A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-10-23 / 43. szám

Negy fiatal a Faravan dárdájából Egy ©sf© a spanyolfal mögött Prágában a Národní trídán, nem messze a Nemzeti Színháztól, nemrég új felirát jelent meg: P ARA VAN. Lent borozószerű pincehelyi­ség. A sarkában zenekar, a fehér abrosszal le­terített asztalok mellett pedig fiatalok. A fala­kon körben szokatlan, allegórikus képek, a hom loktérben egy árva paraván, vagyis spanyolfal. A zenekar divatos dalokat játszik és ponto­san nyolckor a teremben elalszik a villany, ref­lektorok gyulladnak ki a spanyolfal körül, kezdődik a program, amelynek címe: Fejtetőre áll. Nem artistaműsor, nem revü, talán a leg­jobban a kabaré szó közelíti meg, de ez sem eléggé pontos. Két lány és három fiú — alig lehetnek hűsz évesek — szórakoztatják a közönséget. Szati­rikus monológok, párbeszédek, paródiák, epi­grammák követik egymást, csasztuskaszerű da­lokkal váltakozva. Az öt fiatal szinte pillanatok alatt váltogatja a szerepet — jelmezek, díszle­tek nélkül. Előlépnek a spanyolfal mögül, majd újra eltűnnek. Eletünk különböző fonákságait, az irodalom, a világpolitika egyes mozzanatait pellengérezik ki. Az egész másfélőrás műsor aktuális, mai, humora nem öncélú; szerzői: Pick, Shuzl, Dolezal, és Nedved' egy valóban új szín­padi forma kialakításán fáradoznak. Előadás után néhány szót váltottunk az egyik szereplővel, Ladislav Mrkviőka harmadéves szín­művészeti főiskolai hallgatóval, aki elmondotta, hogy a Paravánt a fiatalok kísérleti színpadává akarják tenni, a/hol ifjú előadóművészek, kezdő Írók mutatkoznak be a közönségnek. Előadás után pedig egy kávé, esetleg egy pohár bor, zeneszó mellett megvitathatják a felmerülő problémá­kat. Az együttes vezetője, Havliőková előadómű­vésznő elmondotta, hogy egyelőre hetenként csak három előadást tartanak, és az együttes nyolc állandó tagból áll, de bízik benne, hogy számuk rövidesen növekedni fog, hiszen a fia­tal művészek szívesen találkoznak a közönség­gel. Már készítik a következő programot. Az együttes életrehívásában nagyon sokat segített a nemzeti bizottság fiatalok iránti megértése. A jelenlegi kilencven férőhelyes termen kívül az együttes a földszinten egy nagyobb helyisé­get kap, itt tartják majd az előadásokat, és a mostani szórakozó klub marad. A Paravan előadása nem kiforrott művészek nagy alakítása, hanem fiatal, útkereső szerzők és színészek fóruma, amely minden botladozása ellenére is jé szolgálatokat tesz. Üj formák, utak keresésével csak gazdagíthatja hazánk szí­ni kultúráját. Nem tudom, ^gyik-másik vidéki városban mű­kedvelőink szintén nem szervezhetnének-e valami hasonlót. Hiszen a csehszlovákiai magyar színjátszás utánpótlásét műkedvelőkből toboroz­zák; és az sem ártana, ha megszületnének a rö­vid színpadi műfajok hazai magyar irodalmunk­ban is. Ezeket jól hasznosíthatnák az előadásra alkalmas, időszerű művek hiányával küzdő mű­kedvelő esztrád együttesek. Sz. B. A mai dráma fesztiválja :mw(I Jozef Topol: Az ő napjuk cimü darabja a prágai Nemzeti Színház előadásában. A képen Ludevít Munzar és Marie Tomásová Frantisek Pavüíéek: A szivek útvesztője — előadta a brnói színház művészegyüttese. Jitka Rakosnfcová és Ruzena Michaiová egyik jelenete. Frantisek Hrubín Augusztusi vasárnap c. müve a fesztivál egyik legnagyobb sikere. Előadta a prágai Nemzeti Színház. A képen Sajbová és Záhorsky Z Gruberová, K. Machata, G. Arbet ml. es J. Kroner a Hviezdoslav Szánház együt tesének művészei. Peter Karvas Kálmán apó feltámadása c. müvének egyik jelenete. A nyitrai Kerületi Színház Peter Karvas Éjféli mise c. drámájával vett részt a fesztiválon. — Vladislav Müller Brecker hadnagy és Viera Stmisko — Hasparová Angéla szerepében. Oldrich Danék Szemtől szembe c. müvé­nek egyik jelenete. Képünkön Ladislav Chudik és Mária KrAlovJéová a bratislavai Hviezdoslav Színház együttesének művészei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom