A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-12-18 / 51. szám

Poliekrán Aki Prágában jár, bizonyára nem mulasztja el megnézni a csehszlovák kinematográfia egyik érdekességét, a brüsszeli világkiállításon is nagy feltűnést keltő poliekránt. Azok azonban, akik még nem látták, értetlenül csóválják a fejüket annak hallatára hogy ebben a furcsa moziban egyszerre nyolc vászonon folyik a vetítés. Nem fárasztja-e a nézőt a nyolc különböző kép egyidejű szemlelése — vetődik fel önkéntelenül a kérdés. És egyáltalán van-e valami értelme ennek, a ma még valóban szokatlan megoldásnak. - Ezt szeretnénk a következőkben némiképp megmagyarázni. Valószínűleg mindenki látta — ha nem is közvetlenül de legalább a televízió képernyőjén vagy a moziban — az Országos Spartakiádon bemutatott különböző gyakorlatokat, ahol sok ezer fiatal tornászott egyszerre. Ugyanúgy feltehetnénk a kérdést: nem lenne-e elegendő, ha minden gyakorlatot csupán egyetlen személy végezne? Természetesen nem — válaszolná mindenki. És itt van a poliekrán tulajdonképpeni lényege: egy és ugyanazon motívumnak tömeges, egyszerre történő megjelenítése és a különböző mozdulatok hajszálpontos összjátéka sokkal erösebb, hatásosabb élményt nyújt a nézőnek, mintha csupán egyetlen képet látna. Bizonyos értelemben tehát a poliekrán egy kinematogréfiai spartakiád. Azt is tudjuk, ha a sok ezer tornász közül csak egy is elvét egy mozdulatot - kilép a sorból — máris észrevesszük — tehát megzavarja a tömeggyakorlat összhangját. így van ez a poliekránnál is. Ezért oly költséges és bonyolult az ilyen filmek előállítása, ahol a nyolc, egyszerre vetített képnek szintén a legpontosabb összhangban — szinkronizálva - kell lennie egymással. Egy félórás poliekrán előadáshoz annyi filmfelvétel szükséges, amennyi két egész estét betöltő játékfilmhez. Az is igaz, hogy a nyolc vásznon futó cselekmény követése fokozott igényeket támaszt a nézőkkel szemben. A mozilátogatők megnyugtatására azonban elárulhatjuk, hogy — az említett gyártási nehézségek miatt - a poliekrán aligha fog olyan gyorsan elterjedni, mint a ma már megszokott szélesvásznú film. Bízva a technikai haladás sikereiben, talán még sincsen olyan messze az idő, amikor a mozilátogató nemcsak azt fogja látni, amit a film hőse egy bizonyos pillanatban cselekszik, hanem azt is, amit közben gondol; vagy a vetítő felület közepén ülve maga is részese lehet egy fenséges tengeri vihar minden borzalmainak, esetleg egyéb, ez ideig sokak számára hozzáférhetetlen élménynek. Ez azonban ma még csupán a jövő zenéje. Fényes születésnap volt. Godov és Pelrov elvtársak igazán örültek a keresztfiuknak Száznyolcvan nagybácsi Talán éppen a podbabai srácokkal játszik. Lehet, hogy kergetőznek, lehet hogy hidat építenek a nagy árkon, amely a házuk előtt húzódik. Az az árok egy nagy folyó, hol VI-tavának, hol meg Volgának hívják. Este hatalmas papírsárkányról álmodott, és arról, hogy hogyan eregetnék a szomszéd fiúkkal. Hétköznapokon Sása semmiben sem különbözik a többi, öt éves prágai gyerektől. De ha eljön a vasárnap, simára vasalt orosz rubáskában sétálni indul a papával meg a mamával. A dejvicei Sása Kadecka ugyanis a híres Alekszandrov együttes keresztfia. Nagy esemény volt az öt évvel ezelőtt. Május ötödikén Kadeékáéknál fiú született. Nagy volt az öröm a háznál. Ugyanezen a májuson Prágában járt az Alekszandrov együttes. Kadecka papának — ízzigg-vérig katonaember — és bajtársainak egyetlen kívánságuk volt, — a teljesülésében ugyan nem nagyon hittek — megkérték az együttes tagjait, nem hagynák e magukat lefényképezni az újszülöttel ? Június harmadikán a legifjabb Kadecka gyerekágya fölé három szovjet katona hajolt. Dehogy is csak fényképezni! Ogyis keresztelő lesz, majd ők, az alekszandrovosok lesznek a keresztapák. Csak úgy ragyogott a három katona szeme az örömtől. Az ünnepély a Flora hotelban zajlott le. A kis porontyból Sándor. (Alekszander) lett. Száznyocvan bácsija után kapta a nevét. Kadeckáék tudták, hogy az Alekszandrov együttes az idén is meglátogatja hazánkat. Levelet is kaptak tőlük amelyben érdeklődnek; hogy van a kereszfiuk? Szeretnék látni! Csakhogy jellépéseik mellett lesz-e idejük ellátogatni Kadeékáékhoz? Eljöttek. Éppen az ötödik születésnapján három keresztapa látogatta meg a kis SáSát. Igazán nem tudta mit csináljon előbb, „nagy" bácsijaival társalogjon-e, vagy az új villamos mozdonnyal játszón, amelyet ajándékul kapott. Sugárzott az örömtől. Kadeéka Jirí elvtárs, Sása apja a két találkozásra emlékezve elmosolyodik. — Száznyolcvan keresztapa mondja; ez a mi Sáüánk! És milyen emberek! Soha nem felejtik el SáSánkat. És ez a legszebb érzés! Ezt a vonatot Sásától, az összes podbabai „srácok" irigyelni fogják