A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-02-26 / 9. szám

Az ifjú munkások és a diákok haladó része 1919-tól kezdve egyre nagyobb rokonszenvvel kísérte az 1918-ban megalakult Komszomol működését. 1920. szeptember 5-én Bratislav&ban összegyűltek Szlovákia ifjú munkásai s megalakították Szlovákia Kommunista Ifjúmunkásainak Szövetségét. Ugyanez év októbe­rében a szociáldemokrata ifjúság kongresszusa már határozatot hozott, hogy kapcsolatba lép a Kommunista Ifjúság Internacio­­náléjával. Aj cseh ifjúság kongresszusán 1921. február 6-ón a delegátusok 120 szavazattal kilenc ellenében úgy döntöttek, hogy megalakítják a kommunista ifjúság önálló szövetségét. Tizennégy nappal később, Bfevnovban összegyűltek Csehszlová-A kosúti események következtében letartóztatott Major elvtfir­­sat szabadonbocsátása után lelkesen üdvözli a bratislavai Ifjúság A férfiak gyakorlata az '1922-es brnói spartakiádon kia valamennyi nemzetének képviselői s megállapodtak abban, ,hogy szervezeteik egybeolvadnak Csehszlovákia Kommunista Ifjúsági Szövetségének egységes szervezetébe. A burzsoázia rendőri tilalmakkal próbálta megakadályozni e szövetség működését — sikertelenül. Mikor a dr. Miroslav TyrS alapította Sokol egyre inkább a jobboldali elemek befolyása alá került, e szervezet munkás­tagjai munkás testnevelő egyesületekbe tömörültek. E test­nevelő egyesületekből alakult meg később a Munkás Testne­velő Egyletek Szövetsége. Az újonnan alakult szövetség és a lenini Komszomol kezdettől fogva párhuzamos irányú tevé­kenységet fejtettek ki. Emlékezzünk csak meg Gottwald, Zápo­­tocky, Novotny, Harus, Kliment, Sverma, Kopecky, Hendrych elvtársak munkásságáról. 1921. június 19-én került a sor az első munkásspartakiád gyermeknapjára és 25-én az ifjúság és felnőttek fellépésére. A spartakiáddal egyidejűén folyt az úgynevezett ollmpiász is, a mi spartakiádunknak azonban összehasonlíthatatlanul több, kb. százezer résztvevője volt. Nagy győzelmet aratott tehát a párt és az ifjúsági szövetség. A bevétel nem csupán a kiadá­sokat fedezte, de jutott még pénz arra is, hogy házat vásá­roljunk a párt központi bizottságának titkársága számára és egy marxista könyvtárat alapítsunk. Csehszlovákia munkás ifjúságának számtalan' nehézséggel kellett megküzdenie napjainkig. Testnevelő egységeiben sok száz és ezer ijfú dolgozó edzette meg testét és szellemét az eljövendő harcokra. Ma, amikor szabad országban, szabadon élhet ifjúságunk, emlékezzünk meg tisztelettel azokról, akik a legnehezebb körülmények között is magasra emelték a pro­letár internacionalizmus zászlaját. Csapájev volt katonája „1895. április hó 9-én születtem Komáromban. Horváth Andrásnak hívnak; apám, Horváth József, kocsis volt, vagyis mindig más ember szolgája, mert saját lova vagy kocsija nem volt, hanem orvosokat szolgált. Nagyon józan életet élt. és kilenc gyermeket nevelt fel. Négy lányt és öt fiút. Mind az öt fiút szakmára tanít­tatta. Négyen a kőműves mester­séget választották, egy pedig asztalos lett...“ így kezdődik egy ember élet­rajza, aki ellentétben az apjával nem a volt középosztály tagjait, hanem a dolgozó emberek érde­keit szolgálta. Mint fiatal kőmü­­vessegéd került az első világhá­ború poklába, abból a hadifogság ragadta ki, hogy az 1917 tavasz­utóján szervezkedő Vörös Gárda egyik alakulatába állva találja meg élete értelmét. A legtöbb ember életében van egy olyan Időszak, amikor lel­kierejétől telhetőén, emberhez méltó hősi cselekedeteket hajthat végre. Horváth András kőműves, volt vörösketona életében ez a férfias Időszak az oroszországi Nagy Októberi Szocialista Forrada­lommal esett egybe. így hét ter­mészetes, hogy erre emlékezik vissza legszívesebben. A Lenin ál­tal adományozott Vörös Csil­lag érdemrendet viselő, osztályá­hoz hü munkás, aki a kommunis­ták pártjához való tartozását Krasznov ás Gyenyikin fehérgár­dista csapataival, a cseh légiók és emerlkai intervenciós alakula­tok éllen vívott dél-urall és Kas­­pl-tenger menti véres harcokban érdemelte ki, saját szavaival Így adta elő életet egyik számunkra is érdekes élményét.: — Ezerkilencszáztizenkilenc ta­vaszán, az Ufa környékén vívott harcokban történt velünk egy nagyon érdekes eset. Ufa elfogla­lása után, amikor kétnapos nehéz ostromban szétvertük Kölesek bandáit meg az amerikai zsoldos alakulatokat, pihenőbe küldtek bennünket. Volt ott egy politikai biztosunk, aki arra akart rászedni minket, hogy tagadjuk meg a pa­rancsokat, ás követeljük ez ukrajnai frontra való áthelyezésünket. Arra hivatkozott, hogy Így hamarabb eljutunk Magyarországra és segít­ségére siethetünk a Magyar Ta­nácsköztársaság hadseregének, amely akkor mér nagyon kemény harcokat vívott. Hét sokan haj­lottak is a szavára. Inert serit ma­gyar hadifogoly harcolt ebben az egységben, de az egyszer csak Gsapájev hadtestparancsnok fülé­be Jutott és ekkor történt az, amit soha nem felejtek el. Leszereltek bennünket, de milyen módon! Em­lékezem rá, hogy egy szép májusi napon volt ez, mert mind­nyájan papucsban, ingben sütké­reztünk a kapuk előtt, amikor csak jön a parancs, hogy mindenki menjen a közeli iskolaépületbe, mivelhogy meg kell beszélnünk az ukrajnai frontra való áthelyezé­sünket. Senki sem gyanított sem­mit, fegyvereinket, felszerelésün­ket a kvártélyokon hagytuk ó* siettünk a gyűlésre. Ott pedig, amikor mind összegyűltünk, az egyik politikai biztos közölte ve­lünk, hogy tekintsük magunkat le­szerelt egységnek. Átszállítottak a városi börtönbe. Másnap vagy harmadnap aztán Csapé jev jött személyesen kivizsgálni az ügyet És amit ott mondott nekünk, sem én, sem más nem felejtjük el soha: „Vöröskatonák, ti most akarjátok megbontani a fegyelmet, amikor sorra verjük az ellenforradalom seregeit?! Először itt kell rendet teremtenünk, aztán majd egyszer elmegyünk hozzátok is és ott is rendet csinálunk." Ez a beszéd használt nekünk, mert nemsokára, ahogy megint felszereltek ée az újból mozgolódó doni meg kubányi kozákok ellen vezényeltek, a leg­jobb egységek közé számítottunk a divízióban. Amikor a kommunisták cseh­szlovákiai pártjának negyvenedik évfordulójához közeledünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy ilyen emberek nagy tömege adta min­den erejét és hűségét ennek a pártnak, s velük erőeödött évről évre negyvenéves története során.

Next

/
Oldalképek
Tartalom