A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-12 / 7. szám
Hűídútclá Mzok Hamburg és Hannover között Háborús pusztítás? Nem, a NATO egyenruhájába bújtatott náci ordasok tankjainak nyoma a haldokló mezőkön. Letarolt, erdők, jelszántott utak, tönkretett szántók, elpusztult legelők, szétlőtt falvak... S a lakosság? Menekül a nyomor elől. ! 19 10 COO parasztgazdaságot és 60 mezőgazdasági üzemet bocsát a NATO-csapatok rendelkezésére, Ítéli arra, hogy páncélosok szántsák kercsztül-kasul és ágyúk lőjék szét. Ott állsz aí út szélén, mely nem út már többé és elrettensz a német militalizmus brutalitásától, melynek mindig is az volt a specialitása, hogy könyörtelenül kiűzze az embereket otthonukból. A halál táblái Mindenütt a LUnerburger Heidén, mely a német népdalokban mindig mint virágzó, meseszép vidék szerepelt, ott találod ugyanazl a táblát: „Lebensgefahr! NATO—Schiessplatz!” — „Életveszély! NATO-lőtér!” Egy tábla, melynek kettős értelme van. Nemcsak a pillanatnyi veszélyre figyelmeztet, hanem arra is, hogy a német miiitarizmus már kétszer katasztrófába sodorta a világot s megint készülődik! S miközben Ostenholzban, a falvak egyikében, ahol az utolsó aratás a legutolsó volt, arról beszélgetsz egy paraszttal, hogy miként pusztul minden, miközben páncélosok és megint csak páncélosok vonulnak el előtted, Németország szocialista részéből jön meg a válasz: „Békét ajánlunk tíz évre!" Tíz év békét az NDK és Nyugat- Németország között. A Lüneburgi mezők lakói mindent belevetnek a béke serpenyőjébe, mert tudják, hogy az ajánlat kezdete lehet egy békének egész Németországban. S talán egy nap ott állsz majd egy új útnak a szélén és azt mondod: Mégsem haltak meg a mezők. Virágzik a pipacs s a pacsirta békésen dalol a mezok fölött. (A „Neue Berliner Illustrierte" nyomán) Ahol a hallottak sem nyughatnak Észak-Németországban, a Lüneburger Heidén, Soltan és Celle között lassítsa meg lép• teit a vándor. Nézzen körül. Az ogész vidék egy nagy temető, ahol hosszú sorokban nyugszanak a legutolsó háború áldozatainak ezrei és ezrei. S az emberben felvetődik a kérdés, vajon Royal Air Force sergeant A. G. Sutherland s mellette fekvő bajtársa, A. D. Taber és sokan-sokan mások meg tudják-e érteni, Iliként lehetséges, hogy ugyanazoknak a vezényszavai pattognak, akiknek barbársága ellen annak idején harcoltak s akik miatt ma sem lehet nyugodalmuk. Nem messze az örök nyugalomnak e nyugalomtól megfosztott helyétől találsz egy másikat. Egy emlékmű figyelmeztet a mai gyilkosokra, akik rettegésben tartják az egész világot. S te a gyászoló szovjet anya előtt, akiknek lábainál 50 000 halálra kínzott szovjet hadifoglyot temettek el, világgá kiálthatod: Ne hagyjátok, hogy új egyenruhában a régi barbáság legyen úrrá' Adjatok békét a világnak! És egy út, mely nem út többé Ha Eventorfból Sederstorfba akarsz menni, egyetlen' út vezet oda, mely nem út többé. Körös-körül homokpusztaság, feltúrt szántóföldek. S láthatod és hallhatod, ahogy NATO- katonák páncélosai lövöldöznek, fényes nappal a Lüneburgi-mezők lakóinak házai s feje fölött. Száz és száz ablaktáblát betör a légnyomás, újra üvegezik, újra betörnek; száz és száz háznak elviszik a tetejét. így megy ez nap mint nap és éjszakáról éjszakára. S mivel a bonni „honvédők” éhsége nem ismer határt, további tegnap még virágzó A páncélosok ■ reflektorának fényében csillog a falu eső áztatta utcája. A páncélosoké az utca, a páncélosoké a Lüneburger Heide. 'Ami az útjukba kerül, eltiporják, ledöntik. Az évtizedek óta ékszerként őrzött természeti rezerváció sem tartóztatja fel őket. A 20 000 hektárnyi területből már 5000 hektárnyit pusztasággá változtattak. Egy út, mely nem út többé
