A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-14 / 20. szám
mm 0 |tezernyolcszász hektár mezőgazdasági földterület. 1178 állandó alkalmazott. Egy ezred a mezőgazdasági munka frontján. Hogy milyen lesz a gazdaság 1970-ben? Nem lehet kiszámítani. Annál inkább nem, miután az 1970-es terveiket már 1965-ben elérik. Jóslásokba bocsátkozni hálátlan dolog, mert pillanatnyilag nem reális. Mit tehet ilyenkor a riporter? Feljegyzi az alapokat, amelyekre a jövő épül. Víz A bajcsi állami gazdaság területén kevés az évi csapadék. Hosszú évek tapasztalata igazolta, hogy kevesebb eső esik itt. mint amenynyi a mezőgazdasági termékek bő terméséhez elegendő lenne. Bő termés. Igen. A jövőben bő termésre van szükségünk. Ezért az ember természettel folytatott tudatos harcának a célja, hogy függetlenítse magát az időjárás, az éghajlati viszonyok mostohaságától. Ennek érdekében évek alatt hosszú-hosszú csatornákat épít, amelyek létrehozásához a természetnek évezredekre volt szüksége. Piros csöveket rak a földbe, hogy tavaszi szántáskor ne süppedjen le a lánctalpas traktor és a serkenő gabonát ne áztassa ki a feltörő nedvesség. Bajcson kevés a víz. Az állami gazdaság területére kevesebb csapadék esik, mint amennyi kellene. A jövő útja az öntözéses gazdálkodás. Bajosnak szerencséje van. Közelében folyik a Nyitra és a Zsítva, A bajcsiak hét akkumulációs víztartály építését tervezik, Az első víztartály már elkészült. Négy és fél hektáros vizterület százötven hektárnyi földterületet tesz termékenyebbé. A víz sima tükrén a gazdaság kacsái, libái, mélyében kövér pontyok úszkálnak. Ha a többi is elkészül, Bajcson az időjárás nem befolyásolja többé a termést és ezzel természetes halállal kimúlik a parasztember évezredes réme — a szárazság. Komposzt A termőföld különféle vegyi anyagok összetétele. A termés, a kalász, a mag, szintén vegyi anyagok összetétele. Legfontosabb alkotóeleme a víz. Ezt a bajcsiak biztosítják. A többi anyagokat meg a trágyázás. 'arga Gyula és Pataki József mesterek meg a komposztkeverő gép tervei Az etetőkocsi — Srámek Ferenc és Béla műhelyvezető a tervezője Színre lép a bajcsi jövő egyik főszereplője — a komposzt. Eddig a gazdaság földterületének huszonöt százalékát trágyázták évente. Aztán feladatokat kaptak, amelyeket meg kellett oldani. Az egyik ilyen önként vállalt feladat: mezőgazdaságunk 1970-es színvonalát már 1965-ben elérni a gazdaságban. Amikor tervezésről van szó, az emberi ész dolgozik, és az emberi gondolkodás a terveket reális alapokra építi. Fekál trágya A gazdaság haraszti részlegén a nagy-hizlaldában 12 000 hízósertés röfög, és naponta nagy mennyiségű hulladékot takarítanak el alóluk az etetők. Megvan az egyik alap nyersanyag. A másik a tőzeg. Olcsó nyersanyag. A gazdaság százezer métermázsa iekáltrágyát terme! a jövőben évente. Hogyan? Cisty Ján, a gazdaság technikusa elgondolása alapján univerzális komposztkeverő gépet gyártanak a gazdaság gépjavító műhelyében. A gép produktivitása a számítások szerint ezer százalékos lesz. Két ember kezeli, gombokat, kapcsolókat nyomogatnak, kallantyúkat állítanak át, a többit pedig elvégzik a villanymotorok. És a gazdaság földterületének 25 százaléka helyett harmincöt százalékát trágyázzák meg évente. Különben Is a gazdaság a gépesítésre való törekvés iskolapéldája. Az idén a mezőgazdasági munkák ötven százalékát gépesítették, jövőre százszálékosan akarják gépesíteni. Itt van például ilyen egyszerű dolog, mint a disznóetetés. Jól emlékezem még az anyámra, ahogy reggel készítette a vödörben a moslékot a hízónak, keverte, vízzel hígította, aztán vitte ki az ólhoz, a favályúba öntötte és közben sóhajtozott, mert fájt a dereka. A bajcsiak másképpen csinálják. Igaz, hogy nekik több sertésük van — mintegy tizenötezer —, ők az etetést automatizálták. Hosszú ólakban, ketreceikben híznak a jövő szalonnái és füstölthúsai meg oldalasai, ketreceik között egyenes betonút vezet, acélsínekkel. A síneken bányacsille-féie kocsi jár. Akkumulátorokban rejlik az erő, amely a kocsit hajtja. Srámek Ferenc, a gazdaság igazgatóhelyettese a tervezője. Sokat tud ez a kocsi. Megkeveri a beléadagolt tápanyagokat, vízzel hígítja, aztán végigfut a ketrecek között és kiosztja a visító, éhes disznók között. Embereket kímél meg a derékfájástól. Nem kapálunk Nem akartam elhinni, de Mataáovsky Ján, a gazdaság igazgatója azt állította, hogy a jövőben nem kapálnak. Ojabb engedmény a görnyedésben megfájdult derekaknak. Úgy látszik, az ember napról napra egyenesebb lesz. Simazin. Atrazin. Két idegen név a titok nyitja. Jövőre már mindkettőt gyártja a bratislavai Dimitrov üzem. Maíaáovsky igazgató azt mondja, hogyha ezekkel beszórják a kukoricatáblát, ott gyom nem nőhet. Nem kell kapálni. Néha a brosúrákat csak felületesen futja át az ember, és nem gondolkozik el a tartalmukon. Pedig érdemes lenne. A mezőgazdaság „kémizálását“ régóta népszerűsítik már, nem tudom mennyire hatolt be a köztudatba, hogy ez nemcsak üres szólam, de nagyon komoly és modem dolog. Még a derékfájástól is megvédi az embert. Utópisztikus képet fessek Bajosról? Nem. A jövőről csak annyit, hogy a fantázia Bajccsal kapcsolatban elszabadulhatna és írhatna televíziós képernyő segítségével irányított, önműködően szántó traktorokról, automatizált és központosított sertéstenyésztő üzemekről, és a technikának a mezőgazdaságba való diadalmas bevonulásáról. Ám az újságíró a jelent jegyzi, még akkor Is, ha a jövőbe néz. A bajcsi jelen pedig olyan, hogy derűsen néz belőle az ember a jövőbe. DUBA GYULA
