelkedtek, s szemérmesen i— de hogy azért lássa, akinek szeme van a kapu közelében tartózkodtak olyankor, mikor a postás a pénzes borítékot hozta. Talán, hogy a Bodri, vagy Talpas ne viselkedjék túl barátságtalanul. Ment hát Bugár Bálint dolgavégezetten. Tempósan rótta lefelé a lépcsőfokokat, s arra a másik dologra gondolt, arra a másikra, amit nem tudott olyan könynyen megszokni, ami régóta titkolt izgalomban tartotta; pedig az sem volt nagyobb csoda annál, hogy ő nyugdíjas lett. Hátralévő idejét az autóbusz indulás sáig ennek a másik, titkolt dolognak akarta áldozni. Mert a feleségének sem szólt, mintha szégyelite volna emésztő vágyát. Az igazat megvallva szégyelite is, bár nem volt rá oka, de talán férfias méltóságához nem találta illőnek azt a lázas kíváncsiságot, ami az üzembe vezette. Otthon lesz időben, s csak ő fogja tudni, hol járt. Aztán, ha kedve tartja, esetleg otthon is megemlíti, úgy mellékesen, mintha az autóbuszra várakozván ötletszerűen jutott volna az eszébe. Az üzem kapujánál váratlan nehézség állt útjába. Nem lehetett oda olyan egyszerűen bejutni. De azért volt ő Bugár Bálint, hogy ne fusson meg. ha egyszer akar valamit. Rögvest eszébe jutott, hogy dolgozik itt egy falubéli jóembere, és nem is akármilyen poszton. Egy rövid telefonhívás, és öt perc múlva kezében tartotta a belépési engedélyt. Biztos léptekkel haladt a főúton vagy ötven métert, aztán megszólított egy arra haladó, kék kezeslábasba öltözött fiatalasszonyt. • — Mondja, lelkem, merre találom itt az üzemi rendelőt? A munkaruhás menyecske készséges felvilágosítást adott. Bugár Bálint kinyitotta a fehérre lakkozott lengőajtót, és orra menten jelezte, hogy jó helyen jár. A folyosón patikaszag terjengett, a falak mellett elnyúló padokon emberek ültek. Ajtótól ajtóig vándorolt, böngészte a felírásokat, aztán rátalálhatott arra, amit keresett, mert letelepedett az egyik ajtó mellé. Miközben erősen vigyázott, hogy füle minden bentről kiszűrődő hangot elkapjon, szemügyre vette a többi várakozót. Csirkenyakú, ötvenes férfi ült vele-szemben, arcát keserű barázdák szántották keresztül-kasul. Két asszony a betegségéről tárgyalt kimerítően, ketten meg csöndesen üldögéltek egy távolabbi zugban. Bugár Bálint várt egy kicsit, de nem sokáig bírta, s az első alkalmas pillanatban megszólalt. — Fontos, hogy az ember jó kezekbe kerüljön. Hallottam, sokan dicsérik az új orvosnőt. Titokban néhány állítását megerősítő, elismerő szóra sóvárgott. Az egyik aszszony mindjárt felelt is, de nem úgy, ahogy várta. . . — Mit tudhat az ilyen fiatal teremtés? De hát, akit ide tesznek, az van itt. — Felhúzta a vállát jelezve, hogy a beteg kénytelen belenyugodni a tényékbe, ha te tetszik, ha nem. — Nem úgy van az — kelt Bálint az orvosnő védelmére. — Nem adnak annak diplomát, aki nem szolgált rá. Meg az ilyen fiatalok még türelmesebbek, buzgóbbak is ... — Nem vettem észre — szólt közbe a keserű arcú férfi —, úgy elintézik az embert, hogy mire észbekap, már kívül találja magát az ajtón. — Hát — duplázott rá az egyik aszszony —, sokuk csak úgy futószalagon intéz el minket. Ha baksissal bélelt borítékot csúsztatnak a fehér köpeny zsebébe, bezzeg nagyobb alapossággal... Bálintot nagyon szíven ütötte ez a beszéd. — Csak nem gondolják komolyan, hogy ez is ... hogy ő is ... — Egyik kutya, másik eb.. . Miért lenne éppen ez különb? — Azért! — fortyant fel Bálint villogó szemekkel. — Nem lehet minden cipőt egy kaptafára húzni. Tudom, vannak olyanok, mint akikről beszéltek, de nem olyan mindegyik. Ez se! Tudják meg. hogy ez se, ez az új fiatal orvosnő! Én tudom, mert... — Mert magát biztosan hájjal kenegette. Azért van úgy oda. Csak tudnám, miért kenegette — nevetett csúfondárosan az egyik asszony —, azért, mert olyan deli szép legény vagy, mert hízott libával kedveskedett neki? — Se ezért, se azért — öntötte el Bálint nyakát, arcát a vér, s hangja jóval magasabbra szökött a rendesnél. — Most vagyok itt először. — Akkor meg mit beszél? — És maga? Meg maga? Maguk mit beszélnek? Magát talán már kidobta, mielőtt észbe kapott volna? — fordult a barázdás arcú férfihez, s aztán az asz-10 T