A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-10-23 / 43. szám

ANATOLIJ PRISZTAVKIN: Ankarai szerelem A „Smidt"' nevű gőzhajó Irkutszkból Bratszk jelé tart. A fedélzeten, szűk folyosókon és társalgókban mindig rengeteg az ember. Az utasok között egy fiatal nő is van. Nyina. Csodálkoztam, hogy minden poggyász nélkül utazik. . A gőzhajó után fekete füstfelhő gomolyog. Zöldellő földek tárulnak szét előttünk, átengednek bennünket, majd ismét összezáródnak mögöttünk, mintha nem is viz lenne körülöttünk, pedig a hatalmas Angara hullámain hajózunk. A szibériaiak mind ismerik az Angaráról szóló legendát. Angara, az öreg Bajkál leánya beleszeretett a fiatal Jenyiszejbe, s azért siet annyira hozzá. Most is megjegyezte valaki: — Ni, hogy siet a Jenyiszejhez... s mivel szereti, el is érkezik hozzá! Gőzhajókkal találkozunk. Nyina a hajó korlátjára támaszkodva a távolba néz és magyaráz. — A férjemet nézem. Fedélzetmester a Borogyino tehergőzösön. Elmeséli, hogy egyheti szabadsága van, s ezért elhatározta, hogy meglátogatja férjét. Uszoljból Irkutszkba jött, azt hitte, a Borogyino már ott lesz. Am útjuk kereszteződött, így hát Makarjevóban kiszáll, s a parton várja majd egész éjjel. Elmosolyodik: — Mindig így van, mire találkozunk, már vissza is kell mennem. Hát ilyen az angarai szerelem ... Arca ovális, tekintete tiszta, mosolygós. — Egy éve élünk együtt. Áruházban dolgozom. Mikor még nem voltunk házasok, gyakran járt az osztályunkra, megállt a pult mellett, nem szólt egy árva szót sem, csak nézett. Mindennap eljött. Már nevettek is rajtam, de neki nem volt bátorsága. Ezért eleinte nem is nagyon tetszett. Aztán egybekeltünk, de később sem sokat változott. Csak ült és nézett engem. Egy hónapra rá baleset érte. Személyhajókon dolgozott. Ötezer rubelt keresett — hát pénzünk volt, berendezésre gyűjtöttük. Ő igen szerény volt — nem sokat költött. Sötétedik. Makarjevóig még néhány órányi utunk van. A harmadik osztályon ülünk. Éjfélkor aztán a fütö lekiált a fedélzetről: — Hol az az asszonyka, aki a Borogyinói várja? Most hagytak el minket. Nyina kapja kabátját és repül a fedélzetre. Futok utána én is. A háttérben valami sötétlik, és mindketten teli torokkal kiáltozzuk: — Vo-lo-gya!H Egy másodperc múlva tompán hangzik vissza a sötétből: — Nyi-ina.'H Aztán ismét csend lesz. Makarjevóban Nyina kiszáll. Utoljára még ezt mondja: — Várni fogom, míg vissza nem jön. Semmi baj — majd megtalálom. Üjból elindulunk. Méltóságteljesen hömpölyög, rohan az Angara. Hogy siet — gondolom. A Jeniszejhez siet. Szereti s találkozik is vele ... Fordította: VAJDA ÉVA ZALA JÖZSEF: Otthon A kis szobában ketten üldögélnek, nem födték be az apró ablakot. Hallgatózom. Hiába. Nem beszélnek. Olyan a ház, akár a tetszhalott. Mögöttem kong a ködbemártott távol. A csöndet csupán szívem veri fel. A kályhában a nyers fa tompán lángol, és küzd az est komor színeivel. Betoppanok. A csönd sebtében illan. Hol homály volt, gazdag fényt szór a villany. Meghajolok anyám s apám előtt. Megnyikordul a régi szék alattuk. Jönnek felém és meghajlott alakjuk képzeletemen felülire nőtt. VERES JÄNOS: Szívdobbanásod... Szívdobbanásod, lélegzeted igen hasonlít az enyémhez, s te is a lelked darabjait jeleled, ha az élet kérdez. l9y fogyunk el, derűsen, szépen — de szép fogyás ez, jó halálnem. Nem veszi észre virág, csillag, a hetykélkedő kismadár sem. Ügy olvadunk a nagyvilágba, mint bor tüze az esett főbe: érezhetően s észrevétlen. Furcsa ragyogás. Pusztulunk s mégis növünk tőle. STENDHAL (1783—1842) egy alkalommal nagyobb társaságban volt, ahol arról csevegtek éppen, hogy Lord Byron, a híres angol költö valóságos regényhős az életben is. Ugyanis Byron nagy hatással volt a nőkre és számtalan romantikus szerelme volt. Nemcsak sikeres hódisásai voltak, hanem a nők is igyekeztek őt meghódítani. Egyszer valaki így kiáltott fel: — Boldog ember lehet az a Byron! — Dehogy boldog — felelte Stendhal. — Akinek ennyi szerencséje van a szerelemben, az nem lehet boldog. Igazi boldogságot csak a nehezen megszerzett szerelem nyújt. Stendhalnak valószínűleg igaza volt. BERNHARD SHAW angol humorista egy arisztokrata család estélyen vett részt. Csevegés közben a háziasszony az autósportot dicsőítette: — Szerelmes vagyok a kocsimba — jelentette ki átszellemült arccal. Erre Shaw finom mosollyal jegyezte meg: — Íme asszonyom, ez újabb bizonyíték amellett, hogy az embert minden téren pótolja a — gép. ARISZTOTELÉSZ (1. e. 384 — 322) görög filozófustól megkérdezte egyik tanítványa, miért van az embernek tíz ujja, két füle, két szeme, de csak egy szája és egy nyelve? Arisztotelész így felelt: — Mert az embernek tízszer annyit kell dolgoznia, mint amennyit eszik, és kétszer annyit kell hallania és látnia, mint amennyit beszél. BERNHARD SHAW egyik premierjén a színigazgató felhívta az író figyelmét arra a különös körülményre, hogy az emeleti széksorok és a karzat felöl sokkal élénkebb taps hallatszik, mint a földszint és páholyok közönsége részéről, ahol kissé hűvös a fogadtatás. — Ez nem csoda — felelte Shaw — nem ismeri a régi színpadi törvényt, direktorkám, hogy a siker a nézőtéren pontosan annyit veszít a súlyából, mint a belőle kiszorított helyár. (Folytatás a 9. oldalról) Hiszen,. ha visszanézünk a letűnt korszakokra, azt látjuk, hogy a technikai, tudományos és a kulturális előrehaladás igen lassú volt, így nem is csodálkozhatunk nagyon, hogy a falusi ember életstílusa a feudalizmus korától a XX. század harmincas éveinek végéig alig-alig változott. Atomkorszakunkban három lépcsős rakéták röpködnek a világűrben, és minden ütem meggyorsult. Ám a gyors változások ellenére is meg kell teremteni az új ember új, szocialista életstílusát, mégpedig a kommunizmus felé haladva — menetközben. Az új életstílust azonban csupán pedagógusok képző- és iparművészek, építészek és zenészek, írók és népnevelők komoly és kitartó segítőmunkájával lehet megvalósítani. S ezen a téren a kultúra mestereire nagy feladatok várnak. 13