A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-04-09 / 15. szám
s'y or//s/sr/AX’/f'/e 15 Ébredés az új otthonban í gy télidőben délután négy órakor * már az alkony sötét cseppjei olvadnak szét a levégőben és öreg ember nem igen megy tovább a szomszéd kapujánál. Mert az a kis út megtehető papucsban, vállra vetett nagykendővel, amit könnyen kioldanak a reszkető eres kezek. A csúszós út fáradalmai is csak percekig «tartanak, azután lehet pihenni a konyhában, ahol duruzsol a kályha és olyan jól esik a beszélgetés. Varga néni mégis délután négy órakor érkezett a kastélyba. Igen a kastélyba, nem tévedtem, mert ez valóban kastély volt, valami Pálffy gróf tulajdona. Csak most már nem Pálffy-kastély a neve, hanem Pihenés háza, és életbe, gondba, munkába fáradt óregek lakják. 4 z irodában beírják Varga néni ada" tait egy nagy könyvbe, azután mosolygós fiatalasszony vezeti őt az első emeletre. A fia addig lent maradt. A fia Varga Péter nagyon sápadt, állandóan a szája szélét harapdálja, sírhatnékja van. „Rongy ember vagyok, pipogya ember vagyok” ezt gondolja magában Varga Péter. — Mert hasogatja szívét a fájdalom, hogy édesanyja nem élhet a házában. \l arga néni nemsokára lebotorkál az * emeletről és megáll a fia előtt. — Hát köszönöm a segítséget Péter: A férfi megtántorodik. — Édesanyám, higgye el, én nem akartam, nem így akartam. Az öregasszony úgy néz rá, hogy elakad a szava. — Na csak menj Péter, mert lekésed a vonatot. Csak eredj! Varga néni megfordul és felmegy az emeletre. Az otthon új lakója belép a szobába, ahol még egy öregasszony üldögél. Nézi egymást a két ráncosarcú szüle, azután a régi lakó halkan megszólal: — No nézzen csak körül. Csak nyugodtan, Aztán sírja ki magát. Azt mindenki úgy csinálja. Olyan sok szeretettel mondja ezt, hogy Varga néninek mindjárt sírhatnékja támad. Amikor egyedül marad, először ámulva nézi a karosszékeket, a puha ágyat, a szőnyeget és fázékony, öreg bőrét lágyan simogatja a meleg levegő. Azután leül és kibuggyannak a könnyei. Mert mégis csak szomorú ez. Hogy az ő menye ilyen szívtelen. Mert a Péter az kőműves, messzi városokban jár. Ő meg mindig a menyével élt. Igyekezett is kedvébe járni. Igaz — hetven év nyomja már a testét, de azért eltéblábolt, takarított, mosogatott és soha nem szólt a fiatalok dolgába. Csak azt árulta el néha-néha, hogy nagyon szeretne már nagyanya lenni. Ezért gyűlölte őt a menye, mert az nem akart gyereket. Tíz éve aszszony, de mindig azt mondja, hogy addig nem lesz gyerek, amíg mindene nem lesz. Pedig már saját házban laknak, tornácos házban, szép bútorok, rádió, és még olyan fadoboz is van, amivel látni, hogy a városban mit csinálnak. Tudta a nevét is annak a doboznak, de elfelejtette, mert ő már ilyen feledékeny, hetven éves, szegény öreg parasztasszony. Mormolja a szavakat Varga néni és már nem is a szemeiből, de a szívéből ömlenek a könnyek. — Egyedül neveltem én a Pétert, mióta szegény jó emberemet megölte az Eszterháziék masinája, Részaratásnál szedtem a markot, palántálástól görnyedeztem, sok hátifa alatt roskadoztam, amíg felneveltem Pétert. És most, hogy megroggyantam, elűzött az a cifrálkodó cudar. Elvette tőlem a fiamat! Igaz, ő maga mondta, hogy elmegy, ■ mert látta, hogy a fia igen szerencsétlen. Megjött egy-két napra a távolból és egyéb dolga sem volt, mint igazságot tenni az anyja és a felesége között. Varga néni ül a karosszékben és felsóhajt: — Hej, ha az én drága jó uram élne! Azután ismét megerednek, könnyei és mossák, oldják az öreg szív szomorúságát. Elalvás előtt még rámosolyog a szobatársa: — Jobb ez, mint otthon, majd meglátja. Öregek vagyunk, egyformák vagyunk. Jól megértjük egymást. Másnap reggel lemegy az ebédlőbe. Az ablakokon át beinteget ‘a téli világ. A havas fenyőkre és zöldfehér bokrokra aranyszálú palástot sző a nap. Minden szikrázik, ragyog és a fehér terítővei letakart ászt-' felől kávé és méz illata hívogatja a gyülekező tipegő öregeket. Beggeli után leül egy asztalhoz és *» nehéz, botladozó betűket ír a papírra: „Kedves fiam, ma reggel még akácmézet is kaptam, kávét ittam és olyan puha ágyban alszom, mint a királyok ... Hát csak végezd a munkádat és ne aggódj miattam. Van már barátnőm is, olvan formájú mint a Kerekes Sára nőnéd, igen jóban vagyunk, egy szobában lakunk ...” írja a levelet naTM buzgalommal, * szemüvege kissé lecsúszik orra nyergéről és az utolsó mondat után pont helyett egy könnyycsepp hull a levélpapír fehér lapjára. PÉTERFY GYULA Vilma Lesková: lánya (tusrajz) F EC SÓ PÁL:. T avasz'köszöntő Téli kedvem panyókán hagyom, morcosán csüng le most a vállamon, tavaszi csókra csuszorítom szám, borúm ez úton elhagyom talán. Napsugárral játszom, az ég tiszta kék, fényesítem párom komoly, szép szemét, emberi tavasz új fénye köszönt, fogadja szívünk ezt a fényözönt, köszönte szívünk az új rügyeket — a méhek szárnya is békét integet. Gyütjsük az álmunk, vágyunk, örömünk s a szerelmünk is it marad velünk, ápolgatja gyermekünk szívét s a gyermek idézi a tavasz színét. Rózsaszín álmot benne keres, szemében nyílik örök nefelejcs, amit ő gügyög, az mint igaz, mert rokon a gyermek s az üde tavasz. Rokon a jövőnk és a napsugár — az ember mindig fénysugárra vár, fényben játszik a munkánk nyoma s munkánk nyomán jön szívünk tavasza. 9
