A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-12 / 11. szám
Szív, szorgalom, eredmény A faluból jó negyedórányi a járás. Felkapaszkodunk a sziklás dombra, elhúzunk a husziták idejéből fennmaradt templom mellett s máris az állami gazdaság tornai részlege fogad bennünket, öt gazdasági épület és raktár. Kilencvenhat tehén, négyszáz sertés, kétszáz juh, meg egy nagy-nagy karám. A hó még tartja magát a vidéken, a -szántókon elég vastagon terül, hideg idő járja. Ilyenkor február utolsó napjaiban nem nagyon dicsekednek semerre az állatokkal, a tejhozammal. Jó takarmány híján veszítenek súlyukból, és alig eresztenek valamennyit a sajtárba. Kivétel persze a tornai részleg, ezért kerestük fel. Ott a fejési átlag februárban: 9,3 liter. Jegyezzük meg mindjárt, hogy ez országos méretben is kiváló eredmény. És mondjuk ki bátran, fél kezünk ujjain meg tudnánk számolni azokat a gazdaságokat, ahol ilyen magas napi hozammal dicsekedhetnek. A tornai részlegen nyolcán etetik-fejik a teheneket. Polc István, Galko Pál, Kocsis István, Bányász Mihály, Téglás Pál, Szoroka Anna, Fazekas Zsófi és Galko Ilona. — Mi a magas tejhozam titka ? A közepes termetű és szűkszavú Gelko Pál felel a kérdésünkre. — Nem könnyű a ml munkánk — mondja Gaiko Pál — A takarmány megfelelő elkészítése. Gabona és árpaszalma a szecska, ehhez megy még húsz kiló silótakarmány, nyolcvan dekagramm melasz és három kiló abrak. Ennyi egy-egy tehén fejadagja. A mi istállónkban tíz liter a fejési átlag. — Ennyi Zsarnón is ? Tagadólag rázza a fejét. — Csak hét liter. Pedig ugyanolyan minőségű takarmányt etetnek, hiszen egy gazdaságba tartozunk. — Mivel magyarázza a különbséget? — Nem tudom semmivel magyarázni. A teheneink nem jobbak, a takarmányadagunk sem nagyobb... Talán a gyakorlat már nálunk, ahogyan összekeverjük az élelmet. Talán a gyakorlat... Nyugodtan, megfontoltan ejti ki a szavakat s önkéntelenül is azt juttatja eszünkbe, hogy a tornai részleg tehenészei hozzáértő, tapasztalt emberek. Galko Pál például tizenkét éve eteti, feji a teheneket. Harmincnyolc éves, három gyermek apja, 1949-től dolgozik az állami gazdaságban. Természetesen, dolgozott építkezésen is, meg falusi pásztorként édesapjával együtt járta a debrődi legelőt, majd ugyanott a községi kerülőségbe kóstolt bele és Gombos pusztán is meg lehetett találni az Adler bérlő majorjában. Am jelenlegi munkahelye tetszik a legjobban. Hajnali fél négykor kel, megy az istállóba, aztán naponta háromszor etet és fej, megtisztítja a teheneket és takarmányt készít. így történik ez hónapról hónapra, évről évre, s ő nem ún bele a foglalkozáséba, szereti az állatokat, szereti utolsó cseppig kifejni tejüket. Minden munkának megvan a szépsége!... 1953-ban készen vett házat a faluban, és már ott tart, hogy szeretné kicserélni nagyobbért, kényelmesebbért. — Jó hely, tetszik nekem. Nem mennék el innen! — mondogatja barátainak, ismerőseinek, szomszédainak, pedig nincs vasárnapja sem, ünnepnapja sem, a teheneknek enni kell. íme, a Galko Pál élete dióhéjban. Nyolc fejő közül egyet ragadtunk ki, s bepillantottunk a munkájába. Vehetnénk sorra a többit is, mindnek van valami megragadó az életében. A harminckilenc éves Polc Istvánnak történetesen az édesapja Paiaviehiní János őrgróf birtokán dolgozott. Két tanyája, nagy erdősége volt. Az apa élete grófi birtokon sorvadt el, a fiáé viszont az állami gazdaságában nyert értelmet, — így igaz. Azt mondtuk: a tornai részlegen 9,3 liter a fejési átlag. Mit lehetne még hozzáfűzni ehhez? Esetleg annyit, hogy a nyolc etető-fejő tegnapi és mai életé is belekeverődik a takarmányba. Azért olyan kifogástalan, azért olyan tejes. * * * Hogy a növénytermesztés helyzetéről is képet nyerjünk, Zsigrai József gazdával kell beszélgetnünk. Kint van a részlegen, nem nehéz rátalálnunk. Ö a következőket mondja: — ötvenkilencben 33 q búzát, 79 q lucernát, 400 q cukorrépát és 6Ó0 q takarmányrépát termeltünk egy hektáron. Ez azt jelenti, hogy kalászosokból már hatvankettőben teljesítjük a hatvanötre tervezettet, húsból .pedig még ebben az esztendőben. Semmi különöset nem állítok. ha azt mondom, hogy a harmadik ötéves tervet négy év alatt teljesítjük. A tornai részlegen harmincnégyen dol-Mehetsz, vonat! A fényes acélsínek a messzeségbe nyúlnak, úgylátszik mintha ott, a láthatár végén öszszefutnának és bed évesznek a távolba. Türelmetlenül dohog a fekete mozdony, hófehér, sivftó gőzpárákat fúj, acélteste meg-megremeg a belsejét feszítő erők nyomán. Az állomásépületben fiatal, vasúti-egyenruhás lány telefonál. Aztán kifut a sínek mellé és felemeli a fehértceresztes zöld táblácskát. Mehet. .. mehet a türelmetlen fekete mozdony, futhat a csillogó síneken! Hanka Kvetová, a radványi állom ásíönük kézmozdulata felelősségteljes, körültekintés és meggondoltság van mögötte. Drága berendezések, a társadalom vagyonának a sorsa nyugszik a fiatal lány józan nyugodtságán és emberéletek. Sok-sok utas élete. Mosolyogva köszön a mozdonyvezetőnek, és mintha mondaná: — Mehetsz, fekete mozdony, nem lesz semmi hiba! Szabad az út! goznak. Kétszáz hektár szántóterület az övék. Szántóterület ? Három hektár kő és egy hektár szántó... s lám a mostoha vidéken csodákat teremt a szív, az akarat, a szorgalom! A tornai Állami Gazdaság nem véletlenül legjobb a kassai kerületben. m. Szégyenlősek a magtárban dolgozó lányok
