A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-02-12 / 7. szám

Két nemzedék Két emberről szól az alábbi írás: egy fiatalról meg egy idősebbről. Mindkettő a gömörhorkai papírgyárban dolgozik: egy szakmában, a karbantartóknál s egy szocialista munkabrigádban. Az idősebb — Kovács László, a brigád vezetője, öt­venhat éves, régi kommunista, 1918-tól dolgozik az üzemben. A fiatalabb: Pász­tor Károly huszonnégy éves, 1954-től. Gömörhorkának jelentős munkásmoz­galmi múltja van. Innen indultak útjukra a sztrájkok, tüntetések, fölvonulások az egész járásban. Sok régi elvtárs emléke­zik még erre a múltra, a sok között Ko­vács elvtárs is. S hogy az 1959-ben összeverődött karbantartók csoportja ta­valy októberben elhatározta, hogy részt vesz a szocialista munkabrigád büszke címének megszerzéséért folyó országos versenyben, ki mást választhattak volna brigádvezetönek, mint őt, a régi kommu­nistát. A történet másik szereplője Pásztor Károly, fiatal pelsőci fiú. ő is úgy került a brigádba, mint a többi nyolc társa, hogy lakatosnak tanult s ide osztották be a karbantartókhoz. Persze, ily mó­don lehetne a történet hőse bárki a bri­gádból. De itt nemcsak a brigádról van szó, hanem például arról is, hogyan to­borozzák a régi elvtársak a fiatalokat pártunk soraiba, hogyan segítik őket, ho­gyan egyengetik az idősebbek, tapasztal­tabbak a fiatalok útját a jövendő felé. A Kovács-brigádban van már egynéhány párttag, csakhogy ez a brigád egyike a gyár legjobb kollektíváinak, s nem így volna-e rendjén, hogy a legjobbakból mi­Kovfics László, a brigádvezetö nél többén izmosítanák munkásosztá­lyunk élcsapatát? Itt van például Pásztor Károly. Komoly, meggondolt fiatalember, akit csak kérdezek, min­denki ezt állítja róla. Ötvennégy­ben még mint egyszerű lakatosinast vet­ték fel a gyárba, s így dolgozott éveken keresztül a szakmájában. Ám jött a szo­cialista munkabrigád, az új eszmények jegyében megindult munka s munkahe­lyen kívüli életmód, s Pásztor Károly megértette az idők szavát. Hajdan csak a munkával törődött, ledolgozta napi nyolc óráját, s aztán gyerünk haza fut­ballozni, vagy ezzel, azzal elütni az időt. Ma meg a pelsőci esti ipariskola hallgatója. Hetente három estéjét „rabolja” el a ta­nulás, a további hármat meg az újságok, könyvek (mindenekelőtt a szakirodalom) tanulmányozása, s ha ehhez hozzávesz­­szük, hogy ifjú férj — gondoljuk csak meg az áldozatot, amit ez a fiatalember a tudásért, a jövendő szocialista ember­típusának kialakításáért hoz. Nemcsak a csatatereken teremnek a hősök, megvan­nak a hétköznapoknak, is a kiváló emberei. — Mi vezette, ki irányította, hogy el­jusson idáig ? — A munkatársak, mindenekelőtt a kommunisták: Kováqs Laci bácsi, Ligárt elvtárs, Gál Zoltán, aki maga is huszon­öt esztendős fiatalember, s akit ugyan­úgy „toboroztak” az elvtársak, mint en­gem. Mert nagy dolog az elvtársi segítség, a fiatalok útjának egyengetése. Főleg ak­kor, ha az a tapasztaltabb elvtárs maga is csak halandó ember, hibákkal és téve­désekkel. Mert nézzük csak: A szocialista munkabrigádok alapsza­bályzatának egyik pontja, hogy a brigád tagjának kötelessége nemcsak szocialis­ta módon dolgozni, hanem szocialista mó­don élni is. Példás magaviselet munkában és munkán kívül, társas kirándulások, színház és mozilátogatások stb. stb., ami viszont „tiltva" van, az például a kocs­ma. S Kovács Laci bácsi maga megmond­ja, hogy mi tagadás, azelőtt soha nem volt ő a „jónak” elrontója. Vagyis, hogy nem árt néha egy kis szíverösítő. De ahogy megalakult a munkabrigád s ő lett a vezetője, így gondolta magában: Még­sem lesz ez így rendjén. S azt mondot­tam: nem! — Nem. En december 19-e óta be nem tettem a lábam a kocsmába. Nagy dolog ez, hiszen gondoljuk csak meg, hogy ebbe az időszakba esik a két karácsony, Já­­nos-nap, István-nap, Szilveszter, Ojév! Szocialista munkabrigád-értekezlet Így igaz: Ez is a hőstettek közé tarto­zik. Apró, hétköznapi dolog, de az ilyen kicsiségekből növekednek óriássá nap­jaink nagy tettei. Persze, a kezdet kezdetén állunk min­dennek, sok még a hiba, rengeteg a hiá­nyosság. Mert Kovács László régi kom­munista, sokat küszködött, sokat szen­vedett életében, sok mindenről kellett lemondania, ez a kicsike lemondás iga­zán nem tette nagy erőpróbára. De há­nyán vannak kevésbé szilárd jellemű idős munkások ? S Pásztor Károlynak sem kerül nagy megerőltetésébe a tanulás — hiszen ko­moly, meggondolt ember, állapítottuk meg az elején —, sem a kocsma kerülé­se, mert sohasem kedvelte az italt; de hányán meg hányán vannak, fiatalok és öregek, akiknél ez nehezebben megy ? S akik, ha kocsma nincs is, valahogy mégis csak szeretnék eltölteni szabad­idejüket. De hát Gömörhorkán csak a kocsma van, meg legfeljebb a mozi. De azonkívül aztán semmi. Talán a most megnyílt üzemi klub, ha segít valamit a bajokon! A lényegen ezek persze mit sem vál­toztatnak. A gömörhorkai dolgozók elin­dultak a szocialista élet útján, igyekez­nek erejüktől telhetőén helytállni ez életmód követelményeinek: szocialista módon élni, szocialista módon dolgozni, elvtársiasan segíteni egymást; s az idő­sebbek egyengetni a fiatalok útját a párt felé, a jövendő felé. — il — Barna Lajos, a brigád futballistája Pásztor Károly mun­ka közben

Next

/
Oldalképek
Tartalom