A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-10-16 / 42. szám

A kikötő gal, gőgös semmibevevéssel rajzolta köreit — bámulta a parton óvatoskodó emberkéket, a hullámtörőn átcsapó haragoszöld hulámok fehér taraját. Ura volt szélnek, viharnak. Kimeredő szemmel, mint a kígyóbűvölő leste áldozatát, aztán a ragadozók villámgyorsaságával lecsapot a hullámok közé, hogy a következő pillanatban két, háznagyságú, gyilkos hulláin öleléséből kibontakozva, csőrében az alélt zsákmánnyal röpüljön fészke felé. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor a tenger gyáva házi tolvaja vad ragadozóvá vált. * * * E zord szépségű órák nagyszerűségével csupán a nsszebári hatvanöt perc vetélkedhetett. Egy szép reggelen társas gépkocsiba ültünk, s mint fázós vándormadarak elindultunk déli irányba, a Napsugaras-part felé, INesszebárba. Az ablaküveg mögött eleinte ismert vidék vonult fel. Majd elhagytuk Várnát és erdőnmezőn átvágtatva, magas hegyek oldalába kúszott fel az országút. Sehol egy fenyő, ám annál több mandulafa és gesztenye, beláthatatlan legelök és a dombok közt megbújva egy-egy bolgár falucska. A falvakban rengeteg új ház, tornáccal — akárcsak a ml Garammenti falvainkban, hogy védje a ház népét az istentelen hőségtől. A gyerekek lelkesen integetnek, öreg parasztok barátságos kézfogással üdvözölnek. Jól élnek, szép házakban laknak, rajtuk veszem észre a legjobban, hogy mezőgazdaságuk igen élenjáró, viszont öltözékükről lerí a múlt bűne, a fejlett ipar hiánya. Az út gyorsan elfogyott, máris a Napsugaras-part impozáns szállói mellett robogunk el, s néhány perc elmúltával a nesszebári kapuk előtt állunk. Nesszebár ősrégi halászkikötő, végvár és detronizált bizánci pátriárkák számüzetési helye. A rómaiak idejében Jupiter temploma díszelgett itten, majd az elkövetkező századokban számos görögkeleti kolostor és katedrális épült fel, no meg a nesszebári bevehetetlen bástyák. Lehet, hogy végvári vitézek álltak ott valamikor a vártán; lehet, lőrésein át kalózok lesték az áruval megrakott kereskedelmi hajókat ... iBár Nesszebárnak már jellege van, én mégis az adriai Piranoval hasonlítgatom össze. Ma már műemlék-rezerváciő, turisták zarándokhelye és gazdag halászszövetkezet otthona. Az újabb Baedeckerek azt Írják róla, hogy félsziget, pedig inkább szigetnek felelne meg. Hiszen alig húsz méter széles és két- vagy háromszáz méternyi hosszú Az öreg bástyánál földsáv köti össze a városkát a Napsugaras-parttal. Itt, Nesszebár körül a tenger hirtelen megszépül és megkékül, akárcsak a szeptemberi ég, s a távoli partok sziluettje belevész az ősz opálos párafüggönyébe. Varázslatos hely, szeretnék itt maradni egy hétre, két hónapra... Am a nesszebári csoda megtekintésére csupán hatvanöt percünk volt. Nehéz szívvel veszek búcsút a bolgár tengerpart gyöngyétől. Indulok Várna felé, északra, ahol tajtékos a tenger, és a szeptemberi alkonyatban rozsdaszín postakocsiján nyargal utánam az ösz. Külföldi turisták csodálják a nesszebári romokat