A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-10-23 / 43. szám

Agyerekek és Bekénémár régen lefeküdtek, csak Béres tanító és Beke vitatkoztak még: — Hogyan képzeli a tanító úr? A mindé n;iapi betevő falatra is alig akad. Maholnap ez a rossz ház ts ránk szakad, meg aztán miből vennénk a méregdrága könyveket ? — A könyvekkel talán nem is lenne olyan nagy baj. A jegyző jia most végezte az első gimnáziumot. Segítettem az egyes tantárgyakból az évvégi vizsgára előkészíteni, s ezért kérésemre megígérték, hogy a könyveket kölcsönzik a Pista számára. A tanító még elmenőben is érvel. A kapuban végre megegyeznek. — Fülledt a levegő, vihar készül — szólt a tanító után Beke. — Pedig holnap akartuk kezdeni az aratást. Visszament, bezárta az ablakot és egy ideig elnézte alvó családját. Szeme a legnagyobb fián pihent meg. Büszkén pillantott a kamaszodd legénykére, majd betakarta a kis Marikát és ö is lefeküdt. * * * Hajnalban megcsendült a kasza. Pista eleinte fürgén szedte a markot. Estére azonban már alig állt a lábán. Keserves napok következtek. Kora reggeltől késő éjszakáig folyt az aratás. Pista a második héten végre beletört a munkába — nem érezte annyira a kegyetlen fáradságot. Ebédidő alatt már figyelni is tudott a beszélgetésre. A szót legtöbbször Kerekes bácsi vitte, aki részt vett az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalomban, majd a Magyar Tanácsköztársaság megvédéséért harcolt. Sokat beszélt az oroszországi harcokról, a párt megalakításáról és munkájáról. Pista ezeket a történeteket hallgatta legszívesebben. Gyakran korholta Bekét meg a fiatal Kovácsot, hogy nem állnak a párt soraiba. — Persze, azt szeretnétek, hogy a sült galamb a szátokba repüljön — mondogatta —, vagy más kaparja ki számotokra a tűzből a gesztenyét. A fiatal Kovács sokszor odavágta: — Hát aztán mi haszna Kerekes bácsinak a pártból. Maga is úgy húzza a kaszát, mint mi. Beke legtöbbször hallgatott, úgy érezte, Kerekes bácsinak sok mindenben igaza van. * * * Aratás után Pista a ház körül tett-vett, olvasgatott. Azonban valahogy hiányzott neki Kerekes bácsi. Egyik este felkereste otthonában. — Mi járatban vagy, fiam? — Hát csak eljöttem meglátogatni Kerekes bácsit. Sokáig elbeszélgettek, azaz Pista inkább hallgatott; Kerekes bácsi meg beszélt sok mindenről. A fiú már indulóban volt, mikor Kerekesnek eszébe jutott valami. — Mondd csak, fiam, nem volna kedved segíteni vasárnaponként újságot árulni? Pista vállalta az újságárusitást. Vasárnap reggel megjelent a templomdombon. Hóna alatt tíz Munkásújságot és tíz Magyar Napot szorongatott. Itt is, ott is a templomba igyekvők közé vegyült, és egykettőre eladta az újságot. Délben a pénz átadásánál azzal dicsekedett Kerekes bácsinak, hogy még egyszer annyit is eladhatott volna. A következő vasárnap már nagyobb csomag újsággal jelent meg. Már csak néhány példány volt a hóna alatt, amikor váratlanul ütést érzett a fején. Hirtelen megfordult. A liarangozóval találta magát szemközt, aki dohány zacskó jávai újból a fejére húzott. — Majd adok én neked ilyen szemetet árulni. Pusztulj innen, mert szíjat hasítok a hátadból — rúgott Pista felé, aki gyorsan elugrott, s így a harangozó lába csak a levegőt találta. A lendülettől úgy megtántorodott, hogy a hóna alatt levő Krisztus Királysága című újságcsomag kiesett, és a hirtelen támadt forgószél magával ragadta a szertehullott lapokat. * * * Az egyik vasárnap délelőtt Boros esperes dörgedelmes hangon prédikált. Közben apró sündisznó szemeivel nyugtalanul pislogott a karzat felé, ahol mindössze egy-két fiatal álldogált. Az ifjúság elzülléséröl kezdett beszélni, akiket a gonosz antikrisztusok vezetnek félre. A szentbeszéd befejezése után a mise elvégzését káplánjára bízta, ö maga elindult a temető jelé, ahol a misét unó fiatalok szórakoztak, olvasgattak. Egyesek, amikor meglátták a vén fekete varjú közeledtét, zsebbe dugták az újságot. Voltak azonban olyanok is, akik nyugódtan heverészve tovább olvasták a legújabb spanyolországi híreket. Az esperes ismét szónokolni kezdett, szidta