A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-10 / 28. szám

Mikola Zarudnij: SZIVÁRVÁNY Üj vígjáték bemutatója a MATESZ-ben Sikerült és dicséretreméltó dramaturgiai „sakkhúzásnak" tartjuk Mikola Zarudnij, a fiatal ukrán drámairól nemzedék tagja Szivárvány cimü vígjátékinak bemutatásit a Magyar Területi Színházban. Ez a véleményünk annak a gondolatsornak a végső következtetése, hogy a Szovjetunió e nagy nemzetének gazdag kulturális múltjáról és jelenéről mind ez Ideig bizony édeskeveset tudunk, s igy adósságtörlesztésnek tarthatjuk egyik legizmosabb tehetsége komoly sikert aratott müvének színrevitelét. Misrészt a mai élettel foglalkozó darabok sajnálatos Ínségének időszakában minden ehhez hasonló művészi tett a dramaturgiai terv nélkülözhetetlenül lontos tartozéka. A Szivárvány ezen túlmenően a falun játszódik le, mondanivalója szinte teljes egészében alkalmazható a ml viszonyainkra ls és igen hasznos szerepet tölthet be elsősorban, (de nem kizáróan) a falusi új arculatú ember nevelésében. A darab fö konfliktusa nem új, de állandóan élő, s nálunk a Szovjetuniónál sokkal sürgetőbben jelentkező kérdés: a társadalom és az egyén viszonya. Zarudnij erényei közé tartozik, hogy jó megfigyelője az élet jelenségeinek, éles szemmel meglátja mindazt, ami fékezi a kibontakozást, elsősorban az önzésen alapuló kispolgári szemléletet, az elszigetelődést a társadalom gondjaitól és örömeitói, s ugyanakkor azokat a túlsúlyban lévő erőket ls, amelyek megtalálták az élet értelmét a közért végzett áldozatos munkában. Ugyanakkor párhuzamos konfliktusként sematizmustól mentesen veti föl a szerelem, az új, tiszta emberi érzés problémáját. Jól általánosít, elismerésre méltó tipusalkotói készsége a komoly téma szellemes, szatirikus feldolgozásiban, e sokszor csődbe juttató nehéz próbatétben is megállja a helyét. Mégsem született kimagasló alkotás, s ez elsősorban annak tudható be, hogy a Szivárvány kulcsfontosságú fö alakja, Dimitro Seleszt, a fiatal, tehetséges és tanult új kolhozelnök, akinek a szerző pozitív hős szerepét szánta, sajnos, vértelen, gyengén megírt papírflgüra. Seregi György rendezésének legnagyobb erénye a hiteles légkör megteremtése. Hiányossága, hogy a darab mondanivalójának egységes felfogása helyett csak az egyes alakok koncepcióját dolgozta kl. Általában helyesen, egy-két esetben vitathatóan. Az előbbiek közé sorolnánk például Krjazs hús-vér figuráját, vagy Szamopál, régi harcostársa, a „pártonkívüli bolsevik" alakját, az utóbbiak közé a leszürkitett Selesztet és a talpnyaló bürokrata helyett ütődött „szerencsétlen flótásnak" beállított Rindját. A részleteiben pontosan kidolgozott előadásból valahogy hiányoltuk az átfogóbb és főleg biztonságosabb vonalvezetést, a mondanivaló szenvedélyesebb pártolását. A kolhoz éléről leváltott s emiatt sértett félként a közösségtől elzárkózó, de becsületes és hibáját végül is felismerő Krjazs szerepében Fazekas Imrénél örvendetesen tapasztaltuk, hogy játéka elmélyült. Az első felvonástól eltekintve nem a külsőséges hatásokra törekszik, hanem sz átélés vezérli. A boldogtalan házasságból végül is kiutat találó Olgát mértékletesen, jól megválasztott eszközökkel és meggyőzően alakította az, izmosodó tehetségét újra Igazoló Nagy Eszter. Teljesítményének értékét növeli az a tény, hogy két héttel a bemutató előtt „ugrott be" a megbetegedett Palotás Gabi helyett s az ls, hogy rendszerint egészen más jellegű szerepeket játszik. Turner Zsigmond a rendezői beállítás keretei között nagy játékkedvvel, kitűnő karikírozó készséggel vitte színre a kolhoz könyvelőjének, Rindjinak komikus figuráját. Kár, hogy a rendezői felfogás következményeként ezt az alakot nem tudjuk megutálni, mert kétszínüségét, talpnyalásét, divatmajmolását háttérbe szorítja a rokonszenv bizonyos válfaját kiváltó Ugyefogyottsága, esetlensége. A Selesztet Játszó Konrád József tanácstalan, nem tudja, mit kezdjen ezzel a rosszul megírt szereppel. Játéka túlzottan szenvtelen, hideg, az egyszerűség nem egy esetben mesterkélten hat, úgyhogy a kolhoz új elnökében semmiképpen sem fedezhetjük fel a közös gazdaságért lelkesülő, keményen megdolgozó, kitűnő szervezőt, aki egyben mélyen érző, szerelméért megszenvedő ember is. A jó alakítások közé tartozik Udvardy Anna Natélkája, ez a sokat (néha túl sokat!) viháncoló, de az életre mégis reálisan tekintő csupasziv és csupa tüzű ember. Huga, Szvetlana szerepében Nádasdy Ottilia mutatkozott be elsőlzben a MATESZ-ben, jó felfogásban, biztatóan. A színpadkép megoldásában hiába kerestük az újat, mlg a kosztümök hitelt rombolóan húzták alá azt a tényt, hogy a falusi ember az öltözködés tekintetében is közeledik a városhoz. A szereplök szinte állandóan ünneplőben feszítenek, pedig a határban vigan folyik a munka. Összegezve azt mondhatjuk, hogy tanúi voltunk egy jő és hasznos vígjáték átlagot felül nem múló előadásának. GÄLY IVÁN — Rögtön vissza -viszed és kicseréled'. Tudod jól, hogy nem szeretem a zsíros húst! — Ügy, és most vihetjük az utolsó boglyát.