A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-03-26 / 13. szám

Margarit» Nazarov* óa keflvanoe, Pur» A »zovjet filmszínházak nagy «Ikerre! játszanék olyan filmeket, amelyekben állatok szerepelnek. A Don Quijoteban például Vaszka nevű oroszlán, a Ttgrlsazelldltőben Pers nevű tigris játszott. Most a Lenfilm stúdiójában forgatnak egy filmet, amelyikben az állatok olyan szerepet kapnék, mint eddig még sohasem. A filmnek Tigrisek a fedélzeten elmet adják, éspedig azért, mert egy hatalmas hajó fedélzetén utazó tigrisek­­röl és egy oroszlánról szól. Ezek a „finom" teremtések véletlenül kiszabadulnak, e míg vissza­kerülnek ketreceikbe, a hajó személyzete sok mulatságos és kevésbé mulatságos eseményen megy keresztül. Az Igazat megvallva, érdekes­ségből a forgatás ideje alatt sem volt hiány. A tigrisek Lenlngrádban, egy hatalmas elkerített térségen tanulták „szerepüket". Ezt még ki lehe­tett bírni. Hosszabb volt, mikor a tigris-színészek Ogyesszába érkeztek. Ott ugyanis az újdonsült színészeket szabadon engedték a hajó fedél­zetén, mely azután a filmrendezőkkel együtt kifutott a nyílt tengerre. A szerepek felcserélődtek, a tigrisek voltak szabadon ás a filmesek a ketrecben, a rács mögött. Minden nap hozott valami üjat. A forgatókönyv szarint a tigriseke) arra kellett kényszeríteni, hogy a tengerből a part felé ússzanak Hau­srat fontolgatás után erre a megállapodásra jutottak: az állatokat a ketreccel együtt a tengerbe bocsátják ás csak a vízben nyitják ki az ajtót. Ural azonban nem tervezett be magának aznapra fürdést. Akro­batikus ugrással a ketrec tetején termett, ás kényelmesen elhelyez­kedem az operatőr mellett. Ilyenformán az nem tehetett egyebet, a vízbe vetette magát. Ural pedig kitünően elszórakozott a halálra rémült operatőr ottfelejtett felvevőigépével, különös érdeklődést tanú­sítva iránta. A Tigrisszelldltő című filmtől eltérően — amelyikben Margarita Na­zarova, az igazi állatszellditó csupán dublőzte a főszerepet játszó Ludmila Kaszatkinovának —, ebben a filmben Mariannát, a kiszolgálónőt játssza, aki saját akarata ellenére lesz amatőr állatszellditó, s így megvédi a hajót, személyzetévell együtt. A film egy érdekes jelenete, Marianna belepottyant a vízbe, s mivel nem tud úszni, a tigrisek jönnek segítségére. A leány nyakukba kapasz­kodik és a tengerparti strand irányába úsznak, ahonnan a fürdővendégek kétségbeesetten elfutnak. Szerencsésen partot érnek az állatok, gond­talanul játszadoznak az otthagyott ruhákkal. A forgatás rendben, terv szerint ment. Egyszeresek az egyik tigris a kabin tetejére került, s kevés híján kiugrott a strand parkjába. Néhány pillanat múlva a tigris Ogyessza utcáin sétált volna — amely bizonyára hamarosan kiürül —, ha szerencsére az egyik szelídítő nem áll készenlétben, hogy e kellemetlen meglepetést megelőzze. A külső felvételek már elkészültek. A filmesek megkönnyebbülve tértek vissza Lcningrádba. Ott az egyik legnagyobb műtermet hajó­­fedélzetnek rendezték be. A köröskörül felállított ketrecekben Vaszka ás tíz tigris-szépség Pírét csimpánzzal közösen szinászl képességeiket tökéletesítik, A négylábú hősöknek e filmben nyújtott teljesítménye nemcsak a szovjet filmművészetben, hanem világviszonylatban is egye­dülálló. H* tigrisek utaznak a hajón, ilyen Jelenetek is előfordulnék itlrnitek mór Ily»« asszisztáld* mellett?

Next

/
Oldalképek
Tartalom