a fiatalokat. Voltak, akik kelletlenül felálltak és elindultak a templom felé, voltak azonban, akik figyelembe sem vették. Pista semmit sem sejtve néhány újsággal a hóna alatt a temető túlsó sarkában a kártyázókat agitálta. Sem ö, sem a kártyázók nem vették észre a fekete árnyék közeledtét. Pista is csak arra eszmélt, hogy valaki hátulról kegyetlenül csavarja a fülét és a kártyázók összedobálják a lapot. Hátra próbálta fordítani a fejét, azonban az arcán csattanó hatalmas pofon visszafordította; megtántorodott, s hogy el ne essen, az esperes úr egy újabb pofonnal támasztotta meg. — Majd, adok én neked ilyen szemetet árulni, mise alatt, te disznó kommunista fattyú. Zúdult a szóáradat és a pofon. Pista a nyaklevesektöl csillagokat látott és egészen elszédült, talán el is esett volna, ha az esperes úr fülénél fogva nem tartja. Kovács Ferit, az egyik kártyázó kovácslegényt elöntötte a méreg a védtelen gyerek bántalmazásán, dühösen felugrott. — Engedje el azt a gyereket, míg szépen van — lépett a pap elé. — No nézd, a nagy legényt. Semmi közöd hozzá. Inkább pusztuljatok befelé. Különben, majd beszélek a mestereddel — fenyegetődzött az esperes. — Szóval nem engedi el — szorította ökölbe a kezét Kovács. A többiek csillapítani próbálták. Feri szétlökte a békítőket és újból a pap elé ugrott. Még egyszer mondom, engedje el. Az esperesnek azonban eszeágában sent volt elengedni Pista fülét, mire Feri gondolkodás nélkül az arcába vágott. A sok igazságtalanul kapott pofon elnyelt dühe sűrűsödött össze ebben a hatalmas ütésben. Pista reszketve egy keresztre támaszkodott. — Mi lesz most — villant át az agyán. — Gyere velem, Pista — szólt Feri. — Ne félj semmitől. — Pedig benne is felvetődött a kérdés — mi lesz most? Pista még soha ilyen izgatottan nem várta a szeptember elsejét. Hogy is lesz abban a gimnáziumban? Éppen ezen gondolkodott és szőtt merész álmokat. Álmodozásából apja zavarta meg. — Pista fiam, holnap elmehetnél a tanító úrral a jegyző úrékhoz, azokért a könyvekkért. Béres tanító és Pista a jegyzóék kapujában találkoztak a bekötött szemű esperessel. Pistának torkába ugrott a szíve, ijedtében még köszönni is elfelejtett. — Hova, hova, tanító uram? Béres tanító elmondta útjuk célját. Boros esperes gúnyosan elmosolyodott. — Menjenek csak, már alig várják magukat. — A tanító nem tudta mire vélni a gúnyos megjegyzést. A kikent-kifent jegyzöné volt csak otthon. — Mi járatban, tanító úr — állta útjukat az előszobában. — A könyvek miatt jöttünk, nagyságos asszony. — Ügy, a könyvek miatt — tette húsos csípőjére a kezét. — Könyvek kellenének? — kacagott fel gúnyosan. — Még mit nem. A tanító úr is szégyellhetne magát, hogy éppen az ilyen csirkefogó kommunista fattyúnak akar könyvet szerezni — Hiszen megígérte — vágott közbe a tanító. — Megígértük! Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó, tanító uracskám. Ennek a senkiházinak nem könyvet, de ha éhen akarna dögleni, még egy darab száraz kenyeret se adnék. — Bocsánat, de... — akart közbeszólni a tanító. — Kár a szóért, nincs könyv és punktum. Kecskepásztornak jó lesz gimnázium nélkül is a fiatalúr. — No, isten áldja, tanító úr, — zárta be maga után a szoba ajtaját a jegyzöné. Béres tanító hol a szoba ajtaját, hol a sarokba húzódó, lesütött szemű Pista gyereket nézte. — Gyerünk, fiam — szólt a fiúhoz. Az irodában nem találták a jegyzőt, a szomszéd faluba ment valami összeírásra. — Mi történhetett ezekkel a jegyzöékkel? — fordult a tanító Pista felé. Pista lesütött szemmel hallgatott. A öreg pedagógus tovább foggatta. még végre Pista elnyögte a temetőben történteket. Szóval innen fúj a szél. Fájt önagyságának, hogy nem nézhetett a vén kakasnak mind a két szemébe. — Pista nem értette tanítója morfondírozó -sát. A búcsúzásnál tanácstalanul néztek egymásra. — Nem tudom, hogy lesz Pista fiam. Én szívesen segítenék, ha tudnék. Dehát négy nagy gyereket nevelni, iskoláztatni, nem kicsiség a mai világban. Próbálkozzon meg apád a jegyzőnél, hiszen suhanc korában náluk kocsiskodott, TÓTH DEZSŐ Régi história 14