A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1960-11-27 / 48. szám
MARTH GYÖRGY: Részlet az „Ifjúság" ciklusból VERES JÁNOS Eljegyzés holdvilágnál Kis fehér házban eljegyzés lesz, egy csókra-szánt lány szárnyrakel, tükörben virít szegfü-arca, fülében madár énekel. Rakoncátlan a szoknya ránca, tűnj függöny mögé, férfiszem, kelj képzelet, ma te uralkodsz, deres palástod dalt terem. A csűr szurokszín, lomha árnyék, ugatást nyel a levegő, alszik a szél a kormos fákon, vas-eget tart a háztető. Üveg-ketrecben gyertyaláng ég, a fagyos földre fényt terít, az udvar fény-szigettel várja anyám és apám lépteit. Asztalra száll a régi abrosz, melyre két lagzi bora folyt, nagy, eres kezek ráteremtik a sárga levest, a szőke bort. Kintről nézem a zajos konyhát, az öreg tűzhely fölragyog, mellemben kevély táncot járnak parázs-sarkantyús angyalok. Kezemben forró már a gyűrű, egy felhőn félhold született, gyere ki kedves, hív a csillag, feszítsd szivemre szívedet. s'í 0f£v/ss//ss/e//f>£/efe « wmEm £fWdtM MtéBS^BSI —E— I » gpHi 00000 Györy Dezső: i Gömöri rengeteg Részlet Györy Dezső „Gömöri rengecey" című decemberben megjelenő új regényéből. A regény 1944 októberében játszódik; a haladó, de tétovázó értelmiségről szól: a háttérben a Hitler-ellenes szlovák felkelés és rimavölgyi események állnak A fiatal tanár már másodnapja ment. Gépiesen lépkedett, előrehajolva, kissé meglazított térddel, hosszúkat lépve, mint a gyakorlott természetjárók. Péter lelkileg össze volt omolva. Sok volt neki az erdészlaki csata. Néhány pillanat alatt több halott. És aztán menyasszonyának, Zelinnek a halála. Legszívesebben öngyilkos lett volna. Ekkor kérdezte meg tőle szelíden, komolyan Váraljai, a csoportparancsnok helyettese: — Segítene a többiek életét megmenteni? Szép feladat, és nem bízhatom csak olyanra, aki ismeri a hegyeket. Ez még a Csucsorjetkás erdészlakban történt. Péter akkor odanézett, ahol a kis rét túlsó végén aprókat pattant a géppisztoly. Az öccsét, Sanyit és barátnőjét, Sasát tanította célbalőni a csoportvezető százados. Az öccsének és a kis menyasszonyának az életéről is szó van tehát. Vállalkozott az útra. Tegnap az ezernégyszáz méteres Fabova oldalában aludt, félúton a Rima és a Garam völgye között. Több partizáncsoport járt erre a napokban — mondta a fabovai vadőr. — Azok azt beszélték, hogy általános támadás indult a felkelők ellen, Dobsináról, Rimaszombatról, Losoncról és a bányavárosokból. Szerencsére a polomkai garamhídig és a vasútállomásig a németek még nem jutottak el. Péter simán átkelhetett az északi partra, onnan föl a havasokba, és most már az Alacsony Tátra gerincén haladt nyugat felé. Elérte a Csertovica-hágót és a turistaházakat, de ezeket a biztonság okából elkerülte, mert ide autóút vezetett. Embert nem látott. Tovább indult, hogy a kétezer méteres csúcs alatt a nagy turistaházban megkeresse a felkelő főparancsnokság embereit. — Estére odaérek — számítgatta a távolságot és az erejét. Már ritkultak a fák, közel jutott az erdőhatárhoz. Éhes volt A kenyérzsákját Fabován felejtette. Egy cirbolyafenyőt talált, megrakta a zsebét a jóízű apró magokkal. Ezeket majszolgatta. A fenyők egyre alacsonyabbak lettek. Itt még könnyedén, tisztán láthatóan kanyargott az ösvény. A keskeny gyalogút mindenütt ott haladt, ahol a szélső ágcsometék még gyengék, ahol a nagy oldalágak mentén baltával nyitottak utat az anyatörzs mentén. Ha köd jön. itt csak ez az ösvény menti meg az embereket az eltévedéstől. Aztán elért a sötétebb, sűrűbb alhavasi régió szélére. A kúszöfenyő itt embermagas volt, és az ága görcsösebb. Ahol leiépkedték, vörös és kemény, mint a csont. De egy-egy vastagabb ágra állva már mindenütt kiláthatott a bozóton túlra. Jól látta a csúcsot, de a hegy túloldaláról már fölfelé vágtat:, sötétszürke, szinte ágaskodó felhőgomolyagok kavarogtak. amelyeket a csúcsba vágódó, ordító szél lökött a magasba. — Kellemetlen. Ez hóhömpölygetö érkezése — és behúzta a homlokába a kalapját. Alit, állt, egyensúlyozott. Fent, a csúcs sziklái között, sivító, vonító hangokat vert ki a szél, és az örvénylő felhőfoszlányok már alábuktak a hegy innenső oldalára. — Északnyugati viharr-Ismerte. Egyszerre sötét lett az ég. Pétert ködfelhő fogta körül. Jéghideg, nyirkos szél vágott rá, kavargó, hegygerinci. Fellökte és bezuhintotta a törpefenyők közé. Estében alaposan megrántotta a bal karját. Egy darabig tompán, félkábultan feküdt, hallgatta a szélzúgást. Aztán megint kivilágosodott, és tiszta lett az ég. Előtte karvastagságú gyökér vöröslött. Jobbjával elővette a bicskáját, lesimította a fa háncsát, és belekarcolt. — HPA. Have pia anima. Isten veled, jámbor lélek. De ezt a búcsút hirtelen megszégyenítőnek és arcpirítónak érezte, ő maga ír sírfeliratot magának? — Fel! Fel! Bosszuld meg Zellit! Metsd meg az öcsédet és azokat, akik maguk közé fogadtak, és rádbízták az üzenetet! Megpróbálta, hogy kiszabaduljon a törpefenyö fogságából. 9
