A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-12-18 / 51. szám

Poliekrán Aki Prágában jár, bizonyára nem mulasztja el megnézni a csehszlovák kinematográfia egyik érdekességét, a brüsszeli világ­kiállításon is nagy feltűnést keltő poliekránt. Azok azonban, akik még nem látták, értetlenül csó­válják a fejüket annak hallatára hogy ebben a furcsa moziban egyszerre nyolc vászonon fo­lyik a vetítés. Nem fárasztja-e a nézőt a nyolc különböző kép egyidejű szemlelése — vetődik fel önkéntelenül a kérdés. És egy­általán van-e valami értelme en­nek, a ma még valóban szokat­lan megoldásnak. - Ezt szeret­nénk a következőkben némiképp megmagyarázni. Valószínűleg mindenki látta — ha nem is közvetlenül de lega­lább a televízió képernyőjén vagy a moziban — az Országos Spartakiádon bemutatott külön­böző gyakorlatokat, ahol sok ezer fiatal tornászott egyszerre. Ugyanúgy feltehetnénk a kérdést: nem lenne-e elegendő, ha min­den gyakorlatot csupán egyetlen személy végezne? Természete­sen nem — válaszolná minden­ki. És itt van a poliekrán tu­lajdonképpeni lényege: egy és ugyanazon motívumnak tömeges, egyszerre történő megjelenítése és a különböző mozdulatok haj­szálpontos összjátéka sokkal erö­sebb, hatásosabb élményt nyújt a nézőnek, mintha csupán egyetlen képet látna. Bizonyos értelem­ben tehát a poliekrán egy kinematogréfiai spartakiád. Azt is tudjuk, ha a sok ezer tornász közül csak egy is elvét egy mozdulatot - kilép a sor­ból — máris észrevesszük — tehát megzavarja a tömeggyakor­lat összhangját. így van ez a poliekránnál is. Ezért oly költ­séges és bonyolult az ilyen filmek előállítása, ahol a nyolc, egy­szerre vetített képnek szintén a legpontosabb összhangban — szinkronizálva - kell lennie egymással. Egy félórás poliek­rán előadáshoz annyi filmfelvétel szükséges, amennyi két egész estét betöltő játékfilmhez. Az is igaz, hogy a nyolc vász­non futó cselekmény követése fokozott igényeket támaszt a né­zőkkel szemben. A mozilátoga­tők megnyugtatására azonban el­árulhatjuk, hogy — az említett gyártási nehézségek miatt - a poliekrán aligha fog olyan gyor­san elterjedni, mint a ma már megszokott szélesvásznú film. Bízva a technikai haladás si­kereiben, talán még sincsen olyan messze az idő, amikor a mozi­látogató nemcsak azt fogja lát­ni, amit a film hőse egy bizonyos pillanatban cselekszik, hanem azt is, amit közben gondol; vagy a vetítő felület közepén ülve maga is részese lehet egy fen­séges tengeri vihar minden bor­zalmainak, esetleg egyéb, ez ideig sokak számára hozzáférhetetlen élménynek. Ez azonban ma még csupán a jövő zenéje. Fényes születésnap volt. Godov és Pelrov elvtársak igazán örül­tek a keresztfiuknak Száznyolcvan nagybácsi Talán éppen a podbabai srá­cokkal játszik. Lehet, hogy kergetőznek, lehet hogy hidat építenek a nagy árkon, amely a házuk előtt húzódik. Az az árok egy nagy folyó, hol VI-tavának, hol meg Volgának hívják. Este hatalmas papír­sárkányról álmodott, és arról, hogy hogyan eregetnék a szom­széd fiúkkal. Hétköznapokon Sása semmiben sem különbö­zik a többi, öt éves prágai gyerektől. De ha eljön a va­sárnap, simára vasalt orosz ru­báskában sétálni indul a papá­val meg a mamával. A dejvicei Sása Kadecka ugyanis a híres Alekszandrov együttes keresztfia. Nagy esemény volt az öt év­vel ezelőtt. Május ötödikén Ka­deékáéknál fiú született. Nagy volt az öröm a háznál. Ugyan­ezen a májuson Prágában járt az Alekszandrov együttes. Ka­decka papának — ízzigg-vérig katonaember — és bajtársai­nak egyetlen kívánságuk volt, — a teljesülésében ugyan nem nagyon hittek — megkérték az együttes tagjait, nem hagynák e magukat lefényképezni az újszülöttel ? Június harmadikán a legif­jabb Kadecka gyerekágya fölé három szovjet katona hajolt. Dehogy is csak fényképezni! Ogyis keresztelő lesz, majd ők, az alekszandrovosok lesznek a keresztapák. Csak úgy ragyo­gott a három katona szeme az örömtől. Az ünnepély a Flora hotelban zajlott le. A kis po­rontyból Sándor. (Alekszander) lett. Száznyocvan bácsija után kapta a nevét. Kadeckáék tudták, hogy az Alekszandrov együttes az idén is meglátogatja hazánkat. Levelet is kaptak tőlük amelyben ér­deklődnek; hogy van a keresz­fiuk? Szeretnék látni! Csak­hogy jellépéseik mellett lesz-e idejük ellátogatni Kadeékáék­hoz? Eljöttek. Éppen az ötödik születésnapján három kereszta­pa látogatta meg a kis SáSát. Igazán nem tudta mit csináljon előbb, „nagy" bácsijaival társa­logjon-e, vagy az új villamos mozdonnyal játszón, amelyet ajándékul kapott. Sugárzott az örömtől. Kadeéka Jirí elvtárs, Sása apja a két találkozásra emlé­kezve elmosolyodik. — Száznyolcvan keresztapa mondja; ez a mi Sáüánk! És milyen emberek! Soha nem fe­lejtik el SáSánkat. És ez a leg­szebb érzés! Ezt a vonatot Sásától, az összes podbabai „srácok" irigyelni fogják

Next

/
Oldalképek
Tartalom