A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-12 / 7. szám
Acél és gyertya Az üzem azt a feladatot kapta, gyártson páncél-lemezeket hadihajók burkolására. Hogy páncél-lemezeket gyárthassunk, elkerülhetetlen volt, hogy különleges acélból több mint száz tonna súlyú ingotokat öntsünk. Nehéz feladat előtt állottunk — el kellett sajátítani az ilyen hatalmas ingotok öntésének technikáját. Az öntés napján ott állt az öntödében az üzem valamennyi vezetője, az üzemi pártszervezet funkcionáriusai, és minden mester. Mikor a folyékony acél bele ömlött a formába, valamennyiünkön erőt vett az izgalom, hogy milyen eredménnyel jár majd a munkánk. Ott vártuk, míg a hatalmas acéltömb anyira kihűlt, hogy a kétszáz tonnás daru. kiemelhette a kokillából. Amint azonban az ingotra tekintettünk, elkeseredve láttuk, hogy erőfeszítésünk' kárba ment: az ingot felülete teli mély repedésekkel és pikkelyekkel, egyszóval selejt volt. A céh vezetője és a mester szomorú pillantást váltottak egymással. Valaki megjegyezte: — Minden kezdet nehéz. — Ez igaz ugyan, de az acél tonnája több ezer rubel, Így maga ez a hasznavehetetlen ingot néhány százezer rubel veszteséget jelentett. Mihez kezdjünk most ? Valaki azt javasolta, hogy öntsünk másikat. — Semmi értelme — vetette ellen egy idős mester —, előbb meg kell állapítanunk, miért nem sikerült az első. Csak aztán láthatunk hozzá további ingotok öntéséhez, ha kiküszöböltük a hibát. Több hozzászóló nem is akadt — hisz a legjobb tudásunk szerint öntöttük meg az ingotot, s mégis selejtet gyártottunk. Ekkor valaki bátortalanul megjegyezte, hogy valamikor, még a forradalom előtt már öntöttek ilyen ingotokat az üzemben. És mindig sikeresen! Valóban, az üzem gyártott már páncéllemezeket, jóllehet kisebbeket a miénknél. Öntésüket mindig a legtapasztaltabb mesterekre bízták s az a mester, aki jó acélt öntött, oklevelet kapott róla, melybe azt is bevezették, hogy melyik hajó számára öntötte. Hát ha él még valamelyikük? Elhatároztuk, hogy az öreg munkásoktól érdeklődünk. És ime, másnap már be is állított az ioazgató irodájába egy öregember. Tétovázva állt meg az ajtóban. Ügy látszott, hogy mielőtt átlépné a küszöböt, keresztet készül vetni, s tekintetével a helyiség jobb sarkában az ikont kereste. Hihetetlennek látszott, hogy ez a szürke, töpörödött emberke véghez tudta vinni azt, amivel az üzem legjobb szakemberei nem tudtak megbirkózni. Köszöntöttük egymást. Kérdésemre, hogy öntött-e már páncél-lemezt, bólintott és elővett néhány oklevelet, melyek igazolták, hogy több páncéllemez ingotot öntött egy hadihajó borítására. — És segít megönteni egy ilyen ingotot nekünk? — kérdeztem tőle. Az apó egyik lábáról a másikra nehezedett, egy darabig hallgatott, aztán igenlően bólintott. — De különös, nehéz munka ám ez — szólalt meg —. és nem sikerül mindenkinek1. Szent dolog ez, ti pedig . .. uram bocsá’.... istentagadók vaavtok! A komolyság váratlanul eltűnt az apó arcáról és káröröm áradt el rajta. Nyilván haloltt már kudarcainkról. Megismételtük kérésünket — segítsen, nem bánja' meg. — Segíteni éppen segíthetek, de imádság nélkül nem fog menni. És gyertyára is szükségem van . . . Templomi viaszgyertyára. Gyertya nélkül semmire se megyünk. Kár belefogni . . . Nyilvánvaló volt, hogy az öreg mester tud valami gyártási titkot, csak hókuszpókuszokba meg templomi gyertyákba burkolja. Ennek a titoknak pedig a nyomára kell jutnunk, s ezért elhatároztam, hogy eleget teszek minden kívánságának: Meglesz a gyertya, ha kell, akár még imádkozni is fogunk. — De nem sztearin, hanem valódi templomi viaszgyertya kell ám — hajtogatta egyre a magáét. — Gyertya nélkül bele sem fogok, szent dolog ez! Láttam, hogy az apó vért róka, de az erő most az ő oldalán volt, mert nyilván Ismert valamilyen számunkra ismeretlen gyártási eljárást. Végül megállaoodtunk, hogy két nap múlva — mialatt mi megtesszük az előkészületeket a száztonnás ingot megöntésére — eljön a gyárba. Mikor a pártszervezet titkára meghallotta, hogy kiadtam az utasítást templomi gyertyák beszerzésére — nyomban ott termett nálam. — Micsoda bolondság ez, azokkal a gyertyákkal — bosszankodott. — Végű! még magát csodatévő szent Nylkolájt is meghívjátok a gyárba! Nem engedtem a magaméból: — mindenáron meg kell tudnom, hogy lehet az, hogy valamikor tudtak ilyen acélt önteni és meg is fogom tudni bármi áron! — ön mérnök, magam is az vagyok — próbált meggyőzni a titkár. — Mondja meg, kérem, milyen hatással lehet a gyertya, méghozzá templomi gyertya az acél minőségére? Olyan slamasztikába kerülünk mind a ketten, hogy az egész gyár rajtunk fog kacagni! Acél és gyertya!? (Folytatjuk) A kladnói Poldi kohómüvekben, közel egy hónappal az előirt határidő előtt üzembe helyezték a köztársaság legmodernebb, teljesen automatizállt futószalag-rendszerét, amely az acél félkészáruk végső felületi megmunkálását szolgálja. A három új hengersor befejezés után további, a legmodernebb technikával -felszerelt üzemrész ez, amely a kladnóiaknak nagymértékben segítségükre lesz a harmadik ötéves terv előírta feladataik teljesítésében. A berendezések legnagyobb részét a zdari gépgyár és öntöde dolgozói készítették. A speciális köszörűk sora egyik része a berendezésnek.